Sportrádió: Tisza-tavi horgászással készül az FTC elleni meccsre a Mezőkövesd sportigazgatója

L. M.L. M.
2023.05.21. 18:24
A Mezőkövesd idegenben legyőzte a Budapest Honvédot a labdarúgó NB I 32. fordulójában és bebiztosította első osztályú tagságát a következő idényre. Vajda Sándor, a csapat középpályása és a sportigazgató Tóth László Rizmayer Mihálynak beszélt a Sportrádió Hazafutás című műsorában.

„Úgy fogok készülni a Ferencváros elleni mérkőzésre, hogy nem vagyok kíváncsi az edzésekre. A Tisza-tavon fogok horgászni” – nyilatkozta a Budapest Honvéd elleni győztes meccs után a Sportrádiónak Tóth László, a Mezőkövesd sportigazgatója. Hozzátette, csapata korábban megnehezítette a saját dolgát, ugyanakkor ma bizonyította, „ott a helye az NB I-ben”.„Úgy fogok készülni a Ferencváros elleni mérkőzésre, hogy nem vagyok kíváncsi az edzésekre. A Tisza-tavon fogok horgászni” – nyilatkozta a Budapest Honvéd elleni győztes meccs után a Sportrádiónak Tóth László, a Mezőkövesd sportigazgatója. Hozzátette, csapata korábban megnehezítette a saját dolgát, ugyanakkor ma bizonyította, „ott a helye az NB I-ben”.

Vajda Sándorígy értékelt: „A gólörömnél mondtam a srácoknak, hogy még mindig 0–0, nem szabad ellazulnunk, mert bármikor büntethet a Honvéd és hát láttuk is, egyenlítettek.”

A kövesdiek középpályása szerint a fehérvári döntetlen során tért jó útra a csapat és a Paks ellen aratott győzelemkor keletkezett tűz a vasárnapi találkozóra is megmaradt.

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 2–3 (Kerezsi 45+1., Kocsis D. 71., ill. Drazsics 35. – 11-esből, Besirovic 54., 80.)
Budapest,Bozsik Aréna,7300néző.V:Berke Balázs.

AZ ONLINE KÖZVETÍTÉST IDE KATTINTVA LEHET NYOMON KÖVETNI!

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
15 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
22 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15