MLSZ: Storck elbeszélgetett Berggel és Oenninggel is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.27. 19:56
Bernd Storck is megtekintette a Videoton edzését és utána körbenézett a csapat háza táján. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és a Vidi trénere, Henning Berg a nemzeti csapat és az NB I-es klub kapcsolatáról is szót váltott. Storck Michael Oenninggel, a Vasas vezetőedzőjével is találkozott. Mindkét szakvezetőnek beszélt a terveiről.

„Beszélgettünk a válogatott nyári mérkőzéseiről, valamint a szövetség és a klub közötti kommunikációról is – mondta Henning Berg a vidi.hu-n. – Fontos, hogy mindent meg tudjunk beszélni, de ezzel nincs gond, mindkét fél nyitott a másikra. Nagyon fontos számunkra a válogatott, valamint a válogatottnak is a Vidi, hiszen több játékosunkkal is számolnak a keretben. Mindannyian a magyar futball fejlődését szeretnénk elérni, ezért is jók ezek az alkalmak, amikor személyesen tudunk beszélgetni a közös célokról.”

„Először is szeretném megköszönni kollégáimnak a találkozó lehetőségét. Azt gondolom, nagyon előremutató beszélgetéseket folytattunk, melyek egyik fő témája az volt, hogy hogyan tudnánk egymás munkáját még jobban segíteni” – nyilatkozta Bernd Storck az mlsz.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Pető Tamás lett a Videoton új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 11:33

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.11. 15:42

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 12:11

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 09:35

Gyenge mérkőzésen vitte el a pontokat Fehérvárról a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 16:55

Vidi-jövő: évi egymilliárd forintos garancia kell!

Labdarúgó NB II
2025.11.06. 17:31

Sorozatban ötödik bajnokiján maradt érintetlen a Vidit két góllal legyőző Vasas kapuja

Labdarúgó NB II
2025.11.03. 21:54

Bernd Storck biztos benne, hogy pótselejtezős lesz a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.11.03. 21:22
Ezek is érdekelhetik