Újpest: Diagne a dúsgazdag kínai ligában folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.04. 19:18
null
Mbaye Diagne elitligát szemelt ki, ám Kínába igazolt (Fotó: Korponai Tamás)
Az Újpest FC hivatalos honlapján bejelentette, hogy házi gólkirálya, az NB I góllövőlistáján második helyen álló Mbaye Diagne a kínai Tiencsin Teda csapatába szerződik. A szenegáli támadónak még át kell esnie a kötelező orvosi vizsgálaton.

Mbaye Diagne-nak a repülőjegye is megvolt az Újpest törökországi edzőtáborába, ám végül nem utazott el a csapattal. A szenegáli csatár ügynöke ezt követően a portugál Sporting CP-vel tárgyalt, ám ez az egyezség nem jött létre. Az újpestiek (érthetően) lemondtak a teljes téli felkészülést kihagyó, ráadásul nem is igazán profi viselkedésű támadóról, Nebojsa Vignjevics vezetőedző szerdán a Blikknek úgy nyilatkozott, nem tudja, Diagne hol van, de a történtek után vissza nem várja, annyi bizonyos.

A támadó maga is elismerte, hogy csapatkeresésében nagy szerepet játszik a pénz, és Kínában aligha lesz erre panasza: a helyi csapatok őrült költekezésbe kezdtek a téli átigazolási időszakban, lekörözve a topligákat, sokszor háromszoros-négyszeres fizetésekkel csábítva a futballistákat. Diagne a kínai élvonal előző szezonjában a 13. helyen végző Tiencsin Tedához kerül.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Viktor Angelov (macedón, Metalurg Szkopje – Macedónia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Bauer Péter
Kiszemeltek: Chris Bonney (ghánai, Asante Kotoko – Ghána, próbajáték), Csima Péter (FC Grenchen – Svájc, szabadon igazolható, próbajáték)
Távozók: Mbaye Diagne (szenegáli, Tiencsin Teda – Kína), Forró Gyula (Puskás AFC), Falaye Sacko (mali, Sint-Truiden-kölcsön után Guimaraes – Portugália), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)
Kölcsönbe távozók:
Tóth Patrik (Budaörs)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Gubacsi Zoltán (Szigetszentmiklós), Kecskés Ákos

 

 

Legfrissebb hírek

Olasz ajánlatot is kapott a DVSC Szűcs Tamásért, de ő 2029-ig hosszabbított

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 18:29

Varga Kevin a Honvéd játékosa lett, a Csákvár legjobbja a Puskás Akadémiához igazolt – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.01.09. 20:32

Szerződtette az ősszel Zalaegerszegen futballozó védőt és szélsőt az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 19:39

Békéscsabán eldőlni látszik az edzőkérdés, volt NB I-es játékosok érkezhetnek – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.08. 17:29

FTC: Pesics tényleg nem tagja az utazó keretnek, de Keita és Tóth igen

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 15:30

Távozott egy légiós Nyíregyházáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:05

A ZTE eladja a Honvéd játékosát – hamarosan bejelentések lesznek Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 09:33

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03
Ezek is érdekelhetik