Videoton: szerződtették Heffler Tibort - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.29. 14:40
null
Heffler Tibor hosszú távú megállapodást kötött a fehérváriakkal (Fotó: <a href="http://www.vidi.hu/" target="_blank"><strong>vidi.hu</strong></a>)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton hivatalos honlapja megerősítette a Nemzeti Sport Online értesülését, a klub a korábbi paksi Heffler Tiborral erősítette meg a keretét. Haraszti Zsolt ugyanakkor visszatér a Videotonból Paksra.

 

A 27 éves védő hosszú távú szerződést kötött a fehérváriakkal. Heffler 14 éves korától a Dunaferr SE-ben nevelkedett, innen 17 évesen (2004 nyarán) került Paksra, ahol később bemutatkozott az élvonalban.

A hátvéd az U17-es, az U19-es és az U21-es korosztályos válogatottban is szerepelt, és már a felnőtt együttesben is bemutatkozhatott, továbbá meghívót kapott Pintér Attilától az Észak-Írország elleni Eb-selejtezőre is – mutatta be új játékosát a fehérvári klub a vidi.hu-n.

A két klub arról is megállapodott egymással, hogy a 2012-ben Paksról Székesfehérvárra igazolt Haraszti Zsolt visszatér a Tolna megyei egyesülethez – tette hozzá a Videoton hivatalos honlapja.

Heffler Tibor öccse, Norbert kölcsönadás után a nyáron távozott végleg Paksról, így egy évtized után Heffler nélküli a paksiak kerete.

„Soha nem fogom elfelejteni, hogy mit köszönhetek Paksnak – mondta a váltásról Heffler Tibor a paksifc.hu-nak. – Itt váltam igazi futballistává, és értem el olyan sikereket amikre örökké emlékezni fogok. Köszönettel tartozom a klub vezetőségének, minden szakmai stábnak akikkel együtt dolgozhattam, a társaimnak, a játékosoknak, és természetesen a paksi szurkolóknak! Mindig figyelemmel fogom kisérni az MVM-PAKS mérkőzéseit, további szép sikereket kívánok!”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MVM-PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bertus Lajos (Puskás Akadémia), Eppel Márton (MTK – kölcsönből vissza), Gévay Zsolt (Mezőkövesd), Hahn János (Puskás Akadémia), Haraszti Zsolt (Videoton), Simon András (Győr), Tamási Zsolt (Parma – Olaszország), Tóth Dániel (Kozármisleny – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Bori Gábor (DVTK), Éger László (visszavonult), Heffler Norbert (soproni kölcsön után PMFC végleg), Heffler Tibor (Videoton), Horváth Gábor (?), Lázok János (?), Nagy István (Szolnok, kölcsön után ismét kölcsönbe), Nagy Olivér (Haladás), Simon Attila (Wolfsberger AC – Ausztria), Tóth Bence (Szolnok), Tóth Dániel (Szolnok – kölcsönbe), Windecker József (Győri ETO – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek:
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Vaszilisz Aposztolopulosz (görög, PAFC – kölcsönből vissza), Fejes András (MTK – kölcsönből vissza), Feczesin Róbert (szabadon igazolható, legutóbb Padova – Olaszország), Heffler Tibor (Paks), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Uros Nikolics (szerb, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Marko Pajac (horvát, Lokomotiva Zagreb – Horvátország), Szofian Sakla (marokkói, Betis B – Spanyolország), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, legutóbb Haladás, kölcsönben), Dinko Trebotic (horvát, Lokomotiva Zagreb – Horvátország)
Távozott/távozhat: VaszilioszAposztolopulosz (görög, ?), Vítor Gomes (portugál, Moreirense – Portugália), Haraszti Zsolt (Paks), Leo Lelis (brazil, ?), Lencse László (Puskás Akadémia – kölcsön után végleg), Lupeta (portugál, Vitória Setúbal – Portugália), Mamadu (bissau-guineai, Portimonense – Portugália), Moris Enete (nigériai, ?), Nildo Petrolina (brazil, Arouca – Portugália), Paraíba (brazil, Pacos Ferrerira – Portugália), Milan Perics (PMFC után Dunaújváros – kölcsönbe), Thiago Ryan (brazil, ?), Szekeres Adrián (Puskás Akadémia után Dunaújváros – kölcsönbe), Tóth II Balázs (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe), Tomás Tujvel (szlovák, KTE – kölcsönbe), Zé Luís (zöld-foki-szigeteki, Braga – Portugália, kölcsönből vissza), Zsótér Donát (Szolnok után Dunaújváros – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Németh Krisztián (szabadon igazolható, legutóbb Roda), Radó András (Haladás)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik