Az Ajax, a Benfica, a PSV és a Torino is adott játékost az NB II-be

Vágólapra másolva!
2022.03.17. 12:17
null
Csoboth Kevin, Horváth Olivér és Horváth Krisztofer (balról jobbra) is több évet futballozott külföldön, ma mindhárman az NB II-ben játszanak (Fotó: Getty Images/ NSO-montázs)
Miközben az NB I-ben gyakran halljuk panaszként a klubvezetőktől, edzőktől, hogy kevés a tehetséges fiatal, akik lehetőséget kaphatnának az élvonalban, a másodosztályban 15 olyan, 24 év alatti, korosztályos válogatott játékost is találunk, aki neves külföldi utánpótlásműhelyekben nevelkedett, itthon mégsem kapott igazi lehetőséget az élvonalban.

 

♦ STATISZTIKA: 15 KÜLFÖLDÖN NEVELKEDETT, 24 ÉV ALATTI FIATAL JÁTSZIK AZ NB II-BEN

„TARTHATNÉK ELŐRÉBB IS...” – VÉLI AZ AJAXBAN ÉS A PSV-BEN IS PALLÉROZÓDÓ HORVÁTH OLIVÉR

Az elmúlt hetekben, a téli átigazolási piac zárása kapcsán több cikkünkben is foglalkoztunk azzal a jelenséggel, hogy a hazai élvonalban szereplő játékosok 47 százalékát légiósok alkotják, és az NB I-ből 2016 óta nem került magyar játékos közvetlenül topligás klub első csapatához (úgy, hogy pályára is lépett volna), a magyar élvonalban nem nő a fiatalok játékperce, és közben évről évre jönnek haza külföldi utánpótlásban nevelkedő labdarúgók. Utóbbiak jó része azonban itthon nem az NB I-ben kap bizonyítási lehetőséget, miközben a Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila nemrég arról panaszkodott, nincs elegendő fiatal tehetség, akikkel meg tudnának felelni a következő idénytől a Magyar Labdarúgó-szövetség új ösztönző rendszerének, a sportvezető az új szabályok miatt még a távozását is kilátásba helyezte.

Összeszámoltuk, 15 olyan, 24 év alatti fiatal szerepel ebben az idényben az NB II-ben (lásd a cikk alján található táblázatot!), akik éveket töltöttek el nyugat-európai klubok utánpótlásában, de itthon vagy egyáltalán nem kaptak lehetőséget az élvonalban, vagy csak nagyon kevés szerephez juthattak. Azt persze nehéz megmondani, hogy a 15 játékosból hányan tudnának helytállni az élvonalban, hiszen közülük sokan a másodosztályban sem számítanak kulcsembernek, de akadnak közöttük meghatározó játékosok is. Azt is hozzá kell tenni, az NB II-ben ebben az idényben is érvényben van az úgynevezett „fiatalszabály”, amelynek értelmében egy 2002-ben, vagy azután született játékosnak minden csapatban pályán kell lennie.

Az NB II-ben 4. helyen álló Szeged-Csanád Grosics Akadémia például négy ilyen játékost is foglalkoztat: a korábban Hollandiában nevelkedő Bencze Márkot és Dobos Áront, a tavaly a Benfica II-től, Portugáliából hazatérő Csoboth Kevint és a Serie A-ban szereplő Torinótól kölcsönvett Horváth Krisztofert. Utóbbi abban az érdekes helyzetben van, hogy miután 17 évesen Zalaegerszegről a SPAL-hoz igazolt, a 2019–2020-as idényben játszott három mérkőzésen az olasz Serie A-ban, ebben az évadban pedig 22 meccsen 13 gólt szerzett az NB II-ben (amivel a 3. helyen áll a góllövőlistán), de magyar élvonalbeli meccse még nincs. A Fehérvárról télen kölcsönvett Csoboth Kevin öt bajnokin két góllal és egy gólpasszal nyitott Szegeden, azok után, hogy ősszel az NB I-ben csak három perc jutott neki, de Bencze és Dobos is folyamatosan megkapja a lehetőséget.

„Büszkék vagyunk, hogy a Serie A és a portugál első osztály után a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát választották – nyilatkozta múlt héten a Nemzeti Sport utánpótlás mellékletének Adem Kapic, a szegediek sportigazgatója. – Csoboth a Benfica után – amely az európai utánpótlás-nevelés egyik vezető klubja – látott fejlődési lehetőséget nálunk. És már most kijelenthető, hogy mindketten jó döntést hoztak. Ígéretes fiatalokról beszélünk, sikeres jövő áll előttük, és fontos, hogy egyszerre fejlődhetnek a klubbal. Egyébként nem ők az első játékosok, akik külföldről érkeztek hozzánk: Dobos Áron és Bencze Márk korábban Hollandiában futballozott. De hangsúlyozom, hogy mellettük is akadnak olyan tehetséges játékosaink – mint Temesvári Attila vagy Ódor Máté –, akik ugyan nem játszottak még külföldön, de minden esélyük megvan arra, hogy a későbbiekben légiósnak álljanak. Hisszük, hogy a közeljövőben újabb és újabb fiatalok választják Szegedet, és csatlakoznak hozzánk.”

Ugyanakkor a Pécsi MFC-ben Bíró Bence (korábban Vitória Guimaraes), a Csákvárban Torvund Alexander (Ullern IF, Stabaek), a 19 évesen nyolc gólt is szerző, Csobothhoz hasonlóan a Benficától hazatért Molnár Rajmund és a III. Kerületben a szintén 19 éves Bekker Roland (Borussia Mönchengladbach) is meghatározó játékosnak számít a másodosztályban a korábban külföldön edződő fiatalok közül. Továbbá a III. Kerület játékosa az alsó, keretes írásunkban a pályafutása alakulásáról bővebben is mesélő, 21 éves Horváth Olivér, aki korábban Hollandia két topklubjának, az Ajaxnak és a PSV-nek az utánpótlásában is játszott.

Az utánpótlás-válogatottak szakmai vezetője, Németh Antal szerint az NB I-ben gyakran nem mernek kockáztatni az edzők a fiatalok csapatba állításával. Ezért is fordulhat elő, hogy sok U-válogatott játékosnak nem jut lehetőség az első osztályban.

„Az NB I-ben nagyon éles a verseny a klubok között, általában az számít, adott pillanatban ki tud a legtöbbet segíteni a csapatnak, ezért egy tapasztaltabb játékos előnyben lehet egy tizennyolc-tizenkilenc éves fiatallal szemben, aki még nem játszott felnőttek között. Az elitkörös selejtezőkben az ellenfeleinknél azt tapasztaljuk, hogy a fiatalabb korosztályokban is két-három játékos már első osztályban játszik, míg az U21-ben szinte már mindenki, míg nálunk az U21-esek nagyobb része az NB II-ben szerepel, a fiatalabbaknál pedig, egy-két példától eltekintve nagyon ritka, hogy az NB I-ben kapjanak lehetőséget” – fogalmazott a Nemzeti Sportnak Németh Antal, aki ugyanakkor fontos lépésnek tartja, hogy az élvonalbeli klubok NB III-as csapataiban a fiatalok megkapják a lehetőséget.

„Hosszú távon biztosan meglesz a gyümölcse, hogy a tizenhat-tizenhét éves gyerekek közül egyre többen játszanak és szereznek rutint az NB III-ban, felnőttbajnokságban. Ennek a lehetőségnek a megteremtése jó döntés volt, és azt láthatjuk, hogy az NB II-ben is egyre több fiatal kap lehetőséget, miközben az U21-es korosztályban csökken az élvonalbeli játékpercek száma. Az új idényben az NB I-ben a 2002-es korosztály kedvezményezett lesz, az ő szerepeltetésüket szeretné támogatni a szövetség az új ösztönzőrendszer bevezetésével.”

Horváth Olivér tavaly nyártól játszik a III. Kerületben (Fotó: Földi Imre)
Horváth Olivér tavaly nyártól játszik a III. Kerületben (Fotó: Földi Imre)
KÜLFÖLDRŐL HAZATÉRT FIATALOK AZ NB II-BEN
NB II, 2021–2022
Korábban, I. osztályban
Külföldön
Szabó Levente
(22 éves, Budafok)
11 meccs (718 perc, 2 gól) Fehérvár, 20 meccs (242 perc, 1 gól, 1 gólpassz) Atalanta U17–U19 és Genoa U19 (2016–2019 között, Olaszország)
Beke Péter
(21 éves, Budafok)
6 meccs (335 perc, 1 gólpassz) Hamburg U17–U19, Hamburg II (2017–2021, Németország)
Dobos Áron
(21 éves, Szeged)
24 meccs (852 perc, 1 gól, 1 gólpassz) Fortuna Sittard (Eredivise), 2 meccs (46 perc) Fortuna Sittard (2018–2020, Hollandia)
Csoboth Kevin
(21 éves, Szeged)
5 meccs (320 perc, 2 gól, 1 gólpassz) Fehérvár, 1 meccs (3 perc) Benfica U17–U19, Benfica B (2017–2021, Portugália)
Bencze Márk
(22 éves, ő.: Csákvár, t.: Szeged)
16 meccs (1175 perc, 1 gólpassz) Mezőkövesd, 1 meccs (21 perc) Vitesse U17–U19 (2016–2019, Hollandia)
Horváth Krisztofer (20 éves, Szeged) 22 meccs (1820 perc, 13 gól, 7 gólpassz) SPAL (Serie A), 3 meccs (41 perc) SPAL U19, Torino U19 (2019–2021, Olaszország)
Torvund Alexander (21 éves, Csákvár) 26 meccs (1585 perc, 3 gól, 6 gólpassz) Fehérvár, 1 meccs (5 perc) Ullern IF, Stabaek (2018–2020, Norvégia)
Molnár Rajmund (19 éves, Csákvár) 22 meccs (1307 perc, 8 gól, 4 gólpassz) Benfica U19–U23, Benfica B (2019–2021, Portugália)
Bíró Bence
(23 éves, Pécs)
27 meccs (1235 perc, 5 gól, 2 gólpassz) MTK, 16 meccs (332 perc) Guimaraes U19 és Guimaraes II (2014–2020, Portugália)
Szerető Krisztofer (22 éves, Soroksár) 20 meccs (607 perc, 2 gól, 4 gólpassz) Ferencváros, 2 meccs (72 perc) Stoke U18–U23 (2016–2019)
Benke Áron
(19 éves, Tiszakécske)
8 meccs (197 perc) HSC21 U19, Go Ahead (Hollandia)
Kosznovszky Márk (19 éves, Tiszakécske) 8 meccs (728 perc) MTK, 6 meccs (25 perc) Parma U19-U21 (2019–2021, Olaszország)
Hutvágner Gergely (21 éves, Siófok) 10 meccs (766 perc) Sampdoria U17–U19 (2016–2019, Olaszország)
Bekker Roland
(19 éves, III. Ker.)
23 meccs (1673 perc, 1 gólpassz) Mönchengladbach U17–U19 (2018–2021, Németország)
Horváth Olivér
(21 éves, III. Ker.)
22 meccs (1067 perc, 1 gól, 1 gólpassz) Ajax U17–U19, PSV U19 (2016–2020, Hollandia)

ÖSSZEÁLLÍTOTTA: FÜZESI BÁLINT, PÓR KÁROLY

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik