NB II: a DVTK profi szerződést kötött a 19 éves középpályással

R. B.R. B.
2021.07.28. 13:55
null
Zsemlye Balázs profi szerződést kötött a Diósgyőrrel (Fotó: DVTK)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette, Zsemlye Balázs profi szerződést írt alá a miskolci klubbal.

A 2002-ben született középpályás 2018-ban az Újpesti TE-től igazolt a DVTK-hoz, amelynek színeiben a legutóbbi idényben 31 NB III-as mérkőzésen lépett pályára, összesen két gólt szerzett.

A fiatal futballista a Diósgyőr összes nyári felkészülési meccsén lehetőséget kapott Kondás Elemér vezetőedzőtől, sőt a Békéscsaba elleni találkozón gólt fejelt.

„Nagyszerű érzés egy ilyen nagy múltú klub profi labdarúgójává válni – idézi a dvtk.eu Zsemlye Balázst.Illetve pontosabb, ha úgy fogalmazok, arrafelé venni az irányt, mert tudom jól, sok munka vár még rám. Előttem a lehetőség, hogy egy profi bajnokságban is megmutassam, itt a helyem. És ha az NB II-ben sikerül, akkor pedig szeretnék még magasabb szintre lépni. 2018-ban lettem a DVTK LSA növendéke, az első két évben többnyire az U17-es és az U19-es csapatban szerepeltem, de a DVTK tartalékban a felnőttek között is bemutatkoztam, és gyorsan kiderül számomra, az más kávéház, sokkal keményebb a foci, mint az utánpótlásban.”

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
18 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
19 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik