NB I: Windecker József jövő ilyenkor is ott lenne az NS év csapatában

– Két paksi labdarúgó is bekerült a Nemzeti Sportnál az év csapatába: hogy csatárként a gólkirály Varga Barnabás „rohamoz” nálunk, az aligha meglepetés, arra vélhetően kevesen számítottak, hogy a Paksi FC a középpályára is ad játékost...
– Ha azt nézzük, hogy két kisebb műtétem is volt az idényben, meglepetés lehet, hogy bekerültem, de ha a különböző statisztikai mutatókat vizsgáljuk, hogy védekező középpályásként szereztem hat gólt és adtam három gólpasszt is, már nem feltétlenül – felelte Windecker József, akinek a kecskeméti Vágó Levente mögött a második legjobb lett az átlaga a védekező középpályások között.

– Mi volt az első reakciója, amikor megtudta, a Nemzeti Sport tudósítói ilyen jónak ítélték a teljesítményét?
– Nem tagadom, meglepődtem. Éppen autóban ültem és várakoztam, amikor ránéztem a Nemzeti Sport online felületére, és láttam, ott vagyok az év csapatában. Bárki bármit mond, a labdarúgókat igenis érdekli, miként ítélik meg a teljesítményüket, természetesen örültem, amikor szembesültem az újságírók véleményével.

– Több mint tizenkét évvel ezelőtt, 2011. május 21-én az ETO–Kaposvár 2–0-s meccsen, a győriek színeiben mutatkozott be az NB I-ben, azóta 234 bajnokinál jár az élvonalban. A saját rangsorában a mostani idénynek hol a helye?
– Nehéz ezt meghatározni, pontosan belőni, de úgy gondolom, a top háromban. Tavasszal a sérvműtétem miatt öt bajnokit ki kellett hagynom, és amikor úgy éreztem, kezdek visszatalálni a korábbi formámhoz – ezt talán a ZTE elleni gólpasszom is mutatta –, befejeződött a bajnokság. Szóval, hiányérzetem van, nem is kicsi, lehetett volna még jobb is a teljesítményem, de nyártól újra nekifutok, és megpróbálom a valaha volt legjobb idényemet hozni!

– Ha jól sejtem, más miatt is lehet ­hiányérzete...
– Nyilván a bajnoki helyezésünkre gondol. Úgy hiszem, kétféleképpen lehet ezt a történetet nézni. Amikor Bognár György tavasszal átvette a csapat irányítását, aláírtuk volna, ha valaki garantálja, ötödikek leszünk, menet közben viszont már nem. A Pakssal játszottunk már Magyar Kupa-döntőt, végeztünk negyedikként a bajnokságban, és megteremtettük magunknak a lehetőséget, hogy dobogósok legyünk. Az igazán bosszantó, hogy a saját kezünkben volt a sorsunk, még két fordulóval a befejezés előtt is – sajnos az utolsó négy találkozóból egyet sem nyertünk meg.

– Mi motiválja a következő idény kezdete előtt: egy érem a Pakssal mindent vinne?
– A motivációval nincs probléma, ugyanakkor jólesik, hogy mások is elismerik a teljesítményemet. Olyan poszton futballozom, amelyen nem feltétlenül a csillogás a jellemző, és bár egyszer be lehet kerülni a Nemzeti Sportnál az év csapatába, nagy fegyvertény volna benne maradni a következő idényre is. Sokszor elmondtam már, szeretnék a Pakssal dobogós helyen zárni egy bajnoki évet, ha sikerülne, és persze rendszeresen játszanék, meglenne az esély arra, hogy újra hasonló értékelést kapjak, mint a mostani idény után.

– Egyébként ha akad poszt, amelyen a Paksnak nincsenek különösebb gondjai, az a védekező középpályás szerepköre. Az NS-nél a dobogóra felfért még Balogh Balázs is, és Papp Kristóf is az első ötben végzett.
– Amikor egy csapat tíz bajnokiból nyolcat is megnyer, az mutatja, a középpályások is jó munkát végeznek. Egy pillanatig sem kérdéses, a társaim maximálisan megérdemlik, hogy elismerjék a teljesítményüket.