Pintér már dönti a csúcsokat Felcsúton; Bódogé a 2. legifjabb keret

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.11. 18:34
null
A Balmazújvárosnál már a szezont megelőzően számos légióst szerződtettek. (Fotó: Földi D. Attila)
A Nemzeti Sport Online a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is négyrészes sorozatban vezeti fel a labdarúgó NB I hétvégi szezonrajtját. Az első részben az alapos vérfrissítésen áteső újoncokkal, a Balmazújvárossal és a Puskás Akadémia FC-vel, valamint az NB I-ben az előző szezonban 10. helyen végző, így éppen bennmaradó DVTK-val foglalkozunk. Végignézzük a csapatoknál történt változásokat, illetve összegezzük a felkészülési meccsek tapasztalatait.

TANULTAK A GYIRMÓT PÉLDÁJÁBÓL? – BALMAZÚJVÁROS

Az NB II-ből második helyen feljutó Balmazújvárost sokan hasonlítják az előző idényben újoncként kieső Gyirmóthoz.

Mindkét klub tapasztalt, jelentős élvonalbeli rutinnal rendelkező játékosokkal a soraiban jutott fel az első osztályba, egyaránt tar mester, Bene Ferenc, illetve Feczkó Tamás irányításával, de az élvonalbeli szezont megelőzően mindkét klubnál váltás volt a kispadon (igaz, a Balmazújvárosnál nem a vezetőség kezdeményezte ezt, Feczkó Tamás döntött az MTK Budapest mellett a szerződése lejártával). Mindkét csapathoz egy volt kecskeméti edző, Urbányi István, illetve Horváth Ferenc érkezett.

A hasonlóságok sora azonban itt egyelőre be is fejezhető, a Balmazújváros ugyanis a Gyirmóttal ellentétben teljesen más játékospolitikát folytat, már az idényt megelőzően számos légióst szerződtetett.

Az Újpestről érkező szerb szélső, Nemanja Andrics, a grúz támadó, Bacsana Arabuli és a klubnál egyszer már futballozó horvát középpályás, Ante Batarelo már aláírt. Hamarosan őket követheti a korábban Pécsen balhátvédként és védekező középpályásként is játszó nigériai Eke Uzoma és az ukrán középpályás, Jurij Habovda.

Az ő teljesítményük döntően befolyásolhatja az újonc szereplését, hovatovább ők lehetnek az élvonalbeli tagság zálogai. Persze azért nem árt, ha a Fraditól megszerzett szűrő, Haris Attila, a Felcsútról várhatóan érkező kapus, Pogacsics Krisztián, vagy éppen a soproni kiszemelt, a Horváth Ferenccel korábban Kecskeméten már együtt dolgozó védő, Póti Krisztián is hozzá tud majd tenni a csapat játékához.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben a Balmazújváros?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Ugyanakkor a 27 bajnokin öt gólt (ebből háromszor is győztes találatot) szerző Heffler Norbert és a Feczkó Tamás vezetőedzőt az MTK-hoz követő, háromszoros válogatott Farkas Balázs távozása mindenképp veszteségnek tekinthető.

A felkészülési időszakban felemás képet mutatott a Balmazújváros, mert az NB I-ben bajnok Honvéd elleni meccsen például már 2–0-ra is vezetett (a vége 2–2 lett), és az öt mérkőzéséből csak egyszer szenvedett vereséget (két győzelem és két döntetlen mellett), viszont akkor egy másodosztályú csapattól, a Békéscsabától, ráadásul három gólt is kapott, és egyik nyári meccsét sem hozta le kapott gól nélkül (igaz, mindig szerzett is).

Ami örvendetes lehet az újvárosi szurkolók számára, hogy az előző évad házi gólkirálya, Fekete Ádám (8) őrzi gólerős formáját, három nyári mérkőzésen is betalált, míg a legutóbbi két találkozón Andrics is beköszönt.

A Balmazújváros sorsolásában viszont nem sok köszönet van, hiszen előbb az ezüstérmes Videoton vendége lesz, majd a 2. fordulóban a bronzérmes Vasast fogadja Horváth Ferenc legénysége, aztán Kispesten vendégszerepel.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BALMAZÚJVÁROSNÁL
Érkezők:
Nemanja Andrics (szerb, Újpest), Bacsana Arabuli (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia, szabadon igazolhatóként), Ante Batarelo (horvát, NK Solin – Horvátország, szabadon igazolhatóként), Bokros Tibor (DVSC – kölcsön után), Haris Attila (Ferencváros, legutóbb kölcsönben Soroksár)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Pintér Norbert (Szolnoki MÁV), Viscsák György (Tiszaújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Jasmin Bogdanovic (bosnyák, Zrinjski Mostar – Bosznia, szabadon igazolható), Jurij Habovda (ukrán, szabadon igazolható, legutóbb Ruh Vinniki – Ukrajna), Pogacsics Krisztián (Puskás Akadémia), Póti Krisztián (Soproni VSE), Eke Uzoma (nigériai, Berliner AK ’07 – Németország, szabadon igazolható)
Távozók: Bakos Bence (?), Farkas Balázs (MTK Budapest), Gazsi Tamás (Szolnoki MÁV – kölcsön után végleg), Hadházi Dávid, Kapacina Kevin, Kiss László (szerződést bontottak), Németh Ádám, Papp Ferenc (Szeged 2011), Pintér Norbert, Vachtler Csaba
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Balogh Krisztián (DVSC), Heffler Norbert (Mezőkövesd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Viscsák György

A BALMAZÚJVÁROS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 19.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 24.: Honvéd–Balmazújváros 2–2 (Fekete Á., Vólent)
Június 28.: Balmazújváros–Békéscsaba 2–3 (Fekete Á., Bódis)
Július 1.: Mezőkövesd–Balmazújváros 1–2 (Zsiga, Fekete Á.)
Július 5., Ungvár: Zirka Kropivnickij (ukrán)–Balmazújváros 1–1 (Andrics)
Július 8.: Balmazújváros–Kazincbarcika 2–1 (Zsiga, Andrics)

A Transfermarkt piaci portál sosem jegyezte még ilyen magasan a PAFC piaci értékét (Fotó: Szabó Miklós)
A Transfermarkt piaci portál sosem jegyezte még ilyen magasan a PAFC piaci értékét (Fotó: Szabó Miklós)

 

PINTÉR ATTILA MEGINT ÚJ CSAPATOT ÉPÍT – PUSKÁS AKADÉMIA FC

A Puskás Akadémia FC vezetőedzője, Pintér Attila szeret építkezni, újra és újra. Korábban a Győri ETO-nál is megszokhattuk, hogy egy-egy átigazolási időszakban jelentősen átalakult a csapata, majd tavaly nyáron Mezőkövesden is ez volt a módi (oda egy évvel ezelőtt 12 új futballistát szerződtetett), és a télen egyszer már Felcsútra is vitt hat futballistát (akik közül Gyömbér Gábor már távozhat is).

Ugyanakkor ezen a nyáron korábbi, az átigazolásokhoz köthető rekordok is megdőlhetnek Felcsúton.

Egyrészt mindent egybevetve már 29 különböző játékosmozgás kötődik a klubhoz – ebben van 11 új játékos, öt kölcsönből visszatérő, 12 végleg távozó, egy kölcsönbe távozó –, és még hol a vége…

Másrészt a Transfermarkt piaci portál sosem jegyezte még ilyen magasan a PAFC piaci értékét, amit kedd délelőtti állás szerint 8.48 millió euróra becsül, amivel az NB I harmadik legértékesebb klubjának számít. Tegyük hozzá, ebbe az összegbe beleszámolják a papíron a palermói kölcsönből visszatérő Sallai Roland becsült értékét is (1 millió euró), de ő egyelőre nem csatlakozott a csapathoz.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben a Puskás Akadémia?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Érkezett viszont két afrikai légiós (a kameruni Patrick Mevoungou és a mali Ulysse Diallo), egy nyugat-európai (a belga Jonathan Heris) és a keret tagja három délszláv is (a legújabb szerzemény a horvát Ivor Horvat, honfitársa Stipe Bacelic-Grgic és a szerb Braniszlav Danilovics). Márpedig ennyire „sokszínű” korábban még nem volt a csapat, afrikai játékosokat például most igazolt először a Puskás Akadémia.

Azt sejteni lehet, hogy a talán legerősebbnek mondható Danilovics – Horvat, Heris, Hegedűs J., Spandler – Mevoungou, Bacelic-Grgic – Molnár G., Balogh B., Szakály P. – Radó alkotta „A-sort”, illetve a Hegedűs L. – Osváth, Poór, Tóth B. (vagy Vanczák), Nagy Zs. – Csilus Á., Zsidai – Prosser, Márkvárt, Szatmári L. – Diallo összetételű „B-csapatot” a keretében tudó felcsútiaknak nem lesznek kiesési gondjaik. Azt azonban most még nem lehet egyértelműen megmondani, lesz-e dobogós csapat a PAFC-ból. A négy felkészülési meccsükből kettőt nyertek meg Szakály Péterék egy döntetlen és egy vereség mellett.

Az NB II bajnoka az élvonal nyitányán a kupagyőztes Ferencvároshoz látogat, majd a Balmazújvároshoz hasonlóan már a szezon elején megmérkőzik a Videotonnal, a Vasassal és a Honvéddal is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Balogh Balázs
(Újpest), Ulysse Diallo (mali, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként),Jonathan Heris (belga, Újpest), Madarász Márk (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Patrick Mevoungou (kameruni, DVTK), Molnár Gábor (Mezőkövesd), Osváth Attila (Vasas, legutóbb kölcsönben Debreceni VSC), Poór Patrik (MTK Budapest), Radó András (Ferencváros), Szécsi Márk (Nyíregyháza), Ivor Horvat (horvát, Koper – Szlovénia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Braniszlav Danilovics (szerb, Debreceni VSC), Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Mezőkövesd), Lipcsei Ádám (Csákvár), Mészáros Dávid (Csákvár), Sallai Roland (Palermo – Olaszország, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Ádám Martin (Vasas), Fazakas Géza (Sopron), Holman Dávid (Debreceni VSC)
Távozók: Forró Gyula (Nyíregyháza Spartacus), Lencse László (MTK Budapest), Dmitro Ljopa (ukrán, NK Osijek – horvát, kölcsön után végleg), Makrai Gábor (DVTK, kölcsön után végleg), Óvári Zsolt (DVTK), Branko Pauljevics (szerb, mezőkövesdi kölcsön után Újpest), Pogacsics Krisztián (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Balmazújváros), Sándor György (Csákvár), Szabó Bence (Videoton), Tischler Patrik (Újpest), Vaszicsku Gergő (Budafok, kölcsön után végleg), Zima Ádám (Dorog, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Tar Zsolt (Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Gyömbér Gábor, Heffler Tibor, Pekár László (DVSC, DVTK, Haladás, Paks, Vasas, Sepsi OSK – Románia), Polonkai Attila, Vanczák Vilmos

A PUSKÁS AKADÉMIA FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 14.
Edzőtábor:június 25-től, Bad Zell (Ausztria)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 21.: Puskás Akadémia FC–FC Főnix 8–0 (Bacelic-Grgic 3, Csilus Á. 2, Diallo, Hegedűs J., Szakály P.)
Július 1., Grieskirchen:SV Ried (osztrák II.)–Puskás Akadémia FC 2–1 (Szakály P.)
Július 4., Perg: Linzer ASK (osztrák)–Puskás Akadémia FC 0–0
Július 7., Sankt Leonhard: Zlaté Moravce (Aranyosmarót, szlovák)–Puskás Akadémia 1–2 (Diallo, Molnár G.)

A DVTK-é a második legfiatalabb keret az NB I-es csapatok közül. (Fotó: NS-archív)
A DVTK-é a második legfiatalabb keret az NB I-es csapatok közül. (Fotó: NS-archív)

 

ÍGÉRETES FIATALOK ÉRKEZTEK, ALAPEMBEREK TÁVOZTAK – DVTK

A DVTK-nál a csalódást keltő 2016–2017-es idény után a vártnál talán kisebb volt a játékosmozgás, Bódog Tamás azonban ígéretes fiatalokkal erősítette meg csapatát.

A Puskás Akadémiától két támadó is érkezett, a 20 esztendős Óvári Zsolt mellett a miskolci drukkereknek ismerős, 22 éves Makrai Gábor a kölcsön után végleg a DVTK-é lett.

A legérdekesebbnek ígérkező igazolás a többszörös görög utánpótlás-válogatott csatár, Nikolaosz Joannidisz, aki 23 évesen a görög élvonalból érkezett Miskolcra, de korábban légióskodott Németországban és Hollandiában is. A szintén 23 éves középpályás, Tóth Barnabás Vácról jött, ő először szerepelhet az NB I-ben. A védelem megerősítésére az Olaszországból hazatérő Forgács Dávidot szerződtette az együttes. A 21 esztendős játékos korosztályos válogatott is volt, legutóbbi klubcsapatával, az Anaconával az olasz harmadosztályban szerepelt.

A miskolciak az érkezők mellett több saját nevelésű fiatallal is profi szerződést kötöttek, igaz, ők valószínűleg kevesebb lehetőséget kapnak majd az előttünk álló szezonban. Ezzel együtt a Transfermarkt adatai alapján 24.2 évvel a DVTK-é a második legfiatalabb keret az NB I-es csapatok közül (első az Újpest 24.1 évvel, 5. a PAFC, 7. a Balmazújváros).

A távozóknál az előző idényben csak elvétve játszó Georges Griffiths mellett egy, a bennmaradásban főszerepet kapó játékos nevét is feljegyezhettük, a kameruni Patrick Mevoungou az újonc PAFC-hoz szerződött. Elhagyta a csapatot a kölcsönben szereplő Novothny Soma is, s két légiós sorsa még mindig bizonytalan, a grúz Murtaz Dausvili és a lett Vitalijs Jagodinskis távozása elé sem gördít akadályt a vezetőség.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben a DVTK?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

A szakmai stábban is több változás történt, a legfontosabb, hogy az előző idény végén kinevezett Bódog Tamás már nemcsak vezetőedzőként tevékenykedik tovább, hanem ő lett a szakmai igazgató is. Új kapusedző is érkezett, ezentúl a korábban a magyar válogatottnál Egervári Sándor és Dárdai Pál munkáját is segítő Andrusch József felügyeli az első csapat kapusainak munkáját.

A felkészülés – az eredmények alapján – jól sikerült a borsodi alakulatnak, amely négy meccséből hármat is megnyert. A miskolciak elsőként az NB II-es Békéscsabát győzték le, majd a szlovák élvonalbeli Tatran Presov (Eperjes) felett arattak 4–2-es sikert. A szlovák másodosztály egyik élcsapata, a Lokomotíva Kosice (Kassa) sem okozott gondot Lipták Zoltánék számára. A török sztárcsapattal, a Galatasarayjal azonban már nem bírtak, Győrben 2–0-ra kikaptak.

A DVTK-nak kemény meccsekkel indul a bajnokság, a nyitányon a Vasashoz látogat, majd rögtön a címvédő Honvédot fogadja. Ezt követően a Haladás vendége lesz, majd következik a két újonc, előbb a Balmazújváros, majd a Puskás Akadémia. A diósgyőri stadion építése miatt a hazai mérkőzéseit Debrecenben rendezi a csapat.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Forgács Dávid (Ancona – Olaszország), Nikolaosz Joannidisz (görög, Aszterasz Tripolisz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Makrai Gábor (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg), Óvári Zsolt (Puskás Akadémia), Tóth Barnabás (Vác)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bacsa Patrik (Kisvárda), Oláh Bálint (ZTE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Bánhegyi Donát, Bárdos Bence, Géringer Tamás, Kitl Krisztián, Mertse Ábel, Szalóczy Dávid, Tucsa Róbert
Kiszemeltek:
Távozók: Georges Griffiths (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Halmai Ramon (szabadon igazolható), Patrick Mevoungou (kameruni, Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók: Boros Gábor (Kazincbarcika), Lőrincz Patrik (Kazincbarcika), Mahalek Marcell (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, onnan Újpest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Murtaz Dausvili (grúz), Vitalijs Jagodinskis (lett), Nemes Milán (ZTE FC)

A DIÓSGYŐRI VTK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 14.
Edzőtábor:
június 16–23., Dédestapolcsány
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 24.:DVTK–Békéscsaba 2–0(Fülöp, Vela)
Július 1.:DVTK–Tatran Presov (Eperjes, szlovák) 4–2(Bacsa, Lipták, Makrai, Oláh)
Július 4.:DVTK–Lokomotíva Kosice (Kassa, szlovák) 2–0(Ugrai 2)
Július 8., Győr:DVTK–Galatasaray (török) 0–2

NB I, 2017–2018, 1. FORDULÓ
JÚLIUS 15., SZOMBAT
HELYSZÍN
TV
18.00: Paksi FC–Újpest FC
Paks, Városi Stadion
M4 Sport
18.00: Debreceni VSC–Mezőkövesd
Debrecen, Nagyerdei Stadion
20.30: Budapest Honvéd–Haladás
Budapest, Bozsik József Stadion
M4 Sport
JÚLIUS 16., VASÁRNAP
17.00: Vasas FC–Diósgyőri VTK
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
17.00: Videoton–Balmazújváros
Felcsút, Pancho Aréna
17.00: Ferencváros–Puskás Akadémia
Budapest, Groupama Aréna
M4 Sport
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik