Simán nyert, így ezüstérmes és feljutó a Gyirmót

BÁBICS NORBERTBÁBICS NORBERT
Vágólapra másolva!
2021.05.16. 18:20
null
A sárga mezes gyirmótiaknak ez a győzelem azt jelenti, hogy nyártól az NB I-ben folytathatják (Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld)
A labdarúgó NB II 38. fordulójában a második Gyirmót a 14. helyezett Békéscsabát látta vendégül. Négy gólt korábban még nem lőtt ebben a bajnokságban a Gyirmót, most ez is összejött. Csertői Aurél együttese sorozatban hatodik diadalát aratva története során második alkalommal jutott fel az élvonalba.

 

LABDARÚGÓ NB II
38. FORDULÓ

GYIRMÓT FC GYŐR–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE 40 (30)
Győr-Gyirmót,
Alcufer Stadion, 700 néző. Vezette: Berke Balázs (Vígh-Tarsonyi Gergő, Garai Péter)
Gyirmót FC Győr: Hársfalvi (Rusák, 25.) –Major, Karacs, Széles, Szegi –Vass Á. –Radics, Hajdú Á. (Herjeczki, 84.) –Nagy P. (Heffler N., 68.) –Simon A. (Lustyik, 84.), Lencse (Varga B., 68.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Békéscsaba 1912 Előre: Laky – Horváth P., Farakas M., Bora, Fazekas, Kasik – Szabó P., Kovács Á. (Sipaki, 84.), Gránicz (Ilyés, 84.) – Lukács (Styecz, a szünetben), Paudits (Pantovic, 55.). Vezetőedző: Preisinger Sándor
Gólszerző
: Karacs (6.), Hajdú Á. (40.), Lencse (44., 55.)
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél:
– Kijött a két csapat közötti tudásbeli különbség, jókor rúgtuk a gólokat, a második félidő elején megtörtük az ellenfelet. Természetesen valamennyien boldogok vagyunk, hogy az NB I-ben szerepelhetünk.
Preisinger Sándor:– Becsülettel küzdöttünk, de nem bírtunk a nálunk sokkal jobban futballozó Gyirmóttal. Sajnos a végére el is fogytunk.

ÖSSZEFOGLALÓ

A gyirmótiak esélyeshez méltóan kezdték a mérkőzést, és gyorsan meg akarták mutatni: ezt a meccset mindenképpen meg akarják nyerni. A 6. percben Karacs fejes góljával megszerezték a vezetést. A sárga mezesek nem adtak sok teret a vendégeknek, sorra alakították ki a helyzeteiket. Az első békéscsabai lehetőségig a 19. percig kellett várni. A 40. percben aztán remek fejes után sikerült növelnie előnyét a Gyirmótnak, és a félidő vége előtt Lencse is betalált.

A második félidőresem változott a játék képe: a Gyirmót az 55. percben megszerezte a negyedik gólját is, ismét Lencse révén. Bár ezt követően adódtak békéscsabai helyzetek is, a Hársfalvi helyére még korábban beálló Rusák és a gyirmóti védelem helytállt. Az utolsó tíz perc már inkább csak arról szólt, hogy a közönség és a csapatok is a lefújást várták.40

A Gyirmót a 20162017-es szezonban már szerepelt NB I-ben, de akkor azonnal ki is esett. Négy év elteltével most újra sikerült feljutnia az első osztályba. Csertői Aurél tanítványai ezt leginkább annak köszönhetik, hogy 2021-ben bajnoki mérkőzésen egyetlen csapat sem tudta legyőzni őket, és a 17 találkozón csupán 11 gólt kaptak.

38. FORDULÓ
Május 16.
PMFC–Soroksár 0–2
Siófok–Szentlőrinc 1–1
Szolnoki MÁV FC–Aqvital FC Csákvár 2–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Kazincbarcika SC 2–0
FC Ajka–Nyíregyháza Spartacus 0–1
Kaposvári Rákóczi FC–Dorogi FC 0–1
Budaörs–DEAC 1–1
Vasas FC–ETO FC Győr 3–0
DVSC–Szombathelyi Haladás 4–2
Gyirmót FC Győr–Békéscsaba 1912 Előre 4–0

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Debreceni VSC38248689–40+4980
2. Gyirmót FC Győr38246860–31+2978
3. Vasas FC38239665–35+3078
4. Pécsi MFC381713851–33+1864
5. FC Ajka381951465–47+1862
6. Budaörs381851562–59+359
7. Nyíregyháza Spartacus381691340–31+957
8. Soroksár SC381691351–44+757
9. Szolnoki MÁV FC3815121143–40+357
10. Szeged-Csanád Grosics Akadémia381681446–54–856
11. Szombathelyi Haladás3814121250–42+854
12. ETO FC Győr3812101653–48+546
13. BFC Siófok381361949–58–945
14. Dorogi FC3811111634–50–1644
15. Békéscsaba 1912 Előre3811111643–60–1744
16. Szentlőrinc381191832–52–2042
17. FC Csákvár389111854–66–1238
18. Kazincbarcika SC38892132–61–2933
19. Kaposvári Rákóczi FC387121933–65–3232
20. Debreceni EAC38652732–68–3623
*A Kaposvári Rákóczitól egy játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt egy pontot levontak.

 

PERCRŐL PERCRE

A lefújás után nagy ünneplés vette kezdetét, a játékosok átvették a bajnoki érmeket.

90+2. perc: Zúg az "NB I"-szurkolás Gyirmóton. Berke pedig lefújja a meccset. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90. perc: Két perc a ráadás.

84. perc: Mindkét oldalon két-két csere: Sipaki Patrik és Ilyés Tamás áll be a vendégeknél Kovács Ádám és Gránicz helyére. Hajdú Ádámot Herjeczki Kristóf, Simon András helyére pedig Lustyik Levente jön a hazaiaknál.

79. perc: Heffler N. próbálkozik 26 méterről egy lövéssel, de alaposan kapu fölé száll a labda.

72. perc: Varga B. lövése a felső lécről jön ki.

71. perc: Horváth P. jobboldali beadása kicsit hosszú Styecznek, élesből azért kapu felé lő, de nem talál kaput.

70. perc: Styecz ugratja ki Lukácsot a bal oldalon, Lukács lapos lövését lábbal védi Rusák.

68. perc: Kettős csere a hazai oldalon: Varga Barnabás jön Lencse helyére, Nagy Patrikot pedig Heffler Norbert váltja.

61. perc: Agyirmotfc.hu információialapján Hársfalvi Andrást agyrázkódás gyanújával szállították a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba.

60. perc: Lukács Raymondkap sárgát. Fél perccel később Nagy Patrik is besárgul.

57. perc: Radics érkezik Simon jobboldali lapos visszapasszára, de a közbevetődő Borát találja el.

55. perc: Paudits helyére Pantovic érkezik a vendégeknél.

Lencsét (sárgában) hiába próbálta szorosan őrizni Kasik, a gyirmótiak támadója kétszer is betalált (Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld)
Lencsét (sárgában) hiába próbálta szorosan őrizni Kasik, a gyirmótiak támadója kétszer is betalált (Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld)

 

55. perc: A gyirmóti csatárduó újabb gólt hoz össze. Lencse játszik össze Simonnal, végül Lencse László szerzi a gólt balról, az ötösről a rövid alsóba. 4–0

52. perc: Jobboldali gyirmóti szöglet után Szegi fejel a kapu közepe felé, Laky fogja meg a labdát.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés.

46. perc: Cseréltek a szünetben a vendégek. Kasik helyére Styecz Bence állt be.

