Vidi: Nikolicsnak ennyit nem adtak; francia és német kérők - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.20. 09:12
A legia.net, a Legia nemhivatalos klubhonlapja arról számolt be, hogy a lengyel csapat által kinézett Nikolics Nemanja a fizetése miatt nem tudott megegyezni a Videotonnal, továbbá a lejáró szerződésű gólkirálynak francia és német kérői is vannak. Mármint a Legia mellett.

A honlap úgy tudja, hogy a 27 éves Nikolics havi húszezer eurós fizetésért hosszabbított volna Székesfehérváron – ahová 2010-ben szerződött –, ám a klub, amely szívesen foglalkoztatta volna őt a jövőben, ilyen feltételek mellett nem állt kötélnek.

Megjegyzik, hogy már a téli átigazolási időszakban is érdeklődés mutatkozott Nikolics iránt, de akkor még maradt, megvárta, amíg lejár a szerződése. Fél évvel ezelőtt még angol klubok is képben voltak, mostanra azonban a Bordeaux maradt – a franciáknál szintén hónapok óta érdeklődnek a szerb-magyar támadó után –, valamint nem nevesített két másodosztályú német egyesület.

Az oldal megjegyzi, hogy a legintenzívebben a Legia érdeklődik Nikolics iránt – amint arról már beszámoltunk, a lengyel weszlo.com 99 százalékos biztonságra mondta a szerződéskötést –, illetve kiemeli, hogy a gyors, gólérzékeny, összjátékban is hasznos, mindkét lábbal és fejjátékban is erős Nikolics nagy hasznára lenne a varsói klub támadójátékának.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik