Videoton: az angol vonal még él Nikoliccsal kapcsolatban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.02. 11:35
null
Nikolics (labdával) a Vidi spanyolországi edzőtáborában a San Pedro ellen gólt is szerzett, de még bizonytalan, láthatják-e őt a csapat szurkolói tavasszal (Fotó: <a href="http://www.vidi.hu" target="_blank">vidi.hu</a>)
A Nemzeti Sport Online Angliából származó értesülései szerint a nyugat-európai átigazolási határidő hajrájához érve a szigetországi csapatok érdeklődése tűnik továbbra is élénknek a Videoton magyar válogatott csatára, Nikolics Nemanja iránt.

 

Úgy tudjuk, hogy ha Nikolics ma távozik a Videotontól, akkor várhatóan Angliában folytatja pályafutását, annak ellenére, hogy a nemzetközi sajtóban korábban több országgal, csapattal is hírbe hozták.

Az angol szerződés elsősorban azon múlhat, hogy a szóban forgó kluboknak hogyan alakulnak a nap folyamán az egyéb kiszemeltekkel folytatott tárgyalások, ugyanis Nikolics mellett más csatárokkal is tárgyalnak.

Értesüléseink szerint a másodosztályból továbbra is a Reading az egyik érdeklődő, viszont a Premier League-ből nem a Daily Mailben megjelent Crystal Palace, hanem egy másik, egyelőre meg nem nevezett klub (legfrissebb hírünk szerint a Hull City) tehet ajánlatot az utolsó órákban a magyar válogatott csatárért a Videotonnak.

FRISS HÍR: Ha Premier League, akkor a Hull lehet Nikolics kérője, de...

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Mirko Ivanovszki (macedón, CFR – Románia), Rémi Maréval (francia, Maccabi Tel-Aviv – Izrael)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Papp Máté (PAFC), Milan Perics (Dunaújváros), Zsótér Donát (Dunaújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Borne Barisic (horvát, NK Osijek – Horvátország), Alekszander Grazdani (albán-görög, Ravenna – Olaszország)
Távozók: Marco Caneira (portugál, ?), Milan Perics (szerb, Donji Szrem – Szerbia)
Kölcsönbe távozók:Kleinheisler László (PAFC), Nagy Zsolt (PAFC), Papp Máté (Dunaújváros), Zsótér Donát (PAFC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Álvaro Brachi (spanyol, érdeklődnek iránta: Dunaújváros), Nikolics Nemanja (Crystal Palace, Reading – Anglia; Bordeaux – Franciaország; Olaszország; Celta Vigo – Spanyolország), Dinko Trebotic (horvát, érdeklődnek iránta: Celta Vigo – Spanyolország; Genoa – Olaszország; Lech Poznan – Lengyelország)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
16 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
18 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
23 órája

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik