NB III: a hosszabbításban egyenlített a Tatabánya ellen, bajnok a Veszprém!

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.21. 20:00
null
A Pető Tamás által irányított Veszprém nyerte az NB III Nyugati csoportját (Fotó: Dömötör Csaba)
Fordulatos mérkőzésen ideiglenes hazai pályáján, drámai végjátékban 2–2-es döntetlent játszott a második helyezett Tatabányával a Practical VLS Veszprém a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 38. fordulójában, ezzel bajnoki címet szerzett a bakonyi csapat.

Az egész idényben üldözte egymást a Tatabánya és a Veszprém a Nyugati csoportban, az utolsó fordulóban pedig bajnoki döntőnek is beillő meccset vívtak a bakonyiak ideiglenes otthonában, Pápán. A Gyürki Gergely által irányított Komárom-Esztergom vármegyei csapatnak nyernie kellett, hogy visszavegye az első helyet a tabellán, míg Pető Tamás együttesének már egy döntetlen is elegendő volt az aranyéremhez.

A mérkőzés az előzetes várakozásoknak megfelelő hangulatot, küzdelmet és játékot hozott, az első félidőben pedig a Veszprém szerzett vezetést, amikor a 28. percben Takács Martin szabadrúgását Somogyi Richárd fejelte a kapuba.

A Tatabánya még a szünet előtt egyenlített, amikor egy kontra végén Árvai Dániel egyenlített, majd a második félidő elején egy bal oldali szöglet után megint Árvai volt jókor jó helyen és megfordította az állást. A Veszprém viszont nagy erőket mozgósított és drámai végjátékban, a 96. percben egyenlített, Bartusz Dáneil révén, a 2–2-es döntetlennel pedig megtartotta előnyét a tabella élén és bajnoki címet ünnepelhetett!

A Keleti csoportban a bajnoki címét már korábban biztosító BVSC-Zugló a Hatvan ellen elért 3–2-es idegenbeli győzelemmel 100 pont felett – 102-vel – zárta az idényt.

A csoportok győztesei osztályozót vívnak az NB II 16–18. helyezettjeivel. A párharcokat 2023. május 23-án, kedden 11 órakor sorsolja a Magyar Labdarúgó-szövetség.

NB III
38. (UTOLSÓ) FORDULÓ
KELETI CSOPORT

Kisvárda MG II–AG Hajdúszoboszló 3–2
Sényő-Carnifex FC–Facultas-Tiszafüredi VSE 2–0
Termálfürdő FC Tiszaújváros–Eger SE 1–3
FC Hatvan–BVSC-Zugló 2–3
Békéscsaba 1912 Előre II–Debreceni EAC 0–7
Füzesgyarmati SK–Körösladányi MSK 2–0
Debreceni VSC II–Jászberényi FC 6–0
Vasas FC II–BKV Előre 2–1
Diósgyőri VTK II–Karcagi SE 2–4
Pénzügyőr SE–Putnok FC 2–3

AZ NB III KELETI CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. BVSC-Zugló 38 32 6 101–15 +86 102
2. Putnok FC 38 24 7 7 70–46 +24 79
3. DEAC 38 20 7 11 65–29 +36 67
4. DVSC II 38 19 8 11 84–57 +27 65
5. Körösladányi MSK 38 17 9 12 57–55 +2 60
6. Kisvárda Master Good II 38 16 11 11 63–42 +21 59
7. Karcagi SE 38 17 7 14 58–51 +7 58
8. Sényő-Carnifex FC 38 16 9 13 58–67 –9 57
9. BKV Előre 38 15 6 17 55–55 0 51
10. Pénzügyőr SE 38 14 8 16 57–50 +7 50
11. FC Hatvan 38 15 4 19 64–73 –9 49
12. DVTK II 38 14 7 17 52–58 –6 49
13. Termálfürdő FC Tiszaújváros 38 14 6 18 53–73 –20 48
14. Vasas FC II 38 13 9 16 70–60 +10 48
15. Füzesgyarmati SK 38 13 8 17 52–59 –7 47
16. Tiszafüredi VSE 38 13 7 18 57–70 –13 46
17. Aqua-General Hajdúszoboszló 38 12 10 16 45–50 –5 46
18. Eger SE 38 12 8 18 50–56 –6 44
19. Békéscsaba 1912 Előre II. 38 6 7 25 53–103 –50 25
20. Jászberényi FC 38 4 4 30 28–123 –95 16

KÖZÉP-CSOPORT
Ferencváros II–Paksi FC II 3–0
Dunaújváros–Monor 3–0
Bp. Honvéd-MFA II–PTE-PEAC 0–0
Majosi SE–Ceglédi VSE 4–1
Kecskeméti TE II–Újpest FC II 2–3
Meton-FC Dabas SE–Iváncsa KSE 1–1
Szekszárdi UFC–Bánk-Dalnoki LA 3–2
MTK Budapest II–Szolnoki MÁV FC 5–2

AZ NB III KÖZÉP-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Iváncsa KSE 34 27 2 5 86–33 +53 79
2. Hódmezővásárhelyi FC 34 23 5 6 67–33 +34 74
3. ESMTK 34 19 8 7 57–27 +30 65
4. MTK Budapest II 34 18 5 11 73–40 +33 59
5. Budapest Honvéd-MFA II 34 17 7 10 51–46 +5 58
6. Ferencvárosi TC II 34 17 5 12 60–43 +17 56
7. PTE-PEAC 34 16 8 10 47–31 +16 56
8. Dunaújváros 34 15 6 13 67–49 +18 51
9. Újpest FC II 34 16 2 16 42–56 –14 50
10. Monor 34 13 6 15 58–54 +4 45
11. Paksi FC II 34 11 10 13 55–58 –3 43
12. Szolnoki MÁV FC 34 11 8 15 50–56 –6 41
13. Szekszárdi UFC 34 11 7 16 35–48 –13 40
14. Majosi SE 34 11 6 17 37–50 –13 39
15. Kecskeméti TE II 34 10 5 19 44–67 –23 35
16. Meton-FC Dabas SE 34 8 6 20 29–66 –37 30
17. Ceglédi VSE 34 8 3 23 40–81 –41 27
18. Bánk-Dalnoki LA 34 5 1 28 30–90 –60 12
19. Makó FC 0 0–0 0 0
19. Balassagyarmati VSE 0 0–0 0 0

A Balassagyarmat és a Makó visszalépett, a Bánktól 4 pont levonva.

NYUGATI CSOPORT
Csornai SE–III. Kerületi TVE 1–2
Bicskei TC–Gyirmót FC Győr II 7–0
Mol Fehérvár FC II–Érdi VSE 0–0
Komárom VSE–Technoroll Teskánd KSE 3–2
Practical VLS Veszprém–Tatabányai SC 2–2
Balatonfüredi FC–FC Nagykanizsa 2–3
Kaposvári Rákóczi FC–Zsámbéki SK 2–1
ZTE FC II–Kelen SC 3–2
Budaörs–Puskás Akadémia FC II 2–1
Móri SE–ETO Akadémia1–0

AZ NB III NYUGATI CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Practical VLS Veszprém 38 28 8 2 82–24 +58 92
2. Tatabányai SC 38 28 6 4 77–35 +42 90
3. FC Nagykanizsa 38 28 3 7 105–41 +64 87
4. Puskás Akadémia FC II 38 20 10 8 77–35 +42 70
5. III. Kerületi TVE 38 20 8 10 82–40 +42 68
6. Érdi VSE 38 20 5 13 55–33 +22 65
7. Bicskei TC 38 18 9 11 59–41 +18 63
8. Kaposvári Rákóczi FC 38 18 6 14 58–44 +14 60
9. Budaörs 38 17 9 12 56–43 +13 60
10. Balatonfüredi FC 38 15 11 12 50–52 –2 56
11. Mol Fehérvár FC II 38 16 7 15 48–56 –8 55
12. Komárom VSE 38 14 11 13 57–53 +4 53
13. ETO Akadémia 38 14 10 14 61–60 +1 52
14. Gyirmót FC Győr II 38 11 6 21 65–83 –18 39
15. ZTE FC II 38 11 5 22 45–83 –38 38
16. Kelen SC 38 7 11 20 42–60 –18 32
17. Csornai SE 38 6 9 23 42–85 –43 27
18. Technoroll Teskánd KSE 38 7 4 27 50–111 –61 25
19. Móri SE 38 5 6 27 35–93 –58 21
20. Zsámbéki SK 38 3 4 31 33–107 –74 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik