nemzetisport.hu 2015.08.24 07:04 Frissítve: 2015.08.24 09:25

Vidi: Pető Kassait és Casonit kritizálta; horvát utód jön?

A labdarúgó NB I hatodik fordulójának záró mérkőzésén a Videoton az MTK-tól is kikapott, ezzel a címvédő az utolsó előtti helyre esett vissza. Pető Tamás, a Videoton megbízott vezetőedzője elődjét, Bernard Casoni mellett a Juhász Rolandot kiállító Kassai Viktort kritizálta.

Pető azt állítja, nem tudja nyolc hét elmaradt munkáját három nap alatt pótolni (Fotó: Földi D. Attila)

 

„Az első félidőben nem éreztem, hogy különösebb gond lenne. Sőt úgy vélem, akkor mi tettünk többet a győzelemért – értékelt Pető Tamás a találkozó után. – Nem véletlenül tűnt úgy, mintha a hajrára elfáradt volna a csapat. Nyolc hét elmaradt munkáját három nap alatt nem lehet bepótolni. Ami a tizenegyest és a kiállítást illeti: utóbbiról az a véleményem, hogy külföldön másként bíráskodnak. Juhász Rolandot ezzel nemcsak a Videoton, hanem, tartok tőle, a válogatott is elveszítette.”

 
Juhász: Olyan durvát nem szóltam a játékvezetőnek!

A Nemzeti Sport megkérdezte, hogy a Vidi erőnlétéről szóló lesújtó véleményt Pető Tamás kritikának szánta-e Bernard Casoninak, a távozó francia edzőnek. A szakember erre csak annyit mondott:

„Annak szántam.”

Eközben már zajlik az utódlással kapcsolatos tárgyalások. Portugál, spanyol és francia edző után horvát tréner ülhet le a Videoton kispadjára. Horvátországi információk szerint Fehérváron a 47 esztendős Igor Stimac az egyik jelölt a vezetőedzői posztra.

A Hajduk Split, Derby County és West Ham United korábbi futballistája, aki 53-szor szerepelt a válogatottban, legutóbb a Zadar együttesénél dolgozott, igaz, nem túl sok sikerrel. A jelölt 2012–2013-ban szövetségi kapitány volt a horvát válogatottnál.

Pető Tamás az NSO Tv-nek is elmondta véleményét

2021.01.21 12:51:12

Labdarúgó NB I P. K.

Zalaegerszegen a háromszoros válogatott Futács Márkó jelentheti az erősítést.

2021.01.20 23:45:15

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A CAS február közepére ígér döntést.

2021.01.20 19:19:06

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), NAGY-PÁL TAMÁS (videó), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Suljic jött, látott, győztes gólt lőtt, majd lement – 61 bajnoki után kapott ki ismét otthonában a Ferencváros.