NB II: Először szembesültem azzal, hogy a befektetett munka nem térült meg – Csizmadia

CS. A.CS. A.
2023.09.28. 11:25
null
Csizmadia Csaba szerint csapata peches volt, ezért kellett távoznia (Fotó: Szabó Miklós)
Csizmadia Csaba, a Gyirmótról hétfőn távozó szakember beszélt porszemről, tiszta lelkiismeretről és pechről is.

Hétfőn távozott Csizmadia Csaba a Gyirmót FC Győrtől – érthetően nehezen élte meg az elmúlt néhány napot. Helyét Tamási Zsolt szakmai igazgató vette át.

„Először szembesültem azzal, hogy a befektetett munka nem térült meg   – mondta a Nemzeti Sportnak Csizmadia Csaba, a Gyirmótra nyáron érkező szakember. – Lehet, én voltam az egyetlen porszem a gépezetben: szorítok a srácoknak, hogy jöjjenek ki a gödörből. Hogy tennék-e másképp valamit? Lehet, egy-két cserét a kezdőcsapatban, de lényegi elemekben biztosan nem. Nagyon sok munkát fektettünk a csapatba, egyéni képzéseket tartottunk, elszántak voltunk, s a játékosokra sem haragudhatok, partnernek bizonyultak, a saját erőnléti adataikat hétről hétre döntötték meg, taktikailag és a játékban is minőséget képviseltünk – az azonban biztos, hogy az eredmények nem jöttek, ezzel nem tudok vitatkozni, az öt szerzett pont nyolc bajnokin kevés. A tulajdonos is mondta, ha az öt ikszből csak két meccsen nyertünk volna, most biztosan nem arról beszélnénk, hogy búcsúzom a Gyirmóttól.”

„A futballistáktól természetesen elköszöntem az öltözőben, tiszta a lelkiismeretem, a labdarúgók szemébe és a tükörbe is bele tudtam nézni. A legtöbb játékos visszajelzése alapján sokat tanultak és kaptak tőlem, sokukat sokkhatásként érte a távozásom. Úgy dolgozom, hogy a szerencsefaktort minimálisra csökkentsem, ne arra alapozzunk, hátha mázlink lesz, és akkor nyerünk – az biztos, hogy Gyirmóton szemernyi sem jutott nekünk... Egyetlen meccsen sem. Oké, azt mondják, dolgozz, és szerencséd is lesz: nos, mi rengeteget melóztunk, mégis pechesek voltunk. Nem tudom az okát, lehet, valamiért így kellett történnie.”

Csizmadia Csaba elmondta, az öt döntetlen után jelezte a vezetőségnek, hogy egy-két futballistára még szüksége lenne, de nem történt változás a keretben. Hozzátette, hogy Tamási Zsolttal nagyon jó munkaviszonyt alakított ki, s egyelőre nem tekint messzire.

„Még nem gondolkodtam a közeljövőn, nagyon friss, ami velem történt. Az biztos, hogy az élet nem áll meg, menni kell tovább! Tény, a gyirmóti eredménysor nem engem igazol, de aki ismer, tudja, mire számíthat, mit képviselek, és milyen munkát teszek bele a közösbe. Nem görcsölök azon, mikor dolgozhatok legközelebb, meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Legfrissebb hírek

Egy év után újra nyert hazai pályán a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Labdarúgó NB II
2026.11.04. 18:56

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 13:32

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.11.02. 21:20

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 12:51