NB III: már nem Szamosi Tamás a Honvéd-MFA edzője

D. S. B.D. S. B.
2023.06.25. 13:39
null
Szamosi Tamás közös megegyezéssel bontott szerződést a Honvéddal (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB II-be kieső Budapest Honvéd hivatalos honlapján számolt be róla, hogy távozott a klubtól a háromszoros magyar válogatott Szamosi Tamás, aki az elmúlt két és fél évben az NB I-es és az NB III-as csapatnál is dolgozott.

 

A 48 éves Szamosi Tamás 2021 februárjában Horváth Ferenccel együtt érkezett a Budapest Honvédhoz, amelynél először pályaedzőként, majd egyéni képzésért felelős edzőként dolgozott, 2022 nyarán vette át a harmadosztályban szereplő Honvéd-MFA irányítását, melyet ötödik helyig vezetett az NB III Közép-csoportjában.

Szamosi Tamással közös megegyezéssel bontott szerződést a Honvéd.

A háromszoros magyar válogatott labdarúgó játékosként a Budafok, majd a III. kerület után az MTK-nál lett élvonalbeli játékos, aztán a ZTE-hez került, s ő adta a keresztlabdát Koplárovics Bélának a zalaiak Manchester United elleni sikere alkalmával, ezt követően játszott Cipruson, majd a ZTE, a Pécs és Szigetszentmiklós játékosa volt 2012-es visszavonulása előtt.

Legfrissebb hírek

NB III: pénzbüntetést kapott a Haladás az utolsó bajnoki után

Labdarúgó NB II
12 órája

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

Új edzővel vág neki a Dorog az „Út az NB II-be” programnak

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 18:10

Csehországból is érdeklődnek a Honvéd tehetsége iránt – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 14:42

Megjósolt váltás: külföldi szakember érkezhet Feczkó Tamás helyére

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 11:00

NB I: a bajnoktól igazolt védőt az újonc Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.05.25. 10:43

NB III: győzött a Pécs, de így is a Nagykanizsáé a bajnoki cím délnyugaton

Labdarúgó NB II
2026.05.24. 20:01
Ezek is érdekelhetik