DVSC: „Csináljuk a hülyeséget” – Dzsudzsák a 4–4 után

K. A.K. A.
Vágólapra másolva!
2021.04.28. 22:39
null
<em>„</em>Folyamatosan csináljuk a hülyeségeket, a megmagyarázhatatlan dolgokat” (Fotó: Matey István/Hajdú-Bihari Napló)
A Debrecen csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs a Békéscsaba elleni 4–4-es döntetlen után nyilatkozott az M4 Sportnak, és elmondta: nem érti, miért hullajtanak pontokat olyan meccseken, amelyeket simán meg kellene nyerniük.

 

A második helyen álló Debrecen gólgazdag, 4–4-es döntetlent játszott a Békéscsaba ellen az NB II 35. fordulójában. A győzelemmel átvehette volna a vezetést a tabellán, de így a harmadik helyen lévő Gyirmót két pontra megközelítette.

A Loki csapatkapitánya a meccs végén ingerülten nyilatkozott az M4 Sport riporterének, és elmondta, itt, a bajnokság hajrájában nem szabadna ennyit hibázniuk.

Érthetetlen számomra, amit művelünk. Ahogy a csapat védekezik, az borzasztó. Ha kettő–nullára vezetünk, akkor is, ha három–nullára vezetünk, akkor is, ha egy–nullára vezetünk, akkor is… Folyamatosan hozzuk vissza az ellenfelet a meccsbe. Folyamatosan csináljuk a hülyeséget, a megmagyarázhatatlan dolgokat. Megmagyarázhatatlan a tizenegyes, a másik tizenegyes. A bajnokság vége előtt, amikor most kellene, hogy a legjobban fókuszban legyen a csapat. Nem látok az emberek fejébe, nem tudom, ez miért történik. Hiába beszéljük meg, hogy mit kell csinálni, ha egy labdát nem tudunk hazafejelni. Nem tudok mit mondani, nem akarok erősebben fogalmazni” – nyilatkozta Dzsudzsák Balázs az M4 Sportnak.

LABDARÚGÓ NB II
35. FORDULÓ
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–DEBRECENI VSC 4–4 (0–1)
Békéscsaba
, zárt kapuk mögött.Vezette:Antal Péter (Garai Péter, Varga Gábor)
BÉKÉSCSABA:
Krnács – Horváth P., Farkas M., Bora, Kasik (Fazekas, a szünetben) – Nagy S. – Hodonicki, Kitl M. (Styecz, 32.) – Paudits, Lukács (Pantovic, 88.), Kovács Á. (Szabó P., 74.).Vezetőedző:Preisinger Sándor
DEBRECENI VSC:Gróf – Bévárdi, Kinyik, Poór, Ferenczi J. – Dzsudzsák, Varga J. – Baráth P., Bódi, Szécsi M. – Bárány (Ugrai, 64.).Vezetőedző:Toldi Gábor
Gólszerző:Lukács R. (51., 68. – mindkettőt 11-esből), Paudits (59., 78.), ill. Szécsi M. (26.), Bévárdi (49.), Kinyik (76.), Dzsudzsák (81.)

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC35219559–33+2672
2. Debreceni VSC35218678–35+4371
3. Gyirmót FC Győr35216852–29+2369
4. Pécsi MFC351612746–28+1860
5. FC Ajka351841363–45+1858
6. Budaörs351741457–54+355
7. Szolnoki MÁV FC3514111038–35+353
8. Nyíregyháza Spartacus351491236–28+851
9. Soroksár SC351481345–43+250
10. Szombathelyi Haladás3513111142–33+950
11. Szeged-Csanád Grosics Akadémia351381440–53–1347
12. ETO FC Győr3512101352–42+1046
13. Szentlőrinc351181630–47–1741
14. Békéscsaba 1912 Előre3510111440–53–1341
15. Dorogi FC3510111433–46–1341
16. BFC Siófok351151945–56–1138
17. FC Csákvár359111550–58–838
18. Kaposvári Rákóczi FC357121632–58–2633
19. Kazincbarcika SC35881930–56–2632
20. Debreceni EAC35622727–63–3620

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik