Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

KÉT KIVÁLÓ futballista találkozott pénteken este: a 102-szeres román válogatott Bölöni László a 108-szoros magyar válogatott Király Gábor elevenítette fel a közös élményeket, annak apropóján, hogy Szombathelyen is levetítették a Bölöni, az erdélyi legenda című dokumentumfilmet. Anno az első találkozás 2001. június 2-án történt, amikor Bölöni László a román válogatott szövetségi kapitányaként készült a magyarok elleni bukaresti világbajnoki selejtezőre, s olyan sikerrel tette ezt, hogy csapata 2–0-ra verte a kapuban Király Gáborral felálló, Bicskei Bertalan vezette magyar válogatottat.
„Az volt az első találkozás, de pár órával később megtörtént a második is – mondta Király Gábor. – A szálláshelyünkön megjelent Bölöni László, s ott beszélgetett velünk.”
A vetítés utáni kötetlenebb beszélgetés során kiderült még, anno a francia Rennes csapatánál dolgozó Bölöni László szerette volna csapatához csábítani a magyarok kapusát, ám ez végül nem sikerült.
„A csapat legjobbja, Petr Cech az angol Chelsea-hez került – emlékezett a 73 éves szakember. – A helyére kerestem kapust, mégpedig olyat, aki legalább olyan kvalitásokkal rendelkezett, mint a cseh labdarúgó. Felhívtam Király Gábort, aki akkor éppen a Hertha kapuját védte. Sokat beszélgettünk, ám bármennyire is akartam, hogy a klub megszerezze, nem sikerült. Úgy tudom, túl magas volt az ára."
„Azért volt más is a háttérben – vette át a szót Király Gábor. – A Bundesligában, az egyik legerősebb bajnokságban védhettem, s nem igazán vonzott a francia élvonal. Ez is közrejátszott abban, hogy maradtam a Herthánál.”
Természetesen a volt kapus és a volt szövetségi kapitány felelevenítette a bukaresti mérkőzés jeleneteit is. A 108 magyar válogatott elmondta, fergeteges hangulatban, felfokozott indulatok közepette léptek pályára, a román közönség mindent elkövetett, hogy provokálják, tárgyakat dobáltak a kapuja felé, s ő, hogy védve legyen, legtöbbször a kapufa mögé helyezkedett: „Remek román válogatottól kaptunk ki. Ám az is igaz, hogy amíg egész héten egy hadrendet gyakoroltuk, addig a középkezdés előtt Bicskei Bertalan szövetségi kapitány változtatott a terven, talán ez is közrejátszott abban, hogy már az első félidőben eldőlt a meccs.”
Bölöni László mindezt azzal egészítette ki, hogy ő a magyar válogatott összes tagját feltérképezte, tudta, kit, mivel hogyan lehet kizökkenteni a játékból.
A szombathelyi és az erdélyi legenda nagy barátsággal búcsúzott egymástól, s a nagysikerű filmet vastapssal jutalmazó közönségtől.







