Másodszorra nem sikerült! Az Újpest csak döntetlenre volt képes a Kisvárda ellen

Vágólapra másolva!
2022.02.11. 19:47
A keddi kupameccs után három nappal nem sikerült megismételnie a győzelmet az Újpestnek a Kisvárda ellen. A labdarúgó NB I 20. fordulójának nyitányaként a kiesés ellen küzdő lila-fehér gárda kevés eseményt hozó mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott a rétközi együttessel a Szusza Ferenc Stadionban.
Croizet-t is szorosan fogták a kisvárdai védők, így csak küzdelmet láthattunk, gólokat nem (Fotó: Török Attila)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Croizet-t is szorosan fogták a kisvárdai védők, így csak küzdelmet láthattunk, gólokat nem (Fotó: Török Attila) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ

Újpest FC–Kisvárda 0–0
Budapest,Szusza Ferenc Stadion, 1810 néző. Vezette: Berke

A keddi kupamérkőzés visszavágójaként vezették fel a péntek esti bajnokit – akkor az Újpest Csongvai Áron utolsó pillanatban szerzett góljával 2–1-re nyert. Ez a találkozó mégsem volt nevezhető a hétközi ütközet második felvonásának, mert bár az Újpest csak három helyen változtatott péntek estére a keddihez képest, a Kisvárdában mindössze két olyan játékos lépett pályára (Herdi Prenga és Ionut-Andrei Peteleu), aki a kupacsatán is ott volt a kezdő tizenegyben.

Ennek tudatában, a két csapat hagyományait ismerve furcsa módon azt lehetett mondani, a dobogós helyekért harcoló nyírségi együttes tűnt esélyesnek, ám a lila-fehérek úgy kezdtek, ahogy azt a szurkolóik elvárják tőlük a Szusza Ferenc Stadionban. Először Branko Pauljevics esett nagyot a tizenhatoson belül, a nézőtéren és a kispadon egyaránt nehezen vették tudomásul, hogy Berke Balázs a VAR-vizsgálat után sem ítélt tizenegyest. Nem sokkal ezután Giorgi Beridze lépett ki, s lőtt nem sokkal a kapu mellé. A támadó ezúttal is a bal szélről indult, az egyébként irányító középpályás Yohan Croizet volt az előretolt ék, és mögötte Nikola Mitrovics kapott szerepet: a futballista korábban inkább a védősor előtt játszott, és onnan szervezte az akciókat, de most előrébb lépett.

A félidő derekán a Kisvárda átvette az irányítást, a vendégek birtokolták többet a labdát, de a meccs első szakaszában egyáltalán nem jelentettek veszély Banai Dávid kapujára. Sokáig eseménytelen mezőnyjátékot láthattak a nézők, nem volt magas a színvonal, és akkor még enyhén fogalmaztunk, ám a szünet előtt nem sokkal mindkét kapus megmutatta, jó formában érkezett erre a találkozóra. Előbb Banai Dávid egy megpattanó lövés után bravúrosan ütötte oldalra a labdát, míg néhány másodperccel később Giorgi Beridze került kihagyhatatlannak tűnő helyzetbe, de Dombó Dávid lábbal védeni tudott. Erre is volt válasza a Kisvárdának: Jasir Asani ballal célozta meg a hazaiak kapuját, s Banai Dávid második szép védését is bemutatta, tapsra ragadtatva a kapuja mögött helyet foglaló újpesti szurkolókat.

A második félidő első perceiben a Kisvárda tűnt élénkebbnek, ebben a periódusban az lehetett a kívülálló érzése, hogy szervezettebb, jobban felépített a vendégek futballja. Mégsem volt egyoldalú a mérkőzés, mert az Újpestnek nagyobb lehetőségei voltak. Nemanja Antonov az éles szögből elvégzett szabadrúgásnál egészen közel járt a gólszerzéshez, Dombó Dávid azonban résen volt, és vetődve védeni tudott. Közben pedig feltűnő volt, hogy az Újpest-szurkolók, ha nem is voltak annyian, mint a Ferencváros ellen, de kitartóan és hangosan buzdították a lila-fehéreket.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, mindkét edző nagyjából egy óra elteltével cserékkel próbált frissíteni, csakhogy ezek sem hoztak jelentős változást a játék színvonalában. Az akaratra nem lehetett panasz, de úgy tűnt, mintha mindkét fél elfogadná a döntetlent – még ha ezt aligha vallják is be nyilvánosan... A Kisvárda továbbra is versenyben van a dobogóért, viszont az Újpest a kiesés ellen folytatott küzdelemben nem sokra megy a döntetlenekkel...

Fotó: Török Attila
Fotó: Török Attila

 

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2021–2022, 20. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Február 11., péntek
Újpest FC–Kisvárda 0–0 Budapest,Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
1810
Február 12., szombat
Paksi FC–Gyirmót FC Győr2–3 Paks, Paksi FC StadionVad II István1398
DVSC–Mezőkövesd 1–4
Debrecen,Nagyerdei StadionBognár Tamás2850
Puskás Akadémia–MTK Budapest 1–2
Felcsút,Pancho ArénaBogár Gergő800
Február 13., vasárnap
14.15: Budapest Honvéd–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport+)
Budapest,Bozsik Aréna
17.15: ZTE FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia 20 12 4 4 30–21 +9 40
2. Kisvárda 20 11 6 3 34–19 +15 39
3. Ferencvárosi TC 19 12 2 5 33–16 +17 38
4. Mol Fehérvár 19 8 5 6 24–21 +3 29
5. Paksi FC 20 8 3 9 50–41 +9 27
6. Mezőkövesd 20 7 5 8 25–31 –6 26
7. Zalaegerszegi TE 19 7 5 7 29–36 –7 26
8. Gyirmót FC Győr 20 6 5 9 22–30 –8 23
9. Debreceni VSC 20 5 7 8 33–34 –1 22
10. Budapest Honvéd 19 6 2 11 32–36 –4 20
11. MTK Budapest 20 5 4 11 16–35 –19 19
12. Újpest FC20461024–32 –818

 


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik