Válogatott: Inguscio javasolta a kezdőbe Nagy Zsoltot a németek ellen

Vágólapra másolva!
2023.03.30. 11:53
null
Nagy Zsolt a németek elleni meccs után (Fotó: Török Attila)
A hétfő esti, Bulgária ellen 3–0-ra megnyert Eb-selejtezőt a Puskás Arénában nézte meg a válogatottnál alapvetően számításba vett, ám jelenleg sérült védő, Nagy Zsolt. A Puskás Akadémia játékosa klubja honlapjának mesélt a meccsen tapasztaltakról, s eközben elárult egy apróbb titkot is a tavalyi, németek elleni 1–1-es meccsel kapcsolatban, amelyen első válogatott gólját szerezte.

A pfla.hu-n olvasható beszélgetésből kiderül, hogy a 13-szoros válogatott védő is a helyszínen nézte meg a hétfői mérkőzést, s hogy a lelátón ülve jobban izgult, mintha ő is a pályán lett volna. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy mi a titka a Marco Rossi válogatottjánál megfigyelhető csapategységnek.

„Marco Rossi a játékosokon kívül segítőiben, Cosimo Inguscióban és Laczkó Zsoltban száz százalékig megbízik, kikéri a tanácsukat, és hallgat is rájuk, de ez egyébként a stáb minden tagjára igaz. Például a németek elleni hazai meccs előtti napon kisebb vádlisérülés miatt nem tudtam edzeni a csapattal, Sallai Rolanddal külön mozogtunk, ám másnap a reggelinél Marco Rossi odajött, és megkérdezte, hogy vagyok, majd miután azt feleltem, sokkal jobban, mint az előző nap, közölte velem, hogy Cosimo javaslatát elfogadva úgy döntött, kezdeni fogok. Mit ad Isten, a hatodik percben gólt rúgtam a németeknek… Egyszóval, ha valamit ki kell emelnem, az mindenképpen a felkészültség, a bizalom, és hogy a válogatottnál tényleg minden igazi csapatmunka.”

NAGY ZSOLT GÓLJA A NÉMETEKNEK (A videó átkattintás után indul)

Legfrissebb hírek

Szakadt cipős gyerekből klubcsúcstartó: Nagy Zsolt 200. élvonalbeli meccse következik

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 07:33

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

A bajnoki mérkőzéseken feledtetné pályafutása egyik legrosszabb élményét Nagy Zsolt

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 09:38

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 23:28

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40
Ezek is érdekelhetik