Vasziljevics: Ha tudná, hány emberrel összevesztem már Niko miatt!

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2017.07.09. 11:30
null
Vasziljevics bajnokként köszönhetett el a Honvédtól<br /> (Fotó: Török Attila)
Dusan Vasziljevicsben nincs harag amiatt, hogy a bajnoki címmel záruló szezon után nem marasztalták a Budapest Honvédnál. A teniszpályán verhetetlen középpályás két éve még nem is gondolta volna, hogy ennyire megszereti a kispesti együttest. Nem aggódik a jövője miatt, úgy érzi, letett már annyit hazánkban az asztalra, hogy kapjon még egy esélyt.

– Mi lett a vége?
Nem borult a papírforma – újságolta a tabáni teniszpartija mellett kispesti pályafutását is befejező Dusan Vasziljevics. – Amatőrként még egy meccset sem veszítettem el, most is mindkét játszmát hat kettőre megnyertem. Azért remélem, nem perel be az ellenfelem, mert legyőztem.

– Miért, ki állt a háló túloldalán?
Az ügyvédem.

– Mit tud felhozni a védelmében?
– Azt, hogy muszáj komolyan vennem a teniszt. Kénytelen vagyok apait-anyait beleadni a salakos pályán, mert bármennyire is szeretnék, futballedzéseken egyelőre nem tudok részt venni. Kész szerencse, hogy egy régi ismerősöm Belgrádból Székesfehérvárra költözött: a Videoton erőnléti edzője, Goran Basarics segít abban, hogy ne legyenek erőnléti problémáim.

– Szóval csak a Honvédtól köszönt el, a labdarúgástól nem.
Persze hogy nem! Még focizni akarok.

– Hol?
– Ha egy mód van rá, továbbra is Magyarországon. Tizenhárom esztendeje igazoltam ide, és egy kétéves megszakítástól eltekintve azóta is itt futballozom. Megszerettem az országot, otthonra leltem, nem vágyom máshova.

– Valóban keresték Balmazújvárosból?
– A hírt olvastam, de engem nem hívott onnan senki.

– No és máshonnan?
– Ahogy mondani szokás, puhatolózások vannak, konkrétumok nincsenek. Egy máltai ajánlat is befutott, ám arra nemet mondtam.

– Miért?
– Egyrészt anyagi okokból, másrészt még érzek magamban annyi erőt, hogy a magyar élvonalban is megálljam a helyem.

– Fel sem vetődött, hogy a Kispesten lejáró szerződését meghosszabbítsa?
– Amikor eldőlt, hogy Marco Rossi vezetőedző máshol folytatja, tudtam, hogy én sem maradok, meg a klub sem erőltette a folytatást. Gond egy szál se, ez van. Jól éreztem magam a Honvédnál, két szép évet töltöttem el a csapatnál. Ezúton is köszönöm a szakmai stábnak, a játékostársaknak és a szurkolóknak, hogy egyszeres bajnokként érkeztem, s kétszeresként távozhattam. Korábban futballoztam Újpesten és a Videotonban is, mégis elfogadtak, befogadtak.

– Mi lesz a Honvéddal a következő idényben?
– Az új edző más játékrendszert igyekszik meghonosítani, Erik van der Meer, ha már Hollandiából jött, érthetően a holland stílust részesíti előnyben, de mivel a csapat még nem játszott tétmeccset, hiba lenne jósolni. Amikor időm engedi, ott leszek a Bozsik-stadionban, mert megkedveltem a klubot. Bevallom, kétezertizenöt augusztusában, amikor az első edzésre mentem, nem gondoltam, hogy így lesz. De örülök neki, hogy az élet rám cáfolt.

– Az imént nem akart jósolni, holott bizonyított már jövendőmondóként is: amikor Nikolics Nemanja aláírt Chicagóba, a közösségi oldalára azt írta, hogy „Helló, Amerika! Itt az új gólkirály!"
– Ha tudná, hány emberrel összevesztem már Niko miatt! Sokan szidják ahelyett, hogy értékelnék. Bármerre is sodorja az élet, fantasztikus teljesítményt nyújt. Egy másodpercig nem volt kérdéses, hogy Magyarország és Lengyelország után az Egyesült Államokban is remekelni fog. Elképesztő, mennyire érzi a kaput! Kaposváron épp elkerültük egymást, mert ő akkor került a Rákóczihoz, amikor én Cottbusba mentem, de baráti a viszonyunk. Az első számú magyar támadónak tartom, nem értem, miért nem rá épül a válogatott. Végy egy jó csatárt alapon vele kellene kezdeni az összeállítást. De aki nem hisz nekem, vessen egy pillantást a statisztikájára, az úgyis mindennél beszédesebb.

– Térjünk vissza önre: meddig vár az ajánlatokra?
– Szabadon átigazolható labdarúgóként nem kell kapkodnom, mégsem bánnám, ha egy-két héten belül eldőlne a hogyan tovább.

– Nem aggódik, hogy „állás" nélkül marad?
– Szerintem letettem annyit az asztalra, hogy kapjak még egy esélyt. A helyzetemet könnyíti, hogy már magyar állampolgár vagyok, félig magyarnak érzem magam, a jövőmet is itt képzelem el. Megtisztelő, hogy hivatalosan is a honfitársuknak vallhatom magam.

– Akár még válogatott is lehet.
– Várom is a meghívót – a Davis-kupa-csapatba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik