Az Ajka hét év után győzte le újra pályaválasztóként a Siófokot

Vörös SándorVörös Sándor
Vágólapra másolva!
2022.10.02. 16:50
null
Nem kímélték egymást a csapatok a vizes, csúszós pályán (Fotó: Nagy Lajos/Veszprémi Napló)
A labdarúgó NB II 9. fordulójában megszakadt egy hosszú sorozat: az FC Ajka ugyan korán hátrányba került, de végül 3–1-re nyert a BFC Siófok ellen. A Veszprém megyeiek 2015 szeptembere óta először győzték le hazai környezetben a balatoniakat.

LABDARÚGÓ NB II
9. FORDULÓ

FC AJKA–BFC SIÓFOK 3
–1 (2–1)
Ajka, Városi Szabadidő- és Sportcentrum, 800 néző. Vezette: Molnár Attila (Szabó Dániel, Vörös Dániel)
AJKA: Horváth D. – Kovács N., Görgényi, Jagodics B., Szűcs K. – Kenderes (Zsolnai R., 67.), Tajthy T. (Vogyicska, 84.) – Tóth G. (Sejben, a szünetben), Csizmadia Z., Doncsecz – Gaál B. (Dragóner F., 90+2.). Vezetőedző: Kis Károly
SIÓFOK: Winter – Polényi (Dénes Cs., 63.), Vágó (Nyári, a szünetben), Debreceni Á., Varga B. – Varjas Z., Krausz (Eördögh, 63.) – Major, Szakály A. (Nikházi, 84.), Girsik (Farkas B., a szünetben) – Horváth P. Vezetőedző: Domján Attila
Gólszerző: Doncsecz (25.), Kovács N. (40.), Zsolnai R. (89.), ill. Szakály A. (11.)
MESTERMÉRLEG
Kis Károly:
– Úgy gondolom, hogy egy jó csapatot sikerült legyőznünk, helyenként látványos játékkal. Nagyon érdekesen kezdődött a mérkőzés, hiszen az elején rögtön két óriási ziccert hibáztunk, ami megbosszulta magát. A csapatot nem törte meg a bekapott gól, lendületes játékkal megérdemelten nyertünk.
Domján Attila: – Fizikális meccs volt, az ajkaiak sokkal jobban alkalmazkodtak a körülményekhez. A játék képe alapján megérdemelt hazai győzelem született.

ÖSSZEFOGLALÓ

A statisztika szerelmesei kis túlzással nem is kívánhattak volna maguknak jobbat a BFC Siófok ajkai vendégjátékánál, hiszen nem mindennapi sorozatok megszakadására kínálkoztak az esélyek. A két klub tizenhatodik egymás elleni bajnokijára készült a másodosztályban, s szinte hihetetlen, de igaz: a Balaton–partiak legutóbb 4761 napja győztek Ajkán, ahol egyúttal 2563 napja veretlenek is voltak.

Nyilvánvaló, hogy egyszer minden sorozat megszakad, amire az eddigi mutatók alapján az ajkaiaknak lehetett nagyobb sansza: Kis Károly tanítványai tizenegy pontjukból kilencet, tizenegy góljukból pedig nyolcat hazai környezetben szereztek, míg a siófokiak pont nélkül álltak az idegenbeli tabellán, ráadásul legutóbb még az előző idényben, május elsején győztek Tiszakécskén.

A háromhetes bajnoki szünet után mindkét csapat hárommeccses nyeretlen szériával a háta mögött vágott neki a folytatásnak. A házigazdák Kenderes lövésével már negyvenedik másodpercben jelezték, hogy ezt a sorozatot semmiképp nem szeretnék tovább nyújtani, majd nem sokkal később Csizmadia felső lécről kipattanó lövésével ennek nyomatékot is adtak. Ehhez képest a 11. percben mégis a siófokiak szereztek vezetést, amihez – ha őszinték vagyunk – a szerencse is kellett, hiszen Major jobb oldali beadását követően Görgényi elcsúszott, így Szakály Attilának nem volt nehéz dolga a jobb alsó sarokba továbbítani a labdát (0–1).

Az első fél óra igazi közönségszórakoztató játékot hozott (Fotó: Nagy Lajos/Veszprémi Napló)
Az első fél óra igazi közönségszórakoztató játékot hozott (Fotó: Nagy Lajos/Veszprémi Napló)

A vizes, csúszós pálya ellenére az iramra a folytatásban sem panaszkodhattunk, az ajkaiak folyamatos nyomás alatt tartották az ellenfelet, s a 25. percben Doncsecz Levente idénybeli második góljával egyenlítettek (1–1). A szünetig hátralévő időben alábbhagyott a tempó, úgy tűnt, hogy nem akad újabb jegyzetelni való esemény, ám a 40. percben az első hazai szöglet után Kovács Nikolasz senkitől sem zavartatva a jobb alsó sarokba gurította a labdát (2–1).

A szünet után minden ott folytatódott, ahol abbamaradt, a házigazdák kontroll alatt tartották a mérkőzést, ahogy telt az idő, úgy érett a harmadik góljuk. A lendületesen futballozó Veszprém megyeiek a 61. percben Sejben révén újabb kapufát lőttek, majd a hazai szurkolók bosszúságát a 89. percben váltotta fel az öröm: Zsolnai Richárd a kezdőkörből indulva, 17 méterről a kifutó Winter felett átemelte a labdát, amely a kapu bal oldalában kötött ki, beállítva ezzel a 3–1-es végeredményt.


9. FORDULÓ
Október 2.
Dorogi FC
–HR-Rent Kozármisleny 1–3
Szentlőrinc–Diósgyőri VTK 2–0
MTK Budapest–Aqvital FC Csákvár 1–4
Gyirmót FC Győr–Nyíregyháza Spartacus FC 2–3
Kolorcity Kazincbarcika SC–ETO FC Győr 0–0
Pécsi MFC–Szombathelyi Haladás 1–0
FC Ajka–BFC Siófok 3–1
Tiszakécskei LC–Soroksár SC 1–0
Békéscsaba 1912 Előre–Credobus Mosonmagyaróvár 0–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Budafoki MTE 2–1

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest961231–16+1519
2. Pécsi MFC95411– 6 +519
3. Gyirmót FC Győr951317– 9 +816
4. Kazincbarcika951312–13 –116
5. Diósgyőri VTK95415–12 +315
6. Szeged-Csanád Grosics Akadémia943213–11 +215
7. FC Ajka942314–10 +414
8. ETO FC Győr942310– 6 +414
9. Tiszakécske9423 8– 8 0 14
10. Soroksár SC934213–12 +113
11. Szentlőrinc SE934214–14 0 13
12. Nyíregyháza Spartacus932412–11 +111
13. BFC Siófok9324 8–12 –411
14. FC Csákvár924310–10 0 10
15. Békéscsaba 1912 Előre923413–13 0 9
16. Szombathelyi Haladás9234 6– 9 –3 9
17. Mosonmagyaróvár9225 8–17 –9 8
18. Kozármisleny921611–19 –8 7
19. Budafoki MTE9144 7–14 –7 7
20. Dorogi FC9135 7–18–11 6

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: Véget ért a mérkőzés, melyet az FC Ajka hátrányból fordítva, teljesen megérdemelten 3–1-re megnyert a BFC Siófok ellen. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90+2. perc: Az utolsó változtatás alkalmával Gaál Bálint jött le, Dragóner Filip be.

Letelt a rendes játékidő, melyet követően Molnár Attila három percet hosszabbít.

89. perc: GÓL! MÁR KETTŐVEL VEZET AZ FC AJKA, ELDŐLT A HÁROM PONT SORSA! Egy remek passz után Zsolnai Richárd a kezdőkörből indulva tört kapura, majd a kifutó Winter felett 17 méterről átemelte a labdát, amely a kapu bal oldalában kötött ki. 3–1!

84. perc: Sérülés miatt cserélt az ajkai együttes: Tajthy Tamás helyett Vogyicska Bálint a pályán. A vendégek oldalán Szakály Attila helyére Nikházi Márk érkezett.

A BFC Siófok eddigi egyetlen győzelmét 2009. szeptember 19-én, tehát 4761 napja aratta Ajkán, ahol akkor 2–0-s sikernek örülhettek a tópartiak.

79. perc: Zsolnai a kezdőkörből indulva lódult meg, majd mintegy 23 méterről a kapu jobb oldalát vette célba, Winter azonban nagyot nyújtózkodva szögletre mentett.

Az FC Ajka legutóbb 2015. szeptember 26-án, tehát 2563 győzte le pályaválasztóként a BFC Siófokot: a zöld-fehérek akkor 2–1-re diadalmaskodtak.

67. perc: Kis Károly is változtatásra szánta el magát: Kenderes Zoltán helyett Zsolnai Richárd a pályán.

63. perc: Újabb kettős csere a siófokiak oldalán: Krausz Raul és Polényi Gábor le, Eördögh András és Dénes Csanád be.

61. perc: Egyre jobban érik a harmadik ajkai gól: Kovács Nikolasz jobb oldali beadására Sejben érkezett, aki 5 méterről a siófoki védők között a bal oldali kapufát találta telibe, majd a kipattanó labdát Winter megfogta.

Ami a színes lapokat illeti... Az ETO FC Győr ellen kiállított ajkai Tar Zsolton kívül egyik csapatból sem kényszerült senki a lelátóra. A vendégek oldalon viszont Vágó Gábor négy sárgával a neve mellett, az eltiltás veszélyétől fenyegetve játszott egy félidőt. A teljességhez tartozik, hogy az elmúlt nyolc fordulóban az FC Ajka futballistái 12 sárga és egy piros lapot kaptak, míg a BFC Siófok játékosai 16 sárga lapot gyűjtöttek be.

51. perc: A félpálya környékén Csizmadia Zoltán lökte fel sárga lapot érően Krausz Rault.

47. perc:Kovács Nikolasz buktatta hátulról Horváth Pétert, amiért megkapta a mérkőzés első sárga lapját.

46. perc: A szünetben mindkét csapat összeállítása megváltozott: az ajkaiaknál Sejben Viktor váltotta Tóth Gergelyt, míg a siófokiaknál Girsik Áron helyett Farkas Balázs a pályán, Vágó Gábor pedig Nyári Patriknak adta át a helyét.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

45. perc: Hosszabbítás nélkül véget ért az első félidő, amely három gólt hozott, s az FC Ajka hátrányból fordítva 2–1-re vezet. Maradjanak velünk, hamarosan jövünk a második játékrésszel!

40. perc: GÓL! MEGSZEREZTE A VEZETÉST AZ FC AJKA! Az első hazai szögletet Gaál adhatta be a jobb oldalról: a remekül belőtt labdájára Kovács Nikolasz érkezett, aki senkitől sem zavartatva 12 méterről a kapu bal alsó sarkába gurította. 2–1!

Az eddig lejátszott nyolc bajnokin az FC Ajka 11 góljából kilencet az első, míg kettőt a második félidőben szerzett. A BFC Siófok a hét góljából (ami a második legkevesebbnek számított a mezőnyben) négyet az első, hármat pedig a második játékrészben jegyzett. A kapott találatokkal kapcsolatban elmondható, hogy a forduló előtt azonos mutatókkal (9) álltak a csapatok: az ajkai védelmet ötször, míg a balatonit négyszer mattolták az első félidőben.

Doncsecz Levente idénybeli második góljával egyenlítettek a házigazdák (Fotó: Nagy Lajos/Veszprémi Napló)
Doncsecz Levente idénybeli második góljával egyenlítettek a házigazdák (Fotó: Nagy Lajos/Veszprémi Napló)

25. perc: GÓL! EGYENLÍTETT AZ FC AJKA! Gaál Bálint rázta le a jobb oldalon Debrecenit, majd a keresztpasszát sem Winter, sem pedig Polényi nem érte el. A hosszú oldalon érkező Doncsecz először rosszul találta el a labdát, de második próbálkozásra már sikerült közvetlen közelről a kapu jobb oldalába kotornia. 1–1!

A két klub egymással szemben ezen az estén 16. alkalommal szállt harcba a győzelemért. A felek közös történelme 2005. szeptember 18-a óta íródik, s öt siófoki, valamint négy ajkai győzelem mellett hat döntetlen született, a gólkülönbség a házigazdáknak kedvezett (22–21). Az FC Ajka pályaválasztása mellett ez a nyolcadik találkozó: egy hazai győzelem és négy döntetlen mellett kettő vendégsiker teszi teljessé a mutatót 11–9-es gólkülönbséggel.

13. perc: Rögtön közel kerültek az egyenlítéshez a házigazdák, de Kovács Nikolasz mintegy 12 méteres lövését Winter védeni tudta.

11. perc: GÓL! MEGSZEREZTE A VEZETÉST A BFC SIÓFOK! Major jobb oldali beadását követően Görgényi elcsúszott, így a labda szerencsés körülmények között Szakály Attila elé került, aki 7 méterről a kapu jobb alsó sarkába továbbította. 0–1!

6. perc: Egy labdaszerzés után Horváth Péter 14 méterről a jobb felső sarkot vette célba, de Horváth Dániel szögletre mentett.

5. perc: A házigazdák ismét közel jártak a vezetés megszerzéséhez: egy bal oldali beadás után Csizmadia 11 méteres lövése a felső lécről pattant ki.

1. perc: Negyven másodperc kellett az első lehetőséghez: Doncsecz bal oldali beadását Kenderes vette át, majd 17 méterről nem sokkal lőtt a jobb alsó sarok mellé.

A mérkőzést Molnár Attila vezeti, munkáját Szabó Dániel és Vörös Dániel segíti. A 33 esztendős zalaegerszegi játékvezető pályafutása 92. másodosztályú bajnokiján működik közre vezetőbíróként, 460 sárga mellett 32 piros lap a mérlege – bajnokinként tehát átlagban öt alkalommal mutatja fel a sárga kártyát. Érdekesség, hogy a két együttes legutóbbi ajkai találkozóját (1–1) is Molnár Attila dirigálta: 2021. augusztus 8-án hét sárgát osztott ki (2–5).

1. perc: Elkezdődött a találkozó, az FC Ajka indította 90 perces útjára a labdát.

Érkeznek a csapatok! A házigazdák tiszta fehérben szerepelnek a mai napon, míg a vendégek tiszta kékben lépnek pályára. A hazaiak hálóőre, Horváth Dániel piros szerelésben áll a gólvonal elé, míg a vendégek részéről Winter Dániel zöld mezben véd.

A zord idő nem tartotta otthon a szurkolókat, negyed órával a kezdés előtt mintegy 800 néző foglal helyet a lelátókon. Az ajkai csapatban kezdőként kap lehetőséget a Gaál Bálint, Jagodics Bence, Tajthy Tamás trió, mely egykoron a siófoki sikerekért küzdött.

Másfél órával a kezdő sípszó előtt a csapatokat közepesen felhős égbolt, s 12 Celsius-fok fogadta. A helyszínen már javában tartanak az előkészületek, sőt, a szurkolói programok 15:00 órakor elkezdődtek az "Oktoberfest" keretében. Az időjárás azonban nem volt kegyes a szervezőkhöz, hiszen kisebb megszakításokkal folyamatosan esik az eső.

Az előző három fordulóban mindkét csapat csupán két ponttal gazdagodott, így a vasárnap este egyik kérdése, hogy melyik klub tud véget vetni a hárommeccses nyeretlenségi szériájának? Ha csak az eddigi mutatókat vesszük figyelembe, akkor erre az ajkaiaknak lehet nagyobb sansza, hiszen a 11 pontjukból kilencet, 11 góljukból pedig nyolcat hazai környezetben szereztek. Ezzel szemben a siófokiak idegenben még pont nélküliek, ráadásul a 9 kapott góljukból hetet vendégként "szedtek be".

Köszöntjük kedves olvasóinkat az ajkai Városi Szabadidő- és Sportcentrumból, ahol hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az FC Ajka az azonos pontszámmal (11) álló BFC Siófokkal szemben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik