NB II: Tatabányán edzőváltás lesz - Bozsik kerülhet a kispadra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.08. 13:32
Az NB II-ben sereghajtó Tatabánya labdarúgócsapatánál a pletykák szerint edzőváltásra készülnek, a következő fordulóban már nem P. Nagy László irányítja a csapatot. A hírt a Nemzeti Sport Online megkeresésére nem cáfolták, igaz, egyelőre nem is kívánták megerősíteni.

„Hozzánk is eljutottak ezek a pletykák, de sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom az értesülést" – reagált az edzőváltással kapcsolatos értesülésünkre Veér Zoltán, a Tatabánya labdarúgócsapatának ügyvezetője.

„Az igaz, hogy ma lesz egy tanácskozás, melyen a csapat helyzete, a szakmai stáb eddigi munkája lesz a téma" – tette hozzá a sportvezető.

Úgy tudjuk, hogy már holnap, a Sopron (amely csapatnál szintén szóba került a trénercsere lehetősége, de Supka Attila egyelőre maradt) elleni Ligakupa-meccsen sem P. Nagy László, hanem a korábbi szövetségi kapitány, a Tatabánya jelenlegi klubmenedzsere, Bozsik Péter dirigálja a csapatot. Utóbbi szakember megkeresésünkre csak annyit mondott, ő egyelőre erről még nem tud.

Az NB II-ben sereghajtó Tatabánya ebben a szezonban a bajnokságban egyszer győzött egy döntetlen és hat vereség mellett, legutóbb Szigetszentmiklóson kapott ki 3–0-ra az együttes.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik