Negyedóra alatt nyert a Gyirmót Csákváron

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2022.09.11. 15:50
null
Az első húsz percben átfutottak vendéglátójukon a gyirmótiak (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
A labdarúgó NB II 8. fordulójában osztálykülönbség volt az első harminc percben a Csákvár és a Gyirmót között. Fél óra elteltével magához tért a hazai gárda, visszajött a meccsbe, s egészen a lefújás pillanatáig nyílttá tette az összecsapást. A vendégek győzelme azonban az első félidő alapján teljesen megérdemelt (1–2).

 

LABDARÚGÓ NB II
8. FORDULÓ

AQVITAL FC CSÁKVÁR–GYIRMÓT FC GYŐR 1–2 (1–2)
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző. Vezette: Lovas László (Szilágyi Norbert, Tőkés Róbert)
CSÁKVÁR: Auerbach – Murka, Vaskó, Karacs, Baranyai – Mészáros D. (Alaxai, 81.) – Gazdag V., Körmendi (Kocsis D., 59.) – Tamás N. (Torvund, a szünetben), Fejős, Baracskai (Janyickij, 59.). Vezetőedző: Tóth Balázs
GYIRMÓT: Hársfalvi – Szegi, Polgár, Hajdú Á., Helembai – Vass Á., Kovács M., Nagy P. (Berki, 77.) – Herjeczki (Soltész, 54.), Pethő (Simon A., 54.), Medgyes Z. (Kovács D., 89.). Vezetőedző:Csertői Aurél
Gólszerző
: Fejős (41.), ill. Medgyes Z. (8.), Polgár (13.)
MESTERMÉRLEG
Tóth Balázs: –Odaadtunk húsz percet a Gyirmótnak. Dekoncentráltak voltunk, és ezt gólokkal büntették meg a vendégek. A játékrész közepén tértünk magunkhoz, egyre többször kerültünk a védelem mögé, és sikerült visszajönnünk a meccsbe. A második félidőben a frissítéseknek köszönhetően már odaértünk a vendégek kapuja elé, de nem sikerült egyenlítenünk.
Csertői Aurél:– Ragyogóan kezdtük a meccset. Rúgtunk két gólt, több ziccerünk volt, ráadásul a játékvezető nem adott meg egyértelmű tizenegyest sem a javunkra. A szünet után viszont saját magunk számára tettük nehézzé a meccset, de úgy gondolom, azért kézben tartottuk a találkozót.

ÖSSZEFOGLALÓ

Bár Csákvár környékén egész nap lógott az eső lába, végül verőfényes napsütésben kezdődött meg a találkozó. A hazai együttes az öltözőben maradt, az első harminc percben csupán Herjeczki Kristófékon múlott, hogy nem négy-öt góllal vezettek, hanem csak kettővel. Két olyan óvodás gólt kapott az idény során eddig masszív lábakon álló csákvári védelem, amit a serdülőben is góllal büntetnek az ellenfelek. Medgyes Zoltánnak – ez volt első gólja gyirmóti színekben – és Polgár Kristófnak nem okozott semmi nehézséget a kapuba lőnie, illetve fejelnie a labdát.

Harminc perc után kezdett magához térni a hazai együttes – vagy éppen a vendéggárda lett könnyű –, Fejős Áron gyorsan gólra is váltotta első helyzetét, visszahozva a csákvári reményeket. A szünet után mintha új meccs kezdődött volna, eltűnt az első fél óra osztálykülönbsége. A hazaiak, főleg a cserék után, egyre bátrabban támadtak, de vagy az utolsó passzba csúszott hiba, vagy ziccerben nem találták el a kaput. A Gyirmót első félidei játékával mindenképpen rászolgált a három pontra. 1–2

8. FORDULÓ
Szeptember 11.
Soroksár SC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia1–1
Nyíregyháza Spartacus FC–Kolorcity Kazincbarcika SC4–2
Credobus Mosonmagyaróvár–Dorogi FC1–1
Budafoki MTE–Békéscsaba 1912 Előre1–0
BFC Siófok–Tiszakécskei LC0–0
Szombathelyi Haladás–FC Ajka0–0
ETO FC Győr–Pécsi MFC 0–1
Aqvital FC Csákvár–Gyirmót FC Győr 1–2
HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc 1–2
Szeptember 12.
Diósgyőri VTK–MTK Budapest

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest76130–9+2119
2. Gyirmót FC Győr851215–6+916
3. Pécsi MFC84410–6+416
4. Kazincbarcika85312–13–115
5. ETO FC Győr841310–6+413
6. Soroksár SC834113–11+213
7. Diósgyőri VTK74312–10+212
8. Szeged-Csanád Grosics Akadémia833211–10+112
9. FC Ajka832311–9+211
10. Tiszakécske83237–8–111
11. BFC Siófok83237–9–211
12. Szentlőrinc SE824212–14–210
13. Békéscsaba 1912 Előre823313–12+19
14. Szombathelyi Haladás82336–8–29
15. Nyíregyháza Spartacus82249–908
16. FC Csákvár81436–9–37
17. Budafoki MTE81436–12–67
18. Dorogi FC81346–15–96
19. Mosonmagyaróvár81257–17–105
20. Kozármisleny81168–18–104

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc:Vége a mérkőzésnek! Köszönjük, hogy velünk tartottak!