Az első félidő után a másik két helyszínen is vezet a hazai csapat. A DVSC 3–1-es előnnyel várja a második félidőt, és jelen állás szerint bajnoki címet ünnepelhet. A Gyirmót háromgólos előnye a 2. helyet jelentheti, a Vasas pedig hiába vezet 1–0-ra az ETO ellen, a 3. hellyel kell megelégedniük – legalábbis 45 percnyi játék után. Hamarosan kezdődik mindhárom helyszínen a második félidő.

45+6. perc: Vége az első félidőnek.

45. perc: Hat perc a hosszabbítás. A gyirmóti kapus ápolása miatt ez érthető is.

 

Lencseének nem jelentett gondot, hogy túljárjon a csabaiak kapusa, Laky eszén (Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld)
Lencseének nem jelentett gondot, hogy túljárjon a csabaiak kapusa, Laky eszén (Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld)

 

44. perc: Lencse László szerzi a harmadikat! Szegi passza után jól veszi át a labdát, remekül fedezi, elviszi a kapus mellett is, és másfél méterről belsőzi a kapu jobb oldalába. 3–0

40. perc: Jobboldali beadás után gyirmóti fejes gól! Major beadása után fejeli el Hajdú Ádám a labdát, ami a felső lécről pattan a hálóba. 2–0

39. perc: Gránicz a jobb szélről kapura lövi a szabadrúgást, Rusák üti ki a labdát a rövid felső elől.

38. perc: Lukács kiált nagyot egy szabálytalanság után: a vele szabálytalankodó Major Martin kap sárgát.

35. perc: Paudits fejeli a jobbról érkező beadást a hosszú oldalról a felső kapufára.

32. perc: Vass Ádám felrúgásáért Gránicz Patrikkap sárgát.

31. perc: Nagy Patrik szerez labdát a csabai tizenhatos előterében, egyet tol rajta, és azonnal lő, de nem talál kaput.

29. perc: Gyirmóti szabadrúgás 26 méterről: Lencse lövi a labdát kapu fölé.

25. perc: Hársfalvi nem tudja folytatni a játékot, Rusák érkezik a helyére a gyirmóti kapuba.

19. perc: Hársfalvi és Lukács ütközik a gyirmóti ötösön belül: Berke ezúttal is a labdára mutat, jelezve, hogy nem látott szabálytalanságot. Az eset után ápolni kell a hazaiak kapusát.

17. perc: Lencse ismét akcióban: Szegi baloldali beadását a gyirmóti csatár az ötösről nagy erővel kapu fölé fejeli.

13. perc: Hajdú követi jól a támadást, ő kapja Nagy Patriktól a labdát a tizenhatoson belül, majd lövi közelről a jól kimozduló Lakyba.

10. perc: Lencse most jobbról lő, kicsit közelebbről, kicsit a szög is élesebb, Laky megfogja a labdát.

9. perc: Lencse balról tör kapura, a lövését Laky üti szögletre.

6. perc: Vezet a Gyirmót! Nagy Patrik a bal szélről, 25 méterről végez el szabadrúgást, középen többen is érkeznek, Karacs Dániel belecsúsztat a labdába, amely a kapu bal oldalába pattan. 1–0

Gyirmóti gólöröm (Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld)
Gyirmóti gólöröm (Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld)

 

5. perc: Lencse ugratja ki Simont, aki az ötösön a vendégek kapusával, Lakyval ütközik. Berke kifelé ítél szabadrúgást, Simon Andrásnak pedig felmutatja a sárga lapot.

3. perc: Lencse esik el védője mellett a tizenhatoson belül, Berke továbbot int.

1. perc: Kezdődik a meccs. Sárgában a Gyirmót, fehérben a Békéscsaba. A labdát a hazaiak indítják útjára.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a Gyirmót a Békéscsabával szemben. A gyirmótiak győzelmük esetén feljutnak az első osztályba, sőt, ha a Loki nem veri meg a Haladást, akkor bajnokként teszik meg ezt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik