Újpest: BL-szereplő kérők, szédületes vételár Bardiért – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.19. 08:17
A koszovói Gazeta Metro és a horvát sportarena.hr cikke szerint a Dinamo Zagreb, valamint az ukrán  Sahtar Doneck is kiszemelte magának Enisz Bardit, a nyáron mindkét csapat szerződtetné a hatszoros macedón válogatott középpályást.

Bár a Nemzeti Sport információi szerint a donecki érdeklődésnek nincs valóságalapja, ettől még elképzelhető, hogy a szezon végén csapatot vált a 21 éves futballista.

A horvát lap szerint az Újpest hatmillió eurót – vagyis 1.86 milliárd forintot – is elkérhet érte. Az összeg elsőre talán szédületesnek tűnik, még akkor is, ha a magyar bajnokság szintjén kiemelkedő képességű labdarúgóról van szó.

A lila-fehérek 2014 nyarán a svéd negyedosztályú KSF Prespa Birliktől szerződtették Enisz Bardit, aki ebben az idényben az élvonal egyik legjobb futballistájává nőtte ki magát.

Teljesítményére nemrég a spanyol Marca és a holland voetbalzone.nl is felfigyelt, a kontinens legnagyobb ígéretei között emlegették. A Dinamo Zagreb az európai kupaszereplés miatt lehet vonzó. A horvát együttes (ahogy egyébként az ukrán Sahtar is) ebben a szezonban a BL főtábláján szerepelt, és két fordulóval a bajnokság vége előtt az El-selejtezőt érő második helyen áll, öt ponttal lemaradva a Rijeka mögött.

 

Legfrissebb hírek

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05
Ezek is érdekelhetik