Nem borult a papírforma, mindhárom pontot elvitte az Ajka Siófokról

Vörös SándorVörös Sándor
Vágólapra másolva!
2021.03.07. 14:24
null
A remek tavaszt produkáló ajkaiak három gólt szerezve nyertek a Balaton-parton (Fotó: Németh András)
Folytatta remek tavaszi szériáját az FC Ajka, amely a labdarúgó NB II 28. fordulójában 3–1-es győzelmet aratott a BFC Siófok vendégeként. Kis Károly együttese sikerével sorozatban négy győzelemnél tart.

LABDARÚGÓ NB II
28. FORDULÓ

BFC Siófok–FC Ajka 1–3 (0–1)
Siófok, Városi Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Görög Márió (Bognár László, Ország Péter)
SIÓFOK: Szmola – Tömösvári (Horváth M., 55.), Jagodics B., Izing, Deutsch B. – Kecskés T. (Varjas, 59.), Szakály A. (Nikházi, 79.) – Gaál B. (Hajnal G., a szünetben), Cipf, Balogh B. (Horváth P., a szünetben) – Elek B. Vezetőedző: Waltner Róbert
AJKA: Horváth D. – Kovács N., Heffler T., Tar, Csemer – Kenderes (Stoiacovici, 76.), Szekér (Rétyi, 76.) – Csizmadia, Zsolnai (Berzsenyi, 91.), Tóth G. (Tóth B., 64.) – Soltész (Görgényi, 76.). Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Elek B. (66. – 11-esből), ill. Zsolnai (9., 88. – a másodikat 11-esből), Tóth B. (79.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Ellentétes lelkiállapotban készült a két csapat az egymás elleni, Balaton-pati randevúra, hiszen a házigazdák mindent figyelembe véve egyhuzamban öt tétmérkőzésen maradtak alul, míg a vendégek a tavasszal eddig a legjobb teljesítményt nyújtó együttesnek számítanak. A zöld-fehérek kellő önbizalommal felvértezve várták a következő feladatot, ám Kis Károly a találkozó előtt kiemelte, a siófokiak veszélyes ellenfélnek számítanak, agresszív futballt játszanak, és jó játékosállománnyal rendelkeznek.

A tréner óvatossága érthető volt, hiszen a somogyiak a hétközi fordulóban a feljutásért küzdő Vasas FC otthonában komoly erőket mozgósítottak a gödörből való kikerülés érdekében, ám az utolsó pillanatban egy lesgyanús góllal alulmaradtak. Az utóbbi időszakban történtek után várható volt, hogy a házigazdák kettőzött erővel szállnak harcba a pontokért, ám ehhez képest roppant unalmas első félidőt láthattunk. Az egyetlen említésre méltó eseményt a 9. percben jegyezhettük fel, amikor egy szabadrúgás után a menteni igyekvő Jagodics rosszul fejelte le a labdát, mely Zsolnai Richárd elé került, s a vendégek támadója gólra is váltotta a ziccert (0–1).

A kék mezes siófoki védők eszén három alkalommal jártak túl az ajkai támadók (Fotó: Németh András)
A kék mezes siófoki védők eszén három alkalommal jártak túl az ajkai támadók (Fotó: Németh András)

A játék képe a fordulást követően sem változott, helyzetek nélkül továbbra is a két tizenhatos között járt a labda, majd az utolsó fél órában felpörögtek az események. A 66. percben némileg váratlanul egyenlítettek a siófokiak, miután a Tar Zsolt kezezése miatt megítélt tizenegyesből Elek Bence a kapu jobb odalába lőtte a labdát (1–1). Az egalizálást követően ritmust váltottak a vendégek, akik hat perccel később óriási helyzetbe kerültek, de Zsolnai próbálkozása után Horváth Milán kifejelte a labdát a gólvonalról.

A siófokiak szempontjából ekkor érkezett el a mérkőzés kritikus szakasza, hiszen az elmúlt 27 fordulóban kapott 44 gólból 26 született a második félidőben, ezen belül 18 az utolsó fél órában. A történelem ezúttal is ismételte önmagát: a remek szériában lévő ajkaiak – akik a mérkőzést megelőző 49 góljukból 25-öt az utolsó fél órában szereztek – a 79. percben Tóth Barna révén akcióból, majd kilenc perccel később Zsolnainak köszönhetően büntetőből is bevették Szmola Bálint kapuját, s a Szeged-Csanád Grosics Akadémia egy héttel ezelőtti példáját követve, három szerzett góllal vitték el mind a három pontot a Balaton déli partjáról.

Kis Károly együttese egyhuzamban aratott negyedik győzelmének köszönhetően fellépett a tabella 7. helyére, míg az egymás után az ötödik bajnoki vereségüket elszenvedő somogyiak még mélyebb gödörbe kerültek.

Mi lesz veled, Siófok? Sokakban joggal fogalmazódik meg a kérdés….

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: Véget ért a mérkőzés! Az FC Ajka 3–1-es győzelmet aratott a BFC Siófok vendégeként, ezzel folytatva remek tavaszi sorozatát.

A tartalék játékvezető három perces hosszabbítást jelzett.

90+1. perc: A negyedik ajkai csere alkamával Zsolnai Richárd helyére Berzsenyi Kevin érkezett.

90. perc: Zsolnai Richárd nem engedett elvégezni egy szabadrúgást – sárga lap.

Szmola Bálint érezte az irányt, de nem tudta megmenteni csapatát a harmadik góltól (Fotó: Németh András)
Szmola Bálint érezte az irányt, de nem tudta megmenteni csapatát a harmadik góltól (Fotó: Németh András)

88. perc: GÓL! MEGDUPLÁZTA ELŐNYÉT AZ FC AJKA! A megítélt büntetőt Zsolnai végezte el, a sértett magabiztos mozdulattal a kapu közepébe lőtte a labdát. 1–3!

88. perc: Egy veszélytelen siófoki szabadrúgás után indult a vendégek gyors kontrája, melynek végén Hajnal Gergely szorításában Zsolnai elesett a tizenhatoson belül. Tizenegyes!

85. perc: Jagodics Bence rántotta le sárga lapot érően Tóth Barnát.

79. perc: GÓL! ISMÉT MEGSZEREZTE A VEZETÉST AZ FC AJKA! Egy veszélyesen, a bal oldalról érkező beadásnál Deutsch Bence és Izing Martin egymást zavarta, a kettejük között felugró Tóth Barna 3 méterről a kapu jobb alsó sarkába fejelte a labdát. 1–2!

79. perc: Cserére csere: a hazaianál Nikházi Márk váltotta Szakály Attilát.

76. perc: Tripla csere az ajkaiak oldalán: Soltész Dominik István le – Görgényi Dávid be, Kenderes Zoltán helyett Stoiacovici Dávid Tibor a pályán, Szekér Ádámot pedig Rétyi Róbert váltotta.

Unalmas első félidő után a második játékrészben pörögtek fel az események (Fotó: Németh András)
Unalmas első félidő után a második játékrészben pörögtek fel az események (Fotó: Németh András)

72. perc: Soltész adta középre a vendégek harmadik szögletét a bal oldalról. Nagyszerű tekerése után Zsolnai fejjel próbálta bevenni a hazaiak kapuját, de Horváth Milán eszmélt a leggyorsabban, s kifejelte a labdát a gólvonalról!

Elek Bence büntetőből szerzett gólja után ismét döntetlenre álltak a csapatok (Fotó: Németh András)
Elek Bence büntetőből szerzett gólja után ismét döntetlenre álltak a csapatok (Fotó: Németh András)

66. perc: GÓL! EGYENLÍTETT A BFC SIÓFOK! A megítélt büntetőt Elek Bence végezte el, s magabiztosan, félmagasan, jobb lábbal a kapu jobb odalába lőtte a labdát. 1–1!

65. perc: Horváth Milán hosszú, jobb oldalról érkező bedobása után, egy csúsztatást követően Tar Zsolt kezéhez ért a labda bő tíz méterre a vendégek kapujától. Tizenegyes!

64. perc: Kis Károly is kihasználta első cserelehetőségét: Tóth Gergely Csaba helyett Tóth Barna a folytatásban.

A csapatok a második félidőben ott folytatták, ahol az elsőben abbahagyták... Helyzetek nélkül továbbra is csak a két tizenhatos között zajlik a játék.

59. perc: Waltner Róbert negyedszer is változtatott csapata összeállításán: Kecskés Tamás helyére Varjas Zoltán érkezett.

57. perc: Jobb oldalról érkező szabadrúgás után a vendégvédők kivágták a labdát, amely Kecskés Tamás elé került. A hazaiak középpályása szemben a kapuval, 20 méterről a jobb alsó sarkot vette a célba, de Horváth Dániel Márk magabiztosan ölelte magához a labdát.

55. perc: Harmadik hazai változtatás: Tömösvári Bálint le – Horváth Milán Gábor be.

46. perc: A szünetben kettőt cseréltek a siófokiak: Balogh Bence Benitó helyett Horváth Péter a pályán, Gaál Bálintot pedig Hajnal Gergely váltotta.

46. perc: Elkezdődött a második játékrész.

45. perc: Hosszabbítás nélkül véget ért az első félidő. Hamarosan jövünk a második felvonással!

43. perc: Balogh Bence Benitó beadását követően az ajkai védők vágták ki a mezőnybe a labdát, amely Kecskés Tamás elé került, a házigazdák rutinos középpályás mintegy 25 méterről jócskán a jobb alsó sarok mellé lőtt.

Ami pedig a kapott gólokat illeti... A siófokiak neve mellett a forduló előtt 44 állt, melyek közül 16 az első, 28 a második félidőben született (00–30. perc között: 14, 31–59. perc között: 9, 60–90. perc között: 21). A zöld-fehérek védelme 38 alkalommal kapitulált, melyek közül az ellenfelek 12-szer az első félidőben, 26-szor a második játékrészben találtak be (00–30. perc között: 10, 31–59. perc között: 10, 60–90. perc között: 18).

37. perc: Egy hosszú bedobást követően Gaál fejelte ki a labdát, amely Zsolnai elé került, aki azonnal Kovács Nikolaszt hozta játékba. A vendégek futballistája mintegy 20 méterről lőtt, de nem találta el a kaput. A találkozó eseményeit látva ez a kísérlet mindenképpen említést érdemelt...

A Balaton-partiak az eddig lejátszott 27 forduló alatt 37 gólt szereztek, melyek közül 15 az első félidőben, 22 pedig a második felvonásban született (00–30. perc között: 10, 31–59. perc között: 10, 60–90. perc között: 17). Ezzel szemben a vendégek 49 alkalommal találtak az ellenfelek kapujába, az első játékrészben 19, míg a másodikban 30 gólt jegyezve (00–30. perc között: 18, 31–59. perc között: 6, 60–90. perc között: 25)

25. perc: Gaál Bálint végezte el az első siófoki szögletet a bal oldalról. Magasan érkező labdáját Tömösvári középről, 16 méterről, kapásból csúnyán fölé belsőzte.

A BFC Siófok a mögöttünk hagyott 27 forduló alatt hat mérkőzésen nem szerzett gólt, míg az FC Ajka a koronavírus-járvány miatt eddig 26 bajnokin lépett pályára, s öt alkalommal maradt lőtt gól nélkül. A házigazdák eddig három találkozót hoztak le kapott gól nélkül – ebből kettőt hazai környezetben –, míg a vendégek hét bajnokin – ebből kettő alkalommal idegenben – tudták nullán tartani az ellenfelet.

A vendégek gólját leszámítva eseménytelenül csordogálnak a percek, leginkább a két tizenhatos között zajlott a játék az első húsz percben.

A két klub egymással szemben ezen a délutánon 13. alkalommal szállt harcba a győzelemért. A felek közös történelme 2005. szeptember 18-a óta íródik, s négy siófoki, valamint három ajkai győzelem mellett öt döntetlen született, a gólkülönbség pedig egyik oldalra sem billent el, hiszen 17–17 alkalommal rezdült meg a csapatok hálója. A Balaton fővárosában ez a hetedik találkozó: három hazai győzelem és kettő döntetlen mellett egy vendégsiker teszi teljessé a mutatót 9–7-es gólkülönbséggel.

9. perc: GÓL! MEGSZEREZTE A VEZETÉST AZ FC AJKA! A harmadik vendég szabadrúgás a jobb oldalról érkezett középre, ahol Jagodics rosszul fejelte le a labdát, mely Zsolnai Richárd elé került, aki 6 méterről a jobb alsó sarokba lőtte. 0–1!

Az új trenddé vált ökölpacsi után a fehér mezesek indították útjára a labdát (Fotó: Németh András)
Az új trenddé vált ökölpacsi után a fehér mezesek indították útjára a labdát (Fotó: Németh András)

A két együttest tíz pont és hét hely választotta el egymástól a fordulót megelőzően. A BFC Siófok a megszerzett 29 pontjából tizenkilencet saját közönsége előtt szerzett, míg az FC Ajka 39 pontjából tizenhármat zsebelt be vendégként. Ha csak az első félidőket vesszük figyelembe, akkor a házigazdák neve mellett 39 pont szerepel, míg a vendégek az első 45 percek alapján 35 ponttal rendelkeznek.

A találkozót Görög Márió vezeti, munkáját Bognár László és Ország Péter segíti. Görög ezen a délutánon pályafutása 12. másodosztályú bajnokiján működik közre vezetőbíróként, 50 sárga mellett 3 piros lap a mérlege. A 29 esztendős, Győrben élő játékvezető a Siófoknak eddig háromszor, míg az Ajkának kétszer vezetett mérkőzést. Érdekesség, hogy a tópartiak ezeken a találkozókon egy, míg a vendégek három pontot szereztek.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, az FC Ajka indította 90 perces útjára a labdát!

Érkeznek a csapatok, előbb a vendégek, majd a házigazdák! A somogyiak ezen a napon tiszta kékben szerepelnek, Szmola Bálint Gábor pedig zöld dresszében véd. A Veszprém megyeiek tiszta fehérben játszanak, Horváth Dániel Márk piros szerelésben áll a gólvonal elé.

A legutóbbi négy bajnokijukat elveszítő siófokiakra újabb nehéz feladat vár (Fotó: Németh András)
A legutóbbi négy bajnokijukat elveszítő siófokiakra újabb nehéz feladat vár (Fotó: Németh András)

Mindkét oldalon vannak hiányzók: a hazaiaknál Tajthy Tamás négymeccses eltiltását tölti, miután a Gyirmót FC Győr elleni bajnokin lekönyökölte Simon Andrást, míg Kiss Balázs a Vasas FC otthonában begyűjtötte ötödik sárga lapját. A vendégek szakmai stábja utóbbi ok miatt nem számíthat a 16 találattal a góllövőlista élén álló Nagy Mihály Krisztián játékára. Ha már itt tartunk... A hazaiaknál a Balogh Bence Benitó, Gaál Bálint, Izing Martin trió négy sárga lappal a neve mellett lép pályára ma, míg az ajkaiknál Heffler Tibort (4 sárga) és Tar Zsoltot (9 sárga) fenyegeti az eltiltás veszélye.

A tavasz ezen a délutánon szolidabb arcát mutatja Siófokon, ahol a csapatok második márciusi bajnoki mérkőzése jó eséllyel derült égbolt alatt veszi majd kezdetét, de egy és negyedórával a kezdősípszó előtt alig 8-9 Celsius-fokot mérhetünk.

Köszöntjük kedves olvasóinkat a siófoki Városi Stadionból, ahol az eddig 29 pontot gyűjtő, ezáltal a tabella 16. helyén álló BFC Siófok a 39 egységgel a 9. pozícióban állomásozó FC Ajka együttesével találkozik. Meglátjuk, mire megy a legutóbbi öt tétmérkőzését elveszítő balatoni alakulat a tavasszal eddig legjobb teljesítményt nyújtó zöld-fehérekkel szemben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik