Boér Gábor elmondta, miért kellett távoznia a Videotontól

T. Z.T. Z.
2025.11.22. 20:49
null
Boér Gábor november 10-én távozott a Videotontól (Fotó: vidi.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvár korábbi vezetőedzője, Boér Gábor a Fejér Vármegyei Hírportálnak adott interjút, amelyben többek között elmondta, miért kellett távoznia a székesfehérvári együttestől.

Mint ismert, Boér Gábor november 10-én távozott a Videotontól, amelyet immáron ismét Pető Tamás irányít. A fehérváriak korábbi vezetőedzőjével a Feol készített interjút, amelyben a szakember a távozásának körülményeiről is beszélt.

„A Soroksár elleni 3-1-es vereség után kaptunk egy ultimátumot Makra Zsolt kollégámmal, hogy a következő három bajnoki fordulón – sorban Szeged, Vasas, BVSC – hat pontot kell szereznünk, valamint tovább kell jutnunk a MOL Magyar Kupa következő fordulójába. Utóbbi sikerült, egy nullára nyertünk Majoson, a Szegedet is legyőztük egy nullára, így a hatból három pont megvolt. Talán itt úgy nézett ki, hogy el is érjük, amit a vezetőség kért tőlünk, mert hazai pályán jól teljesítettünk, a BVSC pedig nem volt jó idegenben a mi meccsünkig” – idézte fel távozásának körülményeit Boér.

A Vidi korábbi mestere szerint részben a kihagyott helyzetek pecsételték meg a sorsát a csapatnál: „Ha összességében az őszről beszélünk akkor is elmondható, hogy rengeteg lehetőség, ziccer maradt ki ami az elején bosszantó, hiszen ezek nüanszok, centiken múló dolgok, de ezek befolyásolhatják egy edzőnek a munkásságát, az eredményességét és a sikerességét is.”

Az esetleges edzőbuktatás lehetőségét Boér határozottan kizárta az interjúban: „Egy edző megérzi azt, ha ez történik és elveszítette az öltözőt. Ebben az esetben szó sincs erről, nem gondolom úgy, hogy engem meg akartak volna buktatni a játékosok, sőt, akiknek visszajutott a fülébe ez az ultimátum azt mondták, mindenben számíthatok rájuk. Biztos vagyok benne, hogy van olyan a csapatnál, aki örül annak, hogy már nem vagyok a Videoton vezetőedzője, de én nem érzem úgy, hogy a játékosok tettek volna azért, hogy ez így legyen, vagy ezt akarták volna. Sőt, én inkább azt érzem, hogy néhányan túlságosan sokat akartak és ezért lett egy kicsit görcsös a játékunk a BVSC ellen.”

Boér az interjú végén arról is beszélt, hogy csalódottságot érzett távozását követően. Hozzátette, hogy szerinte a csapatban sokkal több van, mint amit eddig mutatott a bajnokságban: „Úgy érzem, hogy ebben a csapatban sokkal több volt és van is a jövőt illetően. Bízom benne, hogy hamar össze fog állni ez a dolog. (...) Voltak fellángolások, biztató dolgok, aki figyelemmel követte a hétköznapokat, az láthatta, rengeteg munkát tettünk bele és ez a legnagyobb csalódottság, hogy ez nem térült meg.”

 

Legfrissebb hírek

Sokáig semmi, majd gólváltás a hajrában – ikszelt a Mezőkövesd és az Ajka

Labdarúgó NB II
23 órája

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 19:52

Gólzápor a Szőnyi úton, a BVSC ötször, a Soroksár kétszer talált a kapuba

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 21:35

Vállsérülést szenvedett az NB II-es Kecskemét védője

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 17:30

Négy kiállítás Csákváron, vesztett állásból nyert a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 16:55

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

Hét találat, öngól, tizenegyes és mesterhármas: tovább száguld a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:54