Újpest: se edzőtábor, se edzőmérkőzések a lesújtó teszteredmények után

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.11. 16:38
null
Tallo szerdán lehet a Samsunspor játékosa, közben kérdés, hogy újpesti csapattársai mikor tudnak egyáltalán normálisan edzeni... (Fotó: Török Attila)
Noha Újpesten már korábban lemondták a külföldre tervezett edzőtábort, a koronavírus-járvány tovább alakítja a csapat felkészülését.

 

A Megyeri úton a szerdára tervezett edzőmérkőzés előtt az előírásoknak megfelelően PCR-tesztnek vetették alá a keret összes tagját és a szakmai stáb tagjait, az eredmények pedig lesújtóak voltak... Több futballista is pozitív eredményt produkált, és a szakmai stáb tagjai közül is voltak vírushordozók, így a klub vezetői elővigyázatosságból lemondták a Komáromi FC elleni felkészülési találkozót.

Sőt, a sok hiányzó, valamint a saját és az ellenfél védelme érdekében a vasárnapra tervezett, DVSC-vel való összecsapást is törölték a programból, és erről természetesen már értesítették is a debrecenieket, hogy őket se érje váratlanul a változás. Hogy a lila-fehérek további felkészülése hogyan alakul, egyáltalán lesz-e lehetőségük edzőmérkőzést játszani a bajnoki rajt előtt, egyelőre kérdés, a klub vezetői erről későbbre ígértek tájékoztatást.

Ami biztos, a Megyeri úton kedden sem nevezték meg a Michael Oenning helyére érkező új vezetőedzőt. A játékoskeretben sem volt változás, a török másodosztályban szereplő Samsunspor hiába szeretné megszerezni az Újpest elefántcsontparti támadóját, Junior Tallót, a csatár leghamarabb szerdán írhatja alá a szerződését.

Junior Tallo 2020 nyarán érkezett Újpestre, korábban a többi között a Roma, a Bari, az Ajaccio és a Lille játékosa is volt. A nyolcszoros elefántcsontparti válogatott a lila-fehéreknél az első idényében huszonhét tétmeccsen nyolc gólig és hét gólpasszig jutott, igaz, találatai mellett a fegyelmezetlenségével is felhívta magára a figyelmet, a tavaszi szezon elején például egymást követő öt mérkőzést kellett kihagynia eltiltás miatt.

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 16 11 2 3 32–12 +20 35
2. Kisvárda 17 10 4 3 31–17 +14 34
3. Puskás Akadémia 16 9 4 3 25–18 +7 31
4. Mol Fehérvár 17 8 5 4 23–18 +5 29
5. Zalaegerszegi TE 17 6 5 6 25–33 –8 23
6. Mezőkövesd 17 6 4 7 19–27 –8 22
7. Paksi FC 17 6 3 8 42–36 +6 21
8. Budapest Honvéd 17 6 2 9 30–32 –2 20
9. Debreceni VSC 17 4 6 7 30–29 +1 18
10. Újpest FC 17 4 5 8 24–30 –6 17
11. MTK Budapest 17 4 3 10 13–31 –18 15
12. Gyirmót FC Győr1735917–28–1114

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Junior Tallo (elefántcsontparti – Samsunspor, Törökország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik