Újpest: megvan az idény végén távozó védő új klubja – hivatalos

2020.06.27. 12:28
null
Jonathan Heris Cipruson folytatja
A ciprusi Nea Szalamina a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megállapodott Jonathan Herisszel, az Újpest lejáró szerződésű védőjével. A belga bekk egy plusz egy éves egyezséget írt alá.

Ahogyan erre a múlt heti interjúja után számítani lehetett, Jonathan Heris búcsúzik az Újpesttől. A fővárosi együttes védője vélhetően szombaton szerepel az utolsó bajnokiján a Megyeri úton – ha egyáltalán bekerül Predrag Rogan csapatába a Kaposvár elleni találkozón.

A 29 éves futballista múlt nyáron tért vissza Felcsútról a lilákhoz, a 2019–2020-as évadban 26 bajnokin egy találat és egy assziszt fűződik a nevéhez, míg a Magyar Kupában négyszer lépett pályára és szintén egy gólt és egy gólpasszt hozott össze védő létére.

Heris két időszak alatt összesen 130 tétmérkőzésen játszott eddig az Újpestben, először 2014 februárjában igazolt a honfitársa, Roderick Duchatelet által birtokolt klubba. Tagja volt a 2013–2014-es évad végén Magyar Kupát, majd Szuperkupát nyerő gárdának.

Érdekesség, hogy a ciprusi bajnokság megszakított idényében végül nyolcadik helyen záró Nea Szalamina még a Puskás Akadémia mezében készült képpel mutatta be új szerzeményét. Heris a két újpesti időszaka között két idény alatt 49-szer a felcsúti együttesben is szerepelt magyarországi légióskodása során.

Az Újpest egyelőre sem a honlapján, sem a Facebook-oldalán nem adott hírt Heris távozásáról.

Legfrissebb hírek

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
11 órája

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
11 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
12 órája

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
17 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
19 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
19 órája

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
21 órája

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50