Videoton: belefért Kovács István két kihagyott 11-ese is

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.04.07. 19:20
null
Sztefan Scsepovics góljának pillanata (Fotó: Török Attila)
A Videoton Huszti Szabolcs vezérletével három gólt lőtt Felcsúton az Újpestnek a labdarúgó NB I 25. fordulójának záró mérkőzésén.

 

LABDARÚGÓ NB I
25. FORDULÓ

Videoton–Újpest 3–0 (Sz. Scsepovics 18., Huszti 54., Nego 83.)
Felcsút, Pancho Aréna, 2568 néző. V: Andó-Szabó

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

Miután a forduló kora délutáni mérkőzésén a Ferencváros magabiztosan, 3–0-ra legyőzte a Mezőkövesdet, a Videotonnak nyernie kellett az Újpest ellen, hogy a vesztett pontok tekintetében ne kerüljön hátrányba legnagyobb riválisával szemben.

Ha valamire, arra feltétlenül alapozhatott a fehérvári együttes, hogy Felcsútról ebben az idényben még egyetlen riválisa sem távozott három ponttal, ráadásul utóbbi hat hazai bajnokiját kivétel nélkül megnyerte. Igaz, nem szabad elfelejteni, hogy ezúttal az az Újpest (2–2) érkezett hozzá vendégségbe, amely a Balmazújváros (1–1) és a Honvéd (1–1) mellett idegenben is „pontos" tudott lenni ellene, mi több, a bajnokság második körében, a fővárosban is 2–2-es döntetlent játszott vele.

Ami az összeállításokat illeti, némi meglepetésre Fiola Attila a Videoton kispadjára szorult, a helyén Vinícius kezdett, aki legutóbb november 4-én, a Mezőkövesd elleni 4–0-s meccsen volt már a kezdő sípszó pillanatában a pályán. Marko Scsepovics a házigazda keretébe sem került be, mivel megbetegedett. Ez azt is eredményezte, hogy Sztefan Scsepovics mellé Danko Lazovics lépett fel a támadósorba, mögöttük pedig Huszti Szabolcs játszott kötetlenebb szerepkörben. Az Újpest vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics meglepőt húzott, ugyanis lehetőséget adott két, mostanában mellőzött labdarúgónak, Kálnoki-Kis Dávidnak és Cseke Benjáminnak is.

Ijesztő jelenettel indult a mérkőzés, hiszen Stopira és Mijusko Bojovics már az első percben összefejelt egy hazai szögletnél, szerencsére a kétperces ápolást követően mindketten folytatni tudták a játékot. Ahogy arra számítani lehetett, a Videoton azonnal kezdeményezően lépett fel, ám mert az Újpest a saját térfelére visszahúzódva fogadta, nem volt egyszerű Filip Pajovics kapujának előterébe kerülni. Azért az mindjárt látszott, hogy Huszti Szabolcs szögleteiben „van anyag”, a labda rendre veszélyesen kanyarodott középre, és mert a 19. percben Mijusko Bojovics az 51-szeres válogatott sarokrúgásánál lemaradt Sztefan Scsepovicsról, a házigazda jutott előnyhöz.

Nekünk úgy tűnt, hogy mivel Obinna Nwobodót, Alassane Diallót és Vincent Onovót is csak a cserék közé nevezték, az Újpest játékából hiányzott a sebesség, s mert a vendégek két meghatározó futballistája, Nagy Dániel és Novothny Soma alig-alig találkozott a labdával, jó ideig nem igazán volt esély az egyenlítésre. Aztán bő félórai játékot követően Branko Pauljevics bal oldali beadása elment Stopira feje felett, s ha Balázs Benjamin egy kicsit pontosabban fejel, eltüntethette volna a lilák hátrányát. Az efféle próbálkozásokból azonban keveset lehetett látni, igaz, tegyük hozzá, a Videoton támadásai sem igazán hordozták magukban a második gól megszerzésének lehetőségét...

A második félidő elején Pátkai Máté közeli lövésébe Balázs Benjámin vetődött bele önfeláldozóan, majd jött Huszti Szabolcs, és 2005. április 30. után (a Ferencváros 2–1-re verte a Pápát) újra gólt szerzett az NB I-ben. A gyönyörű szabadrúgásból született találat után már nem igazán volt kérdéses a párharc kimenetele, mi több, a hazai együttes Loic Nego góljával még magabiztosabbá tette a sikerét.

Ezt követően még Kovács István kapu fölé rúgott egy büntetőt, majd a játékvezető újra tizenegyest adott a Videotonnak. Danko Lazovicsék ismét Kovács Istvánt küldték a labda mögé, a második próbálkozását azonban Filip Pajovics hárította. Ilyet se sokszor lát az ember, hogy egy futballista néhány perc alatt két büntetőt is elhibázzon...

A Videoton két döntetlen után harmadjára legyőzte az Újpestet, és zsinórban hetedik hazai sikerének (is) köszönhetően továbbra is ott liheg a Ferencváros nyakán.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

NB I, 2017–2018, 25. FORDULÓ
ÁPRILIS 7., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Ferencváros–Mezőkövesd 3–0Budapest, Groupama ArénaSolymosi Péter
Bp. Honvéd–Balmazújváros 2–0
Budapest, Bozsik József StadionKassai Viktor
Vasas–Puskás Akadémia 1–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionIványi Zoltán
Paksi FC–Debreceni VSC 2–5
Paks, Városi StadionBognár Tamás
Diósgyőri VTK–Haladás 1–2
Mezőkövesd, Városi StadionKarakó Ferenc
Videoton–Újpest 3–0Felcsút, Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 25 16 6 3 55–22 +33 54
2. Videoton FC 24 15 6 3 51–24 +27 51
3. Debreceni VSC 25 10 6 9 43–33 +10 36
4. Budapest Honvéd 24 10 5 9 39–39 0 35
5. Paksi FC 25 9 8 8 37–39 –2 35
6. Újpest FC 25 8 10 7 31–32 –1 34
7. Diósgyőri VTK 25 8 6 11 39–41 –2 30
8. Puskás Akadémia FC 25 7 8 10 30–38 –8 29
9. Szombathelyi Haladás 25 8 3 14 27–40 –13 27
10. Vasas FC 25 7 5 13 30–47 –17 26
11. Mezőkövesd Zsóry FC 25 6 8 11 30–47 –17 26
12. Balmazújváros 25 5 9 11 27–37 –10 24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik