Hét gól az MTK-pályán, a Dorog vette el a Pécs veretlenségét

Vágólapra másolva!
2022.12.04. 12:50
A szombati Diósgyőr–Haladás (1–2) találkozó után kilenc mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó NB II 19. fordulója. Veresége ellenére a bajnokság féltávjánál a DVTK vezeti a tabellát, ráadásul az is eldőlt, hogy a piros-fehérek biztosan az élen zárják ezt az esztendőt. Az MTK hazai pályán legyőzte az éppen mögötte álló Gyirmótot, így fellépett a dobogóra, míg a PMFC a sereghajtó Dorog vendégeként vesztette el veretlenségét. A Szeged az új edző irányította Nyíregyházával csak döntetlent játszott, amely a forduló ötödik 1–1-gyel végződött mérkőzése volt. A Kozármisleny kiütötte a Siófokot, az Ajka pedig elhozta a három pontot a továbbra is botladozó Békéscsaba otthonából.
Zsóri Dániel (17) a hajrában duplázott, így az MTK ötöt rúgott a Gyirmótnak (Fotó: Árvai Károly) – a képre kattintva galéria nyílik!
Zsóri Dániel (17) a hajrában duplázott, így az MTK ötöt rúgott a Gyirmótnak (Fotó: Árvai Károly) – a képre kattintva galéria nyílik!

LABDARÚGÓ NB II
19. FORDULÓ

MTK BUDAPEST–GYIRMÓT FC GYŐR 5–2 (3–2)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion,500néző.Vezette:Vad II István (Rózsa Dávid, Ország Péter)
MTK:Somodi – Poór (Medgyes S., 71.), Varju, Kocsis G., Szépe – Kata, Mezei Sz. (Lehoczky R., 75.) – Stieber Z. (Zsóri D., 83.), Bognár I. (Zuigeber, 75.), Kovács Mátyás – Németh K. (Palincsár, 84.).Vezetőedző:Horváth Dávid
GYIRMÓT:Hársfalvi – Szegi, Polgár, Csörgő V., Hajdú Á. – Vass Á. (Király P., 85.) – Herjeczki (Pethő B., 77.), Kovács Milán, Nagy P., Medgyes Z. (Mayer Á., 64.) – Erdei M.Vezetőedző:Csertői Aurél
Gólszerző:Polgár K. (0–1) a 12., Németh K. (1–1) a 21., Stieber Z. (2–1) a 29., Németh K. (3–1) a 37., Csörgő V. (3–2) a 45., Zsóri D. (4–2) a 90+2., Zsóri D. (5–2) a 90+5. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Dávid:– Két különböző félidőt láthattunk: az elsőben a minőségi labdabirtoklásunkkal elégedett lehettem, ennek köszönhettük, hogy háromszor is betaláltunk. A második játékrészben nem akartunk olyan passzívak lenni, mint ahogyan látszott. Bár nem úgy tűnt, hogy végül három góllal győzünk, sikerült két kontrát eredményesen végigvinnünk.
Csertői Aurél:– Az első félidőben dőlt el a mérkőzés – pedig jól futballoztunk, ilyen védekezéssel azonban nem lehet meccset nyerni. A szünet után végig uraltuk a játékot, de a túl nyitott futball hozta magával a ráadásban a két újabb hazai gólt. A játékunkkal elégedett vagyok, az eredménnyel viszont nem.

SZEGED-CSANÁD GA–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 1–1 (1–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szeged, Szent Gellért Fórum,800néző.Vezette:Erdős József (Buzás Balázs, Nagy Viktor)
SZEGED:Takács J. – Könczey, Temesvári, Szilágyi, Tóth B. – Farkas A., Szakály D. (Simon Á., 75.) – Papp Á., Gajdos, Kundrák (Kővári, 75.) – Bíró B. (Haruna, 64.).Vezetőedző:Alekszandar Sztevanovics
NYÍREGYHÁZA:Fejér – Farkas B., Szokol, Gengeliczki, Deutsch B. – Sigér Á. (Gresó, 67.), Csősz (Márkus, 67.) – Pekár (Oláh B., 80.), Pataki B., Ramos (Kovács A., 80.) – Adamcsek (Pantovics, 63.).Megbízott edző:Lengyel Roland
Gólszerző:Papp Á. (1–0) a 30., Pantovics (1–1) a 66. percben
MESTERMÉRLEG
Alekszandar Sztevanovics:– A mérkőzés egyik kulcspillanatának bizonyult a tizenegyes kihagyása. Vezetésünk után növelhettük volna előnyünket, de nem sikerült, a hibáinkat pedig góllal büntette a Nyíregyháza, amely rászolgált a döntetlenre.
Lengyel Roland:– Boldog vagyok, mert szülővárosomban remek csapatjátékot bemutatva értékes pontot szereztünk az erős Szeged ellen.

DOROGI FC–PÉCSI MFC 1–0 (1–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Dorog,Buzánszky Jenő Stadion,300néző.Vezette:Móri Tamás (Horváth Zoltán, Becséri Gergely)
DOROG:Borsos V. –Barna G. (Berkó, 90+2.),Kárász, Kovács O.,Gyurácz,Papp M. – Lénárt, Sztojka, Szedlár (Magyari, 75., Paudits, 90+3.) –Szerencsi (Vígh Á., 75.),Szalai J.Vezetőedző:Marián Sluka
PMFC:Helesfay – Svedjuk (Kónya D., 67.), Rácz L., Szeles T., Hadaró (Hegedűs M., 81.) – Terbe – Gera Z. (Kövesdi, 81.), Kesztyűs B., Nikitscher (Kocsis B., 67.), Harsányi I. – Tóth G.Vezetőedző:Weitner Ádám
Gólszerző:Szedlár (1–0) a 36. percben
MESTERMÉRLEG
Marián Sluka:– Büszke vagyok a csapatra, hogy ilyen jó ellenfelet sikerült legyőzni. Nagy akarattal és koncentrációval futballoztunk, megérdemelten nyertünk.
Weitner Ádám:– Az első félidőben a Dorog szervezetten védekezett, az ellentámadásai veszélyesek voltak, az egyikből meg is szerezte a vezetést. Fáj, hogy így szakadt meg a veretlenségi sorozatunk, mert úgy érezzük, szabályos góltól fosztott meg minket a játékvezető.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–ETO FC GYŐR 1–1 (0–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Csákvár,Tersztyánszky Ödön Sportközpont,200néző.Vezette:Rúsz Márton (Márkus Tamás, Berényi Ákos)
CSÁKVÁR:Auerbach – Murka, Alaxai, Karacs, Baranyai – Gazdag V. (Kocsis D., 69.), Magyar Zs., Körmendi – Torvund (Janyickij, 86.), Baracskai (Kártik, 69.), Fejős (Tamás N., 49.).Vezetőedző:Tóth Balázs
GYŐR:Ruisz – Szujó, Fodor F., Vincze (Benczenleitner, a szünetben) – Kovács K., Kiss M., Kiss Bence, Kiss Balázs, Vitális (Tuboly, 66.) – Borsos (Óvári, 85.), Lacza (Kovács I., 80.).Vezetőedző:Tímár Krisztián
Gólszerző:Murka (1–0) a 64., Borsos (11-esből, 1–1) a 68. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth Balázs:– A jól felkészített győriek ellen színvonalas meccset játszottunk. A mérkőzés elején megszerezhettük volna a vezetést, ám elhibáztuk a ziccert. Jól építettük fel támadásainkat, óriási helyzeteket dolgoztunk ki.
Tímár Krisztián:– Ha a lehetőségeinkkel jobban sáfárkodunk, nyerhettünk volna, így azonban igazságos a döntetlen.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–FC AJKA 0–1 (0–1)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Békéscsaba, 460néző.Vezette:Radványi Ádám (Tóth II. Vencel, Kovács Gábor)
BÉKÉSCSABA:Krnács – Bora, Farkas M., Albert I. (Fazekas L., 62.), Puskás G. – Zvara (Váradi, 71.), Kitl M. (Hodonicki, 86.), Horváth P., Czékus – Máris (Ilyés, 71.), Hamed (Lukács R., 71.).Vezetőedző:Brlázs Gábor
AJKA:Horváth D. – Kovács N., Tar, Kenderes, Présinger (Csemer, 62.) – Csizmadia Z. (Vogyicska Bálint, 70.) Tajthy (Görgényi, 84.), Doncsecz (Berzsenyi, 62.), Sejben V. (Tóth G., a szünetben), Gaál B. – Zsolnai R.Megbízott vezetőedző:Jeney Gyula
Gólszerző:
Zsolnai R. (0–1) a 40. percben
MESTERMÉRLEG
Brlázs Gábor:– Az első félidőben jól működött, amit kitaláltunk, sok helyzetet alakítottunk ki, de ezeket be is kell lőni. Az ellenfél ezután az óriási egyéni hibánkat kihasználta. Szünet után futottunk az eredmény után, ez azonban felőrölt bennünket és elfáradtunk a végére. Sajnos a cseréink nem hoztak új lendületet. A mérkőzés az első félidőben ment el.
Jeney Gyula:– Az első félidőben ránk erőltette akaratát a Békéscsaba, a támadózónában rengeteg labdát szereztek. A második félidőben azonban már jól reagáltunk a hazaiak játékára.

