ZTE: két alapember hosszabbított, két játékos távozott

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.14. 11:13
null
Babati Benjamin hosszabbított a ZTE-vel (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Babati Benjamin és Kálnoki-Kis Dávid szerződést hosszabbított, míg Szépe János és Vass Patrik távozik a klubtól.

A zalai egyesület tájékoztatása szerint a klub érvényesítette opcióját, így Babati és Kálnoki-Kis további egy évig marad.

A 25 esztendős Babati gyermekkora óta a ZTE futballistája, a mostani NB I-es idényben 27 bajnoki mérkőzésen összesen négyszer talált be.

Kálnoki-Kis Dávid a téli átigazolási időszakban a Budapest Honvédtól érkezett az egerszegiekhez. A 29 éves védő tizenegy élvonalbeli bajnoki találkozón játszott idén a ZTE színeiben.

Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport Online információja, a Zalaegerszeg megerősítette, Vass Patrik szerződése lejártával távozik. Nem marad a csapatnál Szépe János sem.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Szabó Bence (NK Nafta – Szlovénia)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Szépe János (lejárt a szerződése), Vass Patrik (lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Artem Favorov (ukrán, Puskás Akadémia)?, Szánthó Regő (Ferencváros)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Futács Márkó (lejár a szerződése), Sandro Semedo (portugál, lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik