PAFC: visszavonult a válogatott, nemzetközi igazgató lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.15. 10:37
Visszavonul, és a Puskás Akadémia nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója lesz Tóth Balázs, a korábbi 34-szeres válogatott labdarúgó.

A 33 éves korábbi középpályás futballozott Törökországban, Belgiumban és Hollandiában is, az itt megszerzettkapcsolatait is szeretné hasznosítani új pozíciójában.

Tóth Balázs hatévnyi légióskodás után 2011-ben tért haza, a belga Genktől a Videotonhoz igazolt, majd az előző szezont kölcsönben Felcsúton töltötte. Bár 29 bajnokin pályára lépett, és három gólt szerzett, több problémája is volt a térdével, ezek a sérülések is szerepet játszottak abban, hogy visszavonult a hivatásos labdarúgástól.

A futballistából lett igazgató a pfla.hu-nak adott interjúban a céljaira is kitért.

„A legfontosabb, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a fiataloknak legyen lehetőségük belekóstolni a nemzetközi futball iramába és több külföldi bajnokságban is részt venni” – mondta Tóth Balázs.

Legfrissebb hírek

Puskás Akadémia: engedéllyel nem rendelkező árustól származott a hibás címeres sál

Európa-konferencialiga
20 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
22 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

Szappanos Péter a Puskás Akadémiánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 07:51
Ezek is érdekelhetik