90+2. perc: Janyickij élesen tekerte középre a labdát, a hosszún érkezett Torvund, de az utolsó pillanatban szögletre mentettek előle.

Három perc a hosszabbítás.

89. perc:Medgyes Zoltán helyére Kovács Dominik érkezett.

Már Vaskó Tamás is támadót játszik a hazai együttesben.

81. perc:Mészáros Dávid helyére Alaxai Áron érkezett.

81. perc: Szegi sárga lapot érően birkózta le Torvundot a felezővonalnál.

77. perc: Gyirmóti csere, Nagy Patrik helyére az excsákvári Berki István érkezett.

77. perc: Gazdag két csellel tisztára játszotta magát a jobb oldali alapvonalnál, lágyan középre emelt, Hársfalvi Vaskó és Karacs feje elől húzta le a labdát.

73. perc: Janyickij gyönyörű mozdulattal csapta be Helembait a tizenhatoson belül, a jobbösszekötő helyéről, 10 méterről leadott lövése Hajdúról szögletre pattant.

68. perc: Ezt megúszta a Gyirmót! Gazdag a balösszekötő helyéről lőtte keresztbe a labdát a tizenegyespontra belépő Janyickij felé, aki gyönyörű átvétellel becsapta védőjét, ordító gólhelyzetben azonban nem találta el a labdát...

62. perc: Helembai lökte fel Janyickijt a tizenhatos bal sarkánál. A Gazdag szabadrúgása, vagyis beívelés azonban pontatlan.

59. perc: Kettős hazai csere: Baracskai–Janyickij, Körmendi–Kocsis Dominik.

58. perc: Baracskai csípett el egy keresztlabdát a jobb oldali vonal közelében, óriási sprintet kivágva megpróbálta középre kanyarítani a labdát az egyedül érkező Fejős felé, de a keresztező Polgár lábán megpattant a labda, így oda lett a helyzet.

54. perc: Kettős csere a Gyirmótnál: Pethő nem tudja folytatni a játékot, helyére Simon András érkezik. Herjeczkit Soltész váltja.

48. perc:Vaskó és Pethő ütközött a hazai tizenhatos jobb sarkánál, mindkét játékost ápolni kell.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés. A hazai együttesben Tamás Nándor helyett Torvund Alexander érkezett a második játékrészre.

A a sárga mezes Gyirmót már első félidőben eldöntötte a meccset (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
A a sárga mezes Gyirmót már első félidőben eldöntötte a meccset (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)

45+1. perc: Vége az első félidőnek.

Egy perc a hosszabbítás.

45. perc:Hejeczki csapta be Baranyait a jobb oldali ötös sarkánál, élesen rátűzte, a labda a rövid kapufa tövéről pattant a mezőnybe.

41. perc: GÓL!!! Gazdag remekül hozta fel a labdát a pálya közepén, mesterien ugratta ki Fejőst, aki a jobbösszekötő helyéről, jobbal, 10 méterről okosan átemelte a labdát a kivetődő Hársfalvi felett, 1–2.

30. perc:Fejős a jobb oldali vonal mellől becselezte magát a tizenhatos sarkáig, lövése azonban elszállt a kapu fölött.

24. perc: Fejős harcosan tartott meg egy labdát a gyirmóti tizenhatos előterében, jól ugratta ki Baracskait a bal oldalon, a szélső keményen belőtt labdáját Hársfalvi nagy vetődéssel tenyerelte el a középen érkezők elől.

13. perc: GÓL!!! Teljes káosz a csákvári védelemben. Nagy Patrik bal oldali szabadrúgását Karacs csak felfejelte, a lehulló labdára nem mozdult senki, így Polgár 8 méterről, okosan a jobb sarokba bólintotta, 02.

8. perc: GÓL!!! Polgár a saját térfele közepéről laposan lőtte előre a labdát, a csákvári védők csak nézték, ahogy elgurul közöttük, a semmiből érkezett Medgyes, és 11 méterről, jobbal, kilőtte a jobb alsót, 01.

3. perc: Tamás Nándor kapott sárga lapot, miután a kezdőkörben buktatta Nagy Patrikot.

2. perc:Medgyes tört előre bátran a balösszekötő helyén, rávezette a labdát a behátráló Vaskóra, a hazaiak szerencséjére Murka visszaért és a tizenegyes pont magasságában tisztázott.

1. perc:Elkezdődött a mérkőzés: a hazai együttes tiszta fehérben, a vendégek sárgában léptek pályára.

A meccs előtt még reménykedtek a hazaiak a pontszerzésben (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
A meccs előtt még reménykedtek a hazaiak a pontszerzésben (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)

Egy nagy visszatérőt köszönthetnek a csákvári szurkolók a mai összecsapáson: Baranyai Ádám 2021. március 14-e óta sérülés miatt hiányzott a Fejér megyei csapatból. Kihagyta a teljes tavalyi évadot, s az idei bajnokság hetedik fordulójában, Kazincbarcikán csereként esett át ismét a „tűzkeresztségen”. A Gyirmót ellen pedig másfél év elteltével újra kezdőként kap lehetőséget.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy egymással az öt meccs óta nyeretlen Csákvár és a legutóbbi fordulóban a DVTK-tól vereséget szenvedő, harmadik helyezett Gyirmót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik