NB II: a DVTK profi szerződést kötött a 17 éves kapussal

R. B.R. B.
2021.06.24. 16:50
null
Bánhegyi Bogdán profi szerződést írt alá (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette, a 2004-es születésű Bánhegyi Bogdán profi szerződést írt alá a miskolci klubbal.

A fiatal futballista gyermekkora óta a DVTK-ban játszik. A legutóbbi idényben többnyire az U17-es és az U19-es együttesben szerepelt, és nyolc mérkőzésen pályára lépett az NB III-as tartalékcsapatban.

Bánhegyi Bogdán a Diósgyőr NB II-es csapatával készül.

„Nekem nem csak azért különleges ez a szerződés, mert miskolci vagyok, hanem azért is, mert gyermekkorom óta rajongok a DVTK-ért – idézi a dvtk.eu Bánhegyi Bogdánt. Amikor csak lehetett, a lelátón szurkoltam a csapatnak, sőt még idegenbe is eljártam. A Diósgyőr nagyon sokat jelent számomra, ezért is fantasztikus ez a pillanat. Már akkor is boldog voltam, amikor az U19-es csapat mellett felkerültem a tartalékcsapatba. Amikor csak pályára léptem igyekeztem a tudásom legjavát nyújtani. Mostantól azért fogok kőkeményen dolgozni, hogy fiatal korom ellenére felnőjek az első csapat szintjéhez, és hozzásegítsem a DVTK-t ahhoz, hogy egy év alatt visszajusson az NB I-be.”

Legfrissebb hírek

Az Újpest harmadszor is legyőzte a Diósgyőrt, ezúttal csak egy góllal

Labdarúgó NB I
2026.02.21. 20:30

Örökrangadó: több mint kilenc éve nem kapott ki a Ferencváros az MTK vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.02.21. 11:01

Nuno Campos: A győzelembe vetett hitet nem lehet felrajzolni a taktikai táblára

Labdarúgó NB I
2026.02.15. 09:30

Olaszországból igazolt középpályást a DVTK

Labdarúgó NB I
2026.02.14. 23:01

Windecker az elején tizenegyest hibázott, a DVTK a bajnokságban is nyerni tudott Pakson

Labdarúgó NB I
2026.02.14. 21:08

Legutóbb Kruscsics kezdett úgy Újpesten, mint Szélesi

Labdarúgó NB I
2026.02.13. 13:00

Hat gólt kapott hazai pályán, búcsúzott a Magyar Kupától a címvédő Paks

Labdarúgó NB I
2026.02.11. 21:50

Felbontották a kölcsönszerződését, de nem tér vissza a DVTK-hoz a légiós – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.11. 13:42
Ezek is érdekelhetik