Paks: megvan az első téli igazolás, Rodenbücher próbajátékon

Vágólapra másolva!
2015.01.28. 13:07
null
Balázs Zsolt készült a klubváltásra (Fotó: kecskemetite.hu)
Pakson folytatja pályafutását Balázs Zsolt, aki Kecskemétről igazolt a zöld-fehérekhez. A támadó hároméves szerződést írt alá – számolt be róla a paksifc.hu.

„Új játékos érkezett Paksra, a 26 éves Balázs Zsolt személyében, aki Kecskemétről igazolt hozzánk, és három évre szóló szerződést írt alá. A mai, Honvéd elleni mérkőzésen már pályára is lép színeinkben” – olvasható a paksi klubhonlapon.

Tegnap a KTE közölte, hogy Balázs szerdán már a paksiakkal készül, úgy néz ki, a megállapodás hamar megszületett a futballista és új klubja között.

Balázs Zalaegerszegen született, ott is kezdte el a labdarúgást, majd 2005 májusában bemutatkozott a kék-fehérek élvonalbeli csapatában. 2012-ben Kecskemétre igazolt, most pedig Paksra. A futballista 167 meccsen 35 gólt szerzett az NB I-ben, az őszi idényben 16 mérkőzésen három góllal segítette csapatát.

A Pakshoz kapcsolódó hír, hogy Rodenbücher István próbajátékra érkezett. A Honvéd elleni mai felkészülési mérkőzésen már a kezdőcsapatban kapott helyet az MTK védője, úgy tudjuk, jó eséllyel a tolnaiaknál folytatja pályafutását.

Kovács Gábor ellenben nem volt benne a meccskeretben, könnyen elképzelhető, hogy az ősz egyik legjobb paksi játékosa távozik.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Balázs Zsolt (Kecskemét)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Rodenbücher István (MTK, legutóbb kölcsönben Vasas)
Távozók: Fiola Attila (PAFC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Bartha László (érdeklődnek iránta: DVTK, Balikesirspor – Törökország), Kovács Gábor (érdeklődnek iránta: DVTK, Nyíregyháza, PAFC)

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
9 órája

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 11:25

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

Pálinkás duplájával gyűrte le a KTE a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:45

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

Az Újpest rengeteg helyzetet és egy büntetőt is kihagyott Pakson... ám így is fölényesen nyert!

Labdarúgó NB I
2025.11.23. 17:59

A hajrában mentett meg egy pontot a Kövesd a KTE ellen

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 14:52
Ezek is érdekelhetik