Nagy-Vasas az NB I-ben: betartják a fiatalszabályt, nem terveznek magas költségvetést

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2022.05.02. 06:58
null
Nagy Miklós az új idénytől már az NB I-ben igazgathatja a Vasas FC-t (Fotó: Vasas FC)
A labdarúgó NB II-ben, a Diósgyőri VTK vasárnapi vereségével biztossá vált, hogy a hétfőn Szombathelyen pályára lépő Vasas FC a 2018-as kiesést követően a 2022–2023-as idényben visszatér az első osztályba. Nagy Miklós 2019 decemberétől vezeti sportigazgatóként az angyalföldi klubot. A Nemzeti Sportnak adott interjúban értékelte az elmúlt két és fél évet, beszélt a jövőre vonatkozó terveikről.  

 


Amikor két idénnyel ezelőtt ön lett a Vasas labdarúgócsapatának a sportigazgatója, azt mondta nekünk, legkésőbb 2021-ben fel kell jutnia a csapatnak az NB I-be. Egy évet csúszott a „projekt”, de azért csak sikerült elérni a célt. Nehezebb volt,mint előzetesen gondolta?

– Rettenetesen nehéz időszak van mögöttünk, de én nemcsak az elmúlt két évet nézem, amikor az idáig vezető utat értékelem, hanem az elmúlt négy évet, ugyanis 2018-ban először aKubalaAkadémia irányítását vettem át – válaszolta a Vasas FC sportigazgatója, Nagy Miklós. –Azakadémiai csapattal a kiemelt korosztályban sikerült feljutnunk a legmagasabb osztályba, bekerültünk az államilag elismert, kiemelt akadémiák körébe és az utánpótlásban elvégzett munka megalapozta azt, hogy 2019-ben megbízást kaptam az első csapatnál sportigazgatóként.Amikor elkezdtem a munkát, a nyolcadik helyen álltunk, amikor pedig leállították a bajnokságot a koronavírus-járvány miatt, harmadik volt acsapat. Az előző idényben pedig az volt az igazán megrázó, hogy ilyen drámai körülmények között dőlt el a feljutás, hogy a nyíregyházi vereségünk után, pontazonosság mellett, a kevesebb győzelmünk miatt nem sikerült feljutnunk.Inkább lett volna közte tíz pont, azt könnyebb lett volna feldolgozni.

– Nem gondolt arra, hogy feladja?
– Nem, mert tudtam, hogy az a munka, amelyet elvégeztünk, nem volt hiábavaló. Egy klub, egy csapat építése egy folyamat, csak még többet kellett dolgoznunk a célunk eléréséhez. Igaz, hogy a szakmaistáb háromszor is változottaz irányításom alatt, de az edzői munka már csak ilyen, JoséMourinhosem ugyanannál a klubnál dolgozik nyugdíjas koráig. Mindegyik vezetőedzőnk hozzátett a fejlődéshez, miközben az én személyem jelentetteaz állandóságot. Arra például büszke vagyok, hogy amióta én vagyok a sportigazgató, hazai pályán, bajnoki meccsen csak egyszer kaptunk ki, a Békéscsabától, még 2020-ban. Ez is jelzi, hogy sikerült stabil alapokat lefektetnünk.Ha megnézzük az elmúlt két és fél évet, fokozatosan egyre kevesebbet igazoltunk,és akik időközben távoztak, nagyrészt olyan játékosok voltak, akik még az érkezésem előtt szerződtek a Vasashoz. Egyre inkább kialakult az az összetétel, ami kellett a mostani,ellentmondást nem tűrőstatisztikáinkhoz, hogy tizenöt meccset lehoztunk két kapott góllal, november óta veretlenek vagyunk, mi szereztük a legtöbb gólt, mi kaptuk a legkevesebbet és még sorolhatnánk. Pedig a télenmárcsak három játékost igazoltunk, deCipfDominik,Ihrig-FarkasSebestyén és Zimonyi Dávid is segíteni tudott acsapatnak, és mostanra érett be igazán az elmúlt évek munkája, megtaláltukminden posztra a megfelelő játékosokat. Már nem bánom, hogy tavaly nem sikerült feljutnunk, mert az előző idényben még nem éreztem azt, amit most, hogy osztálykülönbség lenne köztünk és az ellenfeleink között. Jelenleg a statisztikák és a játék képe is azt mutatja, minden szempontból megérett a Vasas az NB I-re.

Feczesin Róbert (9) 12 gólt szerzett ebben a bajnoki idényben, vezeti a házi góllövőlistát, így főszerepet játszott a feljutásban – Nagy Miklóssal együtt fogadhatja a gratulációkat (Fotó: Vasas FC)
Feczesin Róbert (9) 12 gólt szerzett ebben a bajnoki idényben, vezeti a házi góllövőlistát, így főszerepet játszott a feljutásban – Nagy Miklóssal együtt fogadhatja a gratulációkat (Fotó: Vasas FC)

 

– Hogyan tovább,kikkelés mennyiből? Sokan úgy tartják, az NBII-bena Vasas gazdálkodhatott a legnagyobb büdzséből…
– Egyrészt szerintem ez nem igaz, mert ebben és az előző idényben is volt olyan klub, amelyik magasabb költségvetésből működötta másodosztályban,mint mi, másrészt elmondhatom, az NB I-ben nem fogunk a legmagasabb költségvetésű klubok közé tartozni, inkább tartozunk majd a mezőny második feléhez. A büdzsénk annyival nőhet, amennyivel több bevételünk is lesz, például a magasabb osztályban történő szerepléssel együtt járó normatív támogatás különbségével. A keretünk alapjait sikerült lerakni az elmúlt két és fél évben,ezért is kötöttünk a játékosokkal hosszú távú szerződéseket, hogyarra a csapatra tudjunk építeni az élvonalban is, amelyik kivívja a feljutást.A következetességben és folytonosságban hiszek, ami nem csak pénzkérdés.Egy-egy igazolásraperszeminden csapatrészben szükség lehet. A fő cél, hogy minden poszton legyen több, élvonalbeli képességű játékosunk, legyen megfelelő versenyhelyzet.Olyan futballistákat keresek, akik több poszton is bevethetők, növelveezzel a taktikai repertoárt.

–KuttorAttila vezetőedző ésa szakmai stáb marad az NB I-benis?
– Mindennek a kulcsa az összhang. Egy belgiumi sportigazgatói képzésen tanították nekem, hogy az öltöző összetételénél figyelni kell arra, hogy a játékosok mentalitásban, korban, játéktudásban jól kiegészítsék egymást, összhangban legyenek egymással és a szakmai stábbal is. Mindig van olyan játékos, aki elégedetlen, mert kevesebbet játszik a reméltnél, de úgy gondolom, ha nem lenne meg a közös nevező a játékosok és a vezetőedző között, akkor nem tudtuk volna elérni a mostani eredményeket. Márpedig amíg ez megvan, a stáb élvezi a bizalmat.

– A Vasast támogató OTPBankrészéről Csányi Sándor– aki ugyeaz MLSZ elnöke is – korábban úgy fogalmazott, a pénzintézet addig szponzoráljaa csapatot, amígnem játszik légiós az együttesben. Terveznek külföldi játékost szerződtetni az NB I-re?
–Valóban elhangzott egy ilyen kijelentés, és ezt is szem előtt tartjuk, mert abban bízunk, hogy a következő idényben is az OTP lesz a főtámogatónk.Azt már megtanultam az életben, különösen a futballban, soha ne mondd, hogy soha, de azt mondhatom,bár figyeljük a piacot,nem tervezünk külföldi játékosokat szerződtetni és az egészen biztos, hogy a Vasas nem lesz a pályafutásuk végén járó légiósok parkolóhelye. A célunk az úgynevezett „fiatalszabály” és a magyar játékosok szerepeltetésére vonatkozó MLSZ-ajánlás betartása is.

– Lát elegendő számban olyan magyar fiatalt, akikkel meg lehet felelni ezeknek? Hiszen van olyan hazai sportvezető, aki szerint ez sok idegösszeomlással, vesződéssel jár majd…

–Itt kanyarodnék vissza ahhoz, hogya Vasasnál végzett munkám négy évvel ezelőtt aKubalaAkadémiánkezdődött. Ennek köszönhetően ismerem az utánpótlásból kikerülő tehetségeket, és nemcsak azokat, akik nálunk vannak.Példaként említhetem a Ferencvárosban nevelkedettIyinborPatrickot, akit tavaly nyáron szerződtettünk, és a Vasas előtt még csakNBII-es szintensem játszott, nálunk viszont alapemberré vált, és ő még a következő idényben is úgymond védett korúnak számít, hiszen 2002-es születésű.A keretünkből a mezőnyjátékosok között ebbe, a 2001 után születettek korosztályába tartozik még például Szilágyi Szabolcs,KapornaiBertalan, a Kecskemétről szerződtetettSzalai József vagy az Újpest utánpótlásából két évvel ezelőtt átigazolt,U19-es válogatott Sztojka Dominik. Másrészt általában hat-nyolc fiatalt kölcsön is adtunk, hogy máshol, felnőttek között tudjanak fejlődni, őket is nyomon követjük, és számukra is vezethet út a Vasas első csapatába. Az eddigiekhez képest ezen a téren annyi változás lesz, hogy az új idényben tervezünk indítani NBIII-as tartalékcsapatot, mert a feljutással erre lehetőségünk lesz, ésa fiatalok egy része ott kaphat lehetőséget, de tervezünk kooperációt NBII-escsapattal is.

– Ha két év múlva ismét beszélgetünk, mivel lenne elégedett, mi leheta reális cél a következő kétévre nézve?
– Amint azt az interjú elején említettem, soha nem eseti projektekben gondolkodom, hanem inkább a folyamatos munkában, a kiszámítható, organikus építkezésben hiszek. A tizenkét csapatos NB I pokoli nehéz terep, az elmúlt évek tapasztalatai alapján az egyik feljutó csapat egyből visszacsúszik, szeretném, ha nem mi lennénk azok. A feljutást követő első évben tehát a biztos bennmaradást tűzhetjük ki reális célként. Kétéves célok a hazai professzionális felnőtt futballban nem biztos, hogy objektíven és reálisan meghatározhatóak, tekintettel a külső körülmények kiszámíthatatlanságára, de most azt mondom, ha két év múlva beszélgetünk, akkor az élvonalbeli mezőny első felében szeretném látni magunkat. Általánosságban pedig azt mondhatom, hosszú távon akkor leszek elégedett, ha a Vasas mindenkor a tradícióinak megfelelően szerepel, elismerik a csapatot és a következetes vezetői munkát, a Fáy utcában hétről hétre megtelik a stadion hazai szurkolókkal, akik jó hangulatú mérkőzéseken egy szerethető, küzdeni tudó és sikeres csapatot buzdítanak.


LABDARÚGÓ NB II

35. FORDULÓ
Április 29.
Békéscsaba–ETO FC Győr 2–3
Május 1.
Budafoki MTE–Nyíregyháza Spartacus 0–0
III. Kerületi TVE–Pécsi MFC 3–0
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szolnoki MÁV FC 2–1
Dorogi FC–Kecskeméti TE 0–3
Tiszakécskei LC–BFC Siófok 0–2
Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár 1–3
Budaörs–Diósgyőri VTK 2–1
Soroksár–FC Ajka 1–3
Május 2.
20.00:
Szombathelyi Haladás–Vasas FC

A MERKANTIL BANK LIGA ELSŐ NÉGY HELYEZETTJÉNEK HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
VASAS: Haladás (idegenben), Szentlőrinc (otthon), Budaörs (i), Soroksár (o)
KECSKEMÉT: Tiszakécske (o), Haladás (i), Szentlőrinc (o)
DIÓSGYŐR: Soroksár (o), Ajka (i), Budafok (o)
SZEGED: Pécsi MFC (i) ETO FC (o), Nyíregyháza (i)

 

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 34 23 8 3 68–18 +50 77
2. Kecskeméti TE 35 20 8 7 64–33 +31 68
3. Diósgyőri VTK 35 19 8 8 54–39 +15 65
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 35 18 8 9 60–32 +28 62
5. BFC Siófok 35 15 13 7 40–33 +7 58
6. Szombathelyi Haladás 34 14 8 12 33–26 +7 50
7. Soroksár SC 35 13 9 13 62–57 +5 48
8. FC Ajka 35 13 8 14 47–48 –1 47
9. ETO FC Győr 35 13 8 14 45–46 –1 47
10. Nyíregyháza Spartacus 35 12 11 12 41–45 –4 47
11. Pécsi MFC 35 12 10 13 37–35 +2 46
12. Tiszakécske 35 12 5 18 39–61 –22 41
13. Budafoki MTE 35 10 9 16 36–46 –10 39
14. FC Csákvár 35 9 12 14 50–54 –4 39
15. Szentlőrinc SE 35 9 12 14 34–45 –11 39
16. Békéscsaba 1912 Előre 35 9 12 14 51–63 –12 39
17. Dorogi FC 35 10 7 18 31–55 –24 37
18. Budaörs 35 8 12 15 38–54 –16 36
19. III. Kerületi TVE 35 8 10 17 33–53 –20 34
20. Szolnoki MÁV FC 35 8 10 17 31–51 –20 34

A Vasas FC a hátralévő eredményektől függetlenül feljutott, és ha pontot szerez Szombathelyen, akkor bajnokként jut fel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik