Hiába Ádám Martin újabb két gólja, a Gyirmót nyert Pakson

BORBOLA BENCE (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)BORBOLA BENCE (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)
Vágólapra másolva!
2022.02.12. 14:36
null
Nem volt ritka a tömegjelenet a kapuk előtt (Fotó: Tolnai Népújság/Makovics Kornél)
A Gyirmót FC Győr folytatta jó sorozatát, ezúttal idegenben nyert, most éppen a Paksi FC ellen, a labdarúgó NB I 20. fordulójában. A Paksban ugyan Ádám Martin újabb két gólt szerzett, de ez sem volt elég a pontszerzéshez. A hazaiak Windecker József kiállítása miatt a 41. perctől emberhátrányban játszottak, de még így is sikerült egyenlíteniük, viszont a slusszpoén a Gyirmóté volt.

 

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ

Paksi FC–Gyirmót FC Győr 2–3 (Ádám 39., 72., ill. Varga B. 17., 25. – az elsőt 11-esből, Ventúra 82.)
Paks, Paksi FC Stadion, 1398 néző. Vezette: Vad II István
Kiállítva: Windecker (Paks) a 41. percben

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

ÖSSZEFOGLALÓ

A Gyirmót fél óra alatt eldönthette volna a meccset. Harminc perc elteltével Csertői Aurél nem véletlenül fogta fejét, az újonc addigra kétgólos előnyben volt, és sorra hagyta ki a lehetőségeket. A vendégek az utóbbi időben látott higgadt futballal kezdtek, a tavasszal remek formában játszó Varga Barnabás előbb az északmacedón Matej Cvetanoszki buktatásáért járó tizenegyesből, majd Szélpál Norbert nagy hibáját kihasználva lőtt gólt. A csatár megkedvelte a paksi kapu bal alsó sarkát, mind a kétszer oda helyezte a labdát, ezt követően azonban nem sikerült bevinni a kegyelemdöfést.

Sőt, ahogy ilyenkor lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, a félidő előtt beindult a paksi erőmű, Ádám Martin, aki ezúttal közelről pöccintett be egy labdát a kapuba, megszerezve 18. bajnokiján a 19. gólját. Úgy tűnt, a Paks még a szünet előtt egyenlíthet, csakhogy két perccel Ádám Martin gólját követően Windecker József kiállítása miatt emberhátrányba került, ez pedig teljesen átrajzolta a várható második félidei forgatókönyvet.

Izgalmakból a folytatásban sem volt hiány.

A gyirmótiak az 57. percben Varga Barnabás révén hiába szereztek újabb gólt, hosszas videózás után Vad II István játékvezető érvénytelenítette a találatot. A vendégjátékosok nagy érzelmi hullámvasútra ültek fel: alaposan kiünnepelték magukat, egy-két percig még mindig hittek benne, hogy a harmadik góljukkal végképp lezárták a paksi ütközetet, ehhez képest csak a hajrában sikerült nekik. A paksiak addigra tíz emberrel egyenlítettek, merthogy Ádám Martin újra megvillant. Figyelembe véve, hogy 13 forduló hátravan még, nincs kizárva, hogy a csatár 25 gól fölé jut. Márpedig ennyit húsz éve nem szerzett futballista az NB I-ben, akkor a Dunaferr játékosaként Tököli Attila lett gólkirály 28 találattal.

A Gyirmót a hajrában a csereként beálló Denis Ventúra góljával zárta le a mérkőzést és aratott újabb fontos győzelmet.

NB I, 2021–2022, 20. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Február 11., péntek
Újpest FC–Kisvárda 0–0 Budapest,Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
1810
Február 12., szombat
Paksi FC–Gyirmót FC Győr2–3 Paks, Paksi FC StadionVad II István1398
DVSC–Mezőkövesd 1–4
Debrecen,Nagyerdei StadionBognár Tamás2850
Puskás Akadémia–MTK Budapest 1–2
Felcsút,Pancho ArénaBogár Gergő800
Február 13., vasárnap
14.15: Budapest Honvéd–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport+)
Budapest,Bozsik Aréna
17.15: ZTE FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia 20 12 4 4 30–21 +9 40
2. Kisvárda 20 11 6 3 34–19 +15 39
3. Ferencvárosi TC 19 12 2 5 33–16 +17 38
4. Mol Fehérvár 19 8 5 6 24–21 +3 29
5. Paksi FC 20 8 3 9 50–41 +9 27
6. Mezőkövesd 20 7 5 8 25–31 –6 26
7. Zalaegerszegi TE 19 7 5 7 29–36 –7 26
8. Gyirmót FC Győr 20 6 5 9 22–30 –8 23
9. Debreceni VSC 20 5 7 8 33–34 –1 22
10. Budapest Honvéd 19 6 2 11 32–36 –4 20
11. MTK Budapest 20 5 4 11 16–35 –19 19
12. Újpest FC20461024–32 –818

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik