KTE: Balázs távozik, szerdán már Pakson edz - hivatalos

Vágólapra másolva!
2015.01.27. 19:33
A Kecskeméti TE labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy a 2015 nyaráig élő szerződéssel rendelkező Balázs Zsolt távozik a klubtól, és szerdán már Pakson áll edzésbe, miután az elvi megállapodás megszületett a felek között.

A zalaegerszegi nevelésű Balázs 2012 óta viselte a KTE lila-fehér mezét, az őszi idényben 16 mérkőzésen 3 gólt szerzett. Összesen 52 NB I-es meccset játszott a Kecskemétben, 9-szer talált a hálóba.

„Volt egy időszak, amikor kicsit kevesebbet játszottam, nem is ment annyira a játék, de az utóbbi időben megint jó formában voltam, és sok pozitív tapasztalatot gyűjtöttem. Összességében tehát örülök, hogy itt futballozhattam. Nyáron lejárt volna a szerződésem, így igazából nekem és a klubnak is az volt a legjobb megoldás, ha most sikerül váltani” – nyilatkozta Balázs a kecskemetite.hu-nak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Kovács Dániel (szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Beszterczei Attila (Tatabánya), Sztefan Radoja (szerb, szabadon igazolható – próbajáték), Nebojsa Szkopljak (szerb, Novi Szad – Szerbia)
Távozók: Balázs Zsolt (Paks), Darko Pavicsevics (montenegrói, szabadon igazolható), Varga Róbert (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Botka Endre (Bp. Honvéd)
Távozhatnak:
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Balázs Zsolt (Kecskemét)
Távozók: Fiola Attila (PAFC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Bartha László (érdeklődnek iránta: DVTK, Balikesirspor – Törökország), Kovács Gábor (érdeklődnek iránta: DVTK, Nyíregyháza, PAFC)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik