NB II: újabb játékosával hosszabbított a Budafok

S. B.S. B.
2023.05.18. 16:20
null
Hosszabbított Fótyik Dominik (jobbra) (Fotó: budafok1912.hu)
Az NB II-ben szereplő Budafok MTE szerződést hosszabbított védőjével, Fótyik Dominikkal, így a 32 éves labdarúgó jövőre is a csapat tagja marad.

„Boldog vagyok, hogy továbbra is Budafokon folytathatom a pályafutásomat, amióta megérkeztem, nagyon jól érzem magam a csapatnál. A feleségemmel is átbeszéltem a lehetőségeket és az tűnt a legjobb megoldásnak, ha hosszabbítok, hiszen a vezetőséggel, a szakmai stábbal, a csapattársakkal és a szurkolókkal is remek a viszonyom, szeretek ehhez a klubhoz tartozni. Az idei évben nagyszerű sikereket értünk el közösen, a kupadöntőbe jutás karrierem egyik legszebb emléke, remélem, hogy a jövőben is várnak még ránk felemelő pillanatok és nagy célokért küzdhetünk majd közösen” – nyilatkozta a klub honlapjának a védelem oszlopos tagja, aki az utóbbi két idényben 75 mérkőzésen lépett pályára az együttes színeiben.

Az idén Magyar Kupa-döntőig menetelő Budafok a héten Fótyikon kívül további öt játékosés a kapusedző hosszabbításáról is beszámolt.

A budafokiak a tabella 10. helyén várják az NB II utolsó fordulóját.

Legfrissebb hírek

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
7 órája

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
9 órája

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
9 órája

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
10 órája

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Somogyi Ádám a spanyol élvonalban folytatja pályafutását

Kosárlabda
2026.06.09. 14:38
Ezek is érdekelhetik