Puskás Akadémia: hagyományosan rosszul rajtolt a klub

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2018.12.27. 10:30
null
Az őszi szezon egyik legemlékezetesebb góljának utolsó pillanata: a Puskás Akadémia védője, Hegedűs János ívelése után a Fradi kapujában táncolt a labda (Fotó: Tumbász Hédi)
Nagy előnyt adott vetélytársainak a felcsúti Puskás Akadémia, aztán bravúrok sorozata révén sikeresen kikerült a veszélyzónából, de még mindig javulnia kell idegenben.

 

VÉLEMÉNY

„Döcögősen indult a szezon, az első meccsek nem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna, és azokon a találkozókon sem jöttek az eredmények, amelyeken jól játszottunk. Azután viszont a Vidi, a Honvéd valamint a Fradi legyőzésével remek sorozatot hoztunk össze. A Vidi ellen drámai volt a végjáték a Pancho Arénában, a zöld-fehérek ellen pedig csodálatos góllal nyertünk. Sajnos az Újpest ellen megszakadt a széria, nem tudtunk visszavágni a kupadöntős vereségért. Utána meglehetősen rapszodikussá vált a játékunk. Hegedűs János érett játékát mindenképpen szeretném kiemelni, hiszen fiatal védőnk nagyon fontos és látványos góljai mellett a védelem tengelyében is kiegyensúlyozott játékot mutatott.”

Tóth Balázs, a PAFC első NB I-es csapatának kulcsjátékosa, a klub jelenlegi sportigazgatója

Amióta a Puskás Akadémia felnőttcsapata feljutott az NB I-be, hagyományosan beragad a rajtnál. A felcsúti klub első, történelmi élvonalbeli idényében, a 2013–2014-es bajnokságban is csak egy győzelmet ért el az első nyolc mérkőzésén a Benczés Miklós vezetőedző irányította együttes, aztán tavaly, feljutóként Pintér Attila vezetésével szintúgy nem vett villámrajtot (két győzelem nyolc mérkőzés alatt), és a korábbi szövetségi kapitányt idén nyáron váltó, vagyis visszatérő Benczés Miklós irányítása alatt ismét csupán egy győzelem jött össze az első nyolc fordulóban.

A rossz rajt után azonban rendre magára talál a csapat, ám a nyáron felhalmozott hátrány olyan helyzetbe hozza az együttest, hogy a nyugodt, építkező játék helyett folyamatosan győzelmi kényszerben kell futballoznia. A forgatókönyv idén sem alakult másként, és miután a szeptembert két pont birtokában kezdte meg a csapat, sorra bravúrgyőzelmeket aratott.

Kezdődött ez a feltámadás a címvédő Mol Vidi FC drámai legyőzésével. A két csapat – amely november végéig testvériesen osztozott hazai pályaként a felcsúti Pancho Arénán – sistergős meccset játszott egymással, a bajnok fehérváriak a századik percben még büntetőt hibáztak, és 2–1-es vereséggel távoztak. Nem járt jobban aztán a 2017-es aranyérmes Budapest Honvéd sem (1–0), miként elbotlott a listavezető Ferencváros is.

Eredmények, házi góllövőlista, a játékosok rangsorhelyezése – NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!
Eredmények, házi góllövőlista, a játékosok rangsorhelyezése – NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!

 

A Puskás Akadémiából a horvát Josip Knezevic került be a lapunk osztályzatai alapján kialakult őszi NB I-es álomcsapatba. A 30 éves játékos a felcsúti együttes legeredményesebb góllövője volt ebben a szezonban, és a Nemzeti Sport posztonkénti rangsorában a legjobb támadó középpályásnak bizonyult.
Üstökösként robbant be a magyar bajnokságba a 23 éves ecuadori Bryan de Jesús, aki győztes gólt szerzett a bajnok Mol Vidi ellen, majd csereként beállva „összefirkálta” a Honvéd védelmét is. Olyan villámgyors volt a labdával, hogy azt lehetett sejteni, ő lesz az idény nagy dobása. Ám néhány meccsel később – indoklás nélkül – már ki is került a PAFC keretéből.

Azon a meccsen született nemcsak az ősz, de az egész naptári év egyik legcsodálatosabb magyar gólja: a belső védő Hegedűs János hatvan méterről vágott be egy szabadrúgást a válogatott Dibusz Dénes feje fölött a zöld-fehérek kapujába.

A bravúrgyőzelmekhez bravúros taktikai megoldások vezettek. A kezdeti négyvédős, többnyire 4–2–3–1-es rendszert 3–5–2-re cserélte ugyanis Benczés Miklós. Ebben a szisztémában a két szélső középpályás (a jobb oldalon általában Osváth Attila, a balon Balogh Balázs vagy Poór Patrik) gyakran zárt vissza, tehát lényegében öt védővel futballozott a csapat, amely ellen az élcsapatok sem találtak könnyen ellenszert, és a saját kapuja előtti labdaszerzések utáni kontrákból számtalan gólt szerzett a PAFC.

Az is jót tett a csapat eredményességének, hogy így elöl nem egy center, hanem két klasszikus értelemben vett csatár támadhatott, a legtöbbször Radó András és Kiss Tamás, a két korábbi szombathelyi tehetség, és utóbbira a jövőben nagy szerep várhat, minden meccsen emlékezetes megmozdulások fűződnek a nevéhez.

A csúcspontot egyértelműen a Ferencváros két vállra fektetése jelentette a 11. fordulóban, utána viszont meglehetősen rapszodikussá vált a sárga-kékek teljesítménye: vereség, győzelem, vereség, győzelem, vereség, döntetlen – így alakult az ezt követő hat meccs sormintája. A kiegyensúlyozottságnak ez a hiánya pedig Benczés Miklós állásába került – az utolsó őszi fordulóban már az ideiglenesen megbízott Komjáti Andrással a kispadon győzte le a csapat 2–0-ra a Mezőkövesdet, a téli felkészülésnek és a tavaszi küzdelmeknek pedig már új szakember irányításával lát neki.

 

FÉNY ÉS ÁRNYÉK
Hegedűs János berobbant! A Haladástól 2017 januárjában érkező belső védő igazi oszlopa a védelemnek, miközben nagyon fontos és látványos gólokat szerez. Az FTC ellen hatvan méterről ívelt be egy szabadrúgást, a DVTK ellen a 88. percben szerzett harmincméteres győztes szabadrúgásgólt. Georges Leekensnél válogatott kerettag volt.
Míg a Pancho Arénában kiválóan szerepel a Puskás Akadémia, vendégként nem sok babér terem neki. Huszonegy pontjából húszat hazai környezetben gyűjtött össze a felcsúti együttes, vagyis idegenbeli nyolc meccsén csupán egy pontra futotta az erejéből. Ezen a mutatón muszáj lesz javítania a tavasszal.

– A Puskás Akadémia neveltjeként, de a Vidi felnőttcsapatában töltött nyolc idény után szerződött a felcsúti együtteshez, ahol máris csapatkapitányként kapott bizalmat. Milyennek értékeli az őszi teljesítményt?
– Két, egymástól nagyon eltérő időszakra bontható a szezon, mert az első hét-nyolc fordulóban csalódást keltő volt a játékunk, de az időszak második felére kemény munkával sikerült kimásznunk ebből a gödörből, megjött az önbizalmunk is, és egyre egységesebb csapatot alkottunk. Hiányérzetem leginkább az idegenbeli szereplésünk miatt van, mert ha csak két meccset megnyertünk volna vendégként, a kilencedik helyett máris az ötödiken állnánk.

– Melyik őszi meccsre emlékszik vissza legszívesebben?
– Egyértelműen a Ferencváros elleni hazai győzelemre. A szezon elején sérült voltam, nem tudtam a csapat segítségére lenni, azon a meccsen tértem vissza, máris kezdőként és csapatkapitányként, ráadásul hatalmas góllal győztük le a listavezetőt.
– Mit vár a tavaszi folytatástól?
– Az első öt találkozónk nagyon kemény lesz, mert a tabella első öt helyezettjével játszunk. Igaz, az ősszel éppen ezeken a mérkőzéseken szerepeltünk jól. Jó lenne egy kicsit támadóbb futballt játszani, és kapott gól nélküli meccseket produkálni, mert mi szinte mindegyiken betalálunk.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik