Stadionrekonstrukció: két városban is később kezdődik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.11. 15:31
Nemcsak Diósgyőrben, hanem Kecskeméten is csúszik a stadionrekonstrukció, amelynek elkezdését korábban novemberre jövendölték.

„2016-ban kezdenek csak neki a Széktóinak” – írja szerdai beszámolójában a kesport.hu, amely olvasói kérésre fordult az illetékesekhez. A regionális portál emlékeztet: miközben tavasszal arról adhattak hírt, hogy novemberben hozzálátnak a Széktói Stadion rekonstrukciójának, mostani tudakozódásukra azt a választ kapták, hogy „2016-ra datálhatóak a munka kezdési és befejezési fázisai” .kesport.hu, amely olvasói kérésre fordult az illetékesekhez. A regionális portál emlékeztet: miközben tavasszal arról adhattak hírt, hogy novemberben hozzálátnak a Széktói Stadion rekonstrukciójának, mostani tudakozódásukra azt a választ kapták, hogy „2016-ra datálhatóak a munka kezdési és befejezési fázisai” .

Az illetékesektől kapott levélből kiderült, hogy a keretösszeg változatlan, továbbra is 800 millió forint van előirányozva a stadionprojektre, 560 millióról már szerződése is van Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának.

A Széktói Stadion 4-es pályájára tervezett atlétikai centrumra elkülönített keretösszeg is változatlan (majdnem 570 millió forint), a szerződés megkötése folyamatban van, a várható átadás legkésőbbi időpontját 2016. december 31-ben határozták meg.

„Továbbra sem kezdődik a stadionrekonstrukció Diósgyőrben” – írja szerdai hírében a boon.hu, reagálva a klub erről szóló kedd esti közleményére.

A regionális portál egyúttal felidézi a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. egyik ügyvezetőjének, Pásztor Ervinnek nyári szavait: „A tervek szerint az utolsó mérkőzés november 7-én lesz itt, a stadionban. Utána kezdődik a napos oldali lelátó, illetve a villanyvilágítás és egyéb apró, átszállítható elemeknek az áttelepítése a Miskolci VSC pályára.”

Legfrissebb hírek

Bényei Ágoston a mellőzöttség idején is talált motivációt – személyi edzővel készül az új idényre

Labdarúgó NB I
2 órája

Az MTK-ból szerződtetett támadót a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
3 órája

Kecskemétről érkezett a Szpari második nyári szerzeménye – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Diósgyőr: Kovács Zoltán nagy terveket vázolt a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
7 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
11 órája

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

Önbizalom és győzelmek nélkül nem ment Kecskeméten

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 10:11

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27
Ezek is érdekelhetik