BUDAFOKI MTE–TISZAKÉCSKEI LC 1–1 (1–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest,Promontor utca,250néző.Vezette:Pillók Ádám (Vörös Dániel, Szabó Dániel)
BUDAFOK:Gundel-Takács – Horgosi (Tischler, 86.), Jagodics M., Fótyik – Margitics (Györgyi, a szünetben), Adorján, Németh M. (Kovács D., 63.), Soltész I., Horváth O. (Oláh B., 63.) – Beke (Takács R., 80.), Sós M.Vezetőedző:Mátyus János
TISZAKÉCSKE:Antal B.– Végső, Csáki, Kiss N., Balázs B. – Szekér (Erdei, 29.), Farkas N., Vachtler (Máté Zs., 76.), Horváth Z. (Pongrácz, a szünetben) – Zamostny, Geiger (Winkler, 76.).Vezetőedző:Klausz László
Gólszerző:
Sós M. (1–0) a 12., Kiss N. (1–1) a 82. percben
MESTERMÉRLEG
Mátyus János:– Sok lehetőséget teremtettünk ahhoz, hogy lezárjuk a mérkőzést, mégsem sikerült nyernünk. Összességében igazságos döntetlen született, hiszen két hasonló játékerőt képviselő csapat találkozott egymással.
Klausz László:– Örülök az egy pontnak, mert Budafokon néhány csapat már elvérzett. A Budafoknak két erőssége van: az egyik a gyors kontratámadások kialakítása, a másik a párharcok megnyerése. Az első félidőben nem sikerült megoldani az ellenfél mélységi indulásainak megakadályozását, de összességében elégedett vagyok az összképpel.

KOZÁRMISLENY–BFC SIÓFOK4–0 (1–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kozármisleny,Kozármislenyi Stadion,400néző.Vezette:Katona Balázs (Bornemissza Norbert, Garai Péter)
KOZÁRMISLENY:Lékai – Beke (Guth, 84.), Gajág, Füredi, Turi – Kosznovszky, Tölgyesi (Szabó D., 84.), Vajda R. (Nagy E., 84.), Bartha L. – Kirchner (Kulcsár K., 65.), Vogyicska Balázs (Kotroczó, 57.).Vezetőedző:Szekeres Zoltán
SIÓFOK:Hutvágner – Polényi, Vágó G. (Nagy-Kolozsvári, 71.), Varga B., Debreceni Á. – Varjas Z., Krausz (Szakály A., 80.) – Major G., Nyitrai (Dénes Cs., 62.), Balogh B. (Pataki Z., 62.) – Horváth P. (Farkas B., 62.).Vezetőedző:Domján Attila
Gólszerző:Gajág (1–0) a 41., Vajda R. (2–0) a 46., Kotroczó (3–0) a 65., Vajda R. (4–0) a 82. percben
MESTERMÉRLEG
Szekeres Zoltán:– Az elmúlt hetekben balszerencsések voltunk, de a Siófok ellen eredményesen játszottunk.
Domján Attila:– Néhány hete rossz sorozatban vagyunk, a legutóbbi négy bajnokin mindössze egy pontot szereztünk. A legnagyobb helyzeteinket sem értékesítjük, ha pedig az ellenfél átlépi a felezővonalat, gólhelyzetbe kerül.

MOSONMAGYARÓVÁR–SOROKSÁR SC 1–1 (0–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Mosonmagyaróvár, 600 néző. Vezette:Jakab Árpád (Vígh-Tarsonyi Gergő, Szécsényi István)
MOSONMAGYARÓVÁR:Heinrich – Simita, Papp Sz.,Deák I., Horváth K. – Gáncs, Végh B. (Monori, 83.) – Jasarevic (Czingráber, 83.), Sajbán Miklós (Tóth L., 74.), Szalka (Szabó R., 90+1.) – Nagy Z. (Illés D., 74.).Vezetőedző:Horváth Csaba
SOROKSÁR:Holczer – Króner, Kékesi A., Pintér D., Ternován – Hudák M., Lőrinczy – Halmai Á. (Haris, 61.), Redzic (Hegyi P., 75.), Lisztes K. – Lovrencsics B.Vezetőedző:Lipcsei Péter
Gólszerző: Króner (0–1) a 62., Jasarevic (1–1) a 67. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Csaba:– Szinte végig irányítottuk a mérkőzést, sajnos csak kapufákig jutottunk, így döntetlen született.
Lipcsei Péter:– Az első félidőben gyengén, a másodikban már kicsit jobban futballoztunk. Egyébként idegenben jó eredménynek tartom az egy pont megszerzését.

SZENTLŐRINC–KAZINCBARCIKA SC 1–1 (0–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szentlőrinc,Szentlőrinci Sporttelep,300néző.Vezette:Kovács Imre (Aradi József, Sinkovicz Dániel)
SZENTLŐRINC:Prokop – Tamás L., Havas, Keresztes B. – Rétyi (Bányai, 88.), Németh E., Daróczi, László D. – Vidnyánszky (Lénárt, 84.), Szabó M. (Mervó, 84.) – Grumics (Filipovics, 69.).Vezetőedző:Jeremiás Gergő
KAZINCBARCIKA:Megyeri II Gábor – Szemere, Ur, Horváth M., Süttő – Puska (Kállai Z., 61.), Ádám F., Hleba, Szabó B. (Székely D., 73.),Kurdics (Heil, 84.)– Pálinkás (Takács T., 61.).Vezetőedző:Varga Attila
Gólszerző:Keresztes B. (1–0) 56., Kállai Z. (1–1) a 78. percben
MESTERMÉRLEG
Jeremiás Gergő:– Az első félidőben nagyszerűen játszottunk, akadtak is helyzeteink, de gólt nem szereztünk. A második játékrész kiegyenlítettebb volt, feljavult a vendégcsapat. Az egy pont ugyan nem jó, de legalább megtörtük a rossz sorozatunkat, az utóbbi öt bajnokin ugyanis vereséget szenvedtünk.
Varga Attila:– Igazságos a döntetlen, mindkét csapat megnyerhette volna a mérkőzést.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Diósgyőri VTK19131537–18+1940
2. Pécsi MFC1999121–13 +836
3. MTK Budapest19105457–34+2335
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia19105424–17 +735
5. Gyirmót FC Győr1993733–24 +930
6. Szombathelyi Haladás1985627–26 +129
7. FC Ajka1984727–25 +228
8. FC Csákvár1977526–21 +528
9. Soroksár SC1976630–30 027
10. Mosonmagyaróvár1974820–26 –625
11. ETO FC Győr1966720–19 +124
12. Tiszakécske1965820–25 –523
13. BFC Siófok1965819–30–1123
14. Nyíregyháza Spartacus1964926–26 022
15. Budafoki MTE1957720–28 –822
16. Szentlőrinc SE1956826–30 –421
17. Kazincbarcika1956823–33–1021
18. Kozármisleny19531126–37–1118
19. Békéscsaba 1912 Előre19451026–33 –717
20. Dorogi FC19441120–33–1316

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik