NB I: története legjobb rajtja után várja a Kecskemét a Fradit

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2022.09.30. 14:29
null
Az újonc kecskemétiek nyolc forduló után a 3. helyen állnak a tabellán (Fotó: Árvai Károly)
Háromhetes szünet után folytatódik a labdarúgó NB I, hogy aztán a katari világbajnokság rajtjáig ne legyen megállás, és másfél hónap alatt nyolc fordulót játsszanak le a csapatok. Az ismét háromnapos  9. körben két edző is debütál, a Mezőkövesdre visszatérő Kuttor Attila péntek este a Paks, a Debrecen szerb mestere, Szrdjan Blagojevics szombaton a Bp. Honvéd ellen irányítja új csapatát. Vasárnap az ősz meglepetéscsapata, az újonc Kecskemét eddigi legjobb rajtjával a háta mögött fogadja a még hibátlan Ferencvárost, a Fejér megyei rangadón pedig első idegenbeli pontjára hajt a Vidi a Puskás Akadémia otthonában.  

 

 

ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 9. FORDULÓJA ELÉ

PÉNTEK

MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC–PAKSI FC

♦ Ez lesz a 21. összecsapásuk az élvonalban, az örökmérleg teljesen kiegyenlített, mindkét csapat 8 győzelmet ért el eddig, a döntetlenek száma 4. A gólok számát tekintve a paksiak lényegesen jobban állnak (40–32), ez annak köszönhető, hogy kétszer is nagy különbségű győzelmet arattak: 2017 februárjában 5–0-ra, míg legutóbb, idén márciusban 4–0-ra ütötték ki a matyóföldieket.

♦ A tolnaiak a két csapat előző találkozóján a borsodiakkal szembeni, majdnem két éven és öt meccsen át tartó nyeretlenségüket szakították meg (1 döntetlen, 4 vereség).

♦ Mezőkövesden 11-szer találkoztak, és döntetlen csak egyszer, az első alkalommal, 2014 áprilisában született (2–2). Azóta négyszer nyertek a vendég paksiak – legutóbb 2020 júniusában –, hatszor pedig a házigazda borsodiak – többek között a legutóbbi két fürdővárosi meccsen is (4–3 és 2–1).

♦ A több győzelmével 11. Mezőkövesd az egyetlen csapat a mezőnyben, amely az előző három fordulóban egyetlen pontot sem szerzett, pedig legutóbb, Székesfehérváron (1–2) már nem Supka Attila, hanem átmenetileg korábbi segítője, Híres Gábor irányította a csapatot.

♦ A Paks a Debrecen ellen (1–0) két vereség után tudott újra győzni, és Waltner Róbert együttesével a nyitó forduló után most fordult elő újra, hogy nem kapott gólt.

♦ Stadionja felújítása miatt a Kövesd még csak háromszor játszott otthon, az egyenlege ugyan 50 százalékos (1–1–1), viszont legutóbb NB I-es időszaka legnagyobb hazai vereségét szenvedte el a ZTE-től (0–5).

♦ A bajnoki szünet alatt Kuttor Attila csaknem két év után tért vissza Mezőkövesdre, ahol az első időszakában 2017 októbere és 2020 novembere között összesen 97 bajnokin irányította a borsodiakat, akik a legnagyobb sikereiket vele érték el. 2020 tavaszán a bajnokságban negyedikként zártak, a Magyar Kupában pedig a döntőig jutottak. A miskolci születésű szakember kövesdi bajnoki mérlege 35 diadal, 25 döntetlen és 37 fiaskó. Kuttor ezt az idényt még a Vasas szakvezetőjeként kezdte, ám a piros-kékekkel az élvonalban hét fordulón keresztül nem sikerült megismernie a győzelem ízét (5 iksz, 2 vereség). Második kövesdi időszakát két hete a Szekszárd elleni 3–0-s sikerrel kezdte a Magyar Kupában.

♦ A Mezőkövesd eddig minden bajnokiján kapott gólt, és valamennyi találkozóján hátrányba is került. Csak a Debrecen ellen tudott fordítani (4–2), az Újpest és a Vasas ellen pedig döntetlent harcolt ki.

♦ A legutóbbi hét idegenbeli bajnokiján mindig legalább két gólt kapott a Paks, és minimum három találat esett ezeken a mérkőzéseken.

♦ Waltner Róbertnek eddig pocsék a mérlege Kuttor Attilával szemben, hiszen a 2019–2020-as idényben a Kaposvár vezetőedzőjeként a Mezőkövesd ellen mind az öt mérkőzését – három bajnokit és két kupatalálkozót – elvesztette, az egyetlen döntetlent pedig ebben a bajnokságban, a Pakssal érte el, amikor Kuttor még a Vasas dirigálta (2–2).

SZOMBAT

ÚJPEST FC–KISVÁRDA MASTER GOOD


♦ A találkozót a sorsolás szerint Kisvárdán rendezték volna meg, de mivel a Várkerti Stadionban elhasználódott a gyep, a piros-fehérek kérték, hogy cseréljék fel a pályaválasztói jogot, így a Szusza Ferenc Stadion lesz a helyszín.

♦ Tizenkét NB I-es összecsapásuk volt eddig, az örökmérleg 5 újpesti győzelem, 3 döntetlen, 4 kisvárdai siker. Érdekesség, hogy az előző bajnoki kiírásban csak a harmadik meccsükön esett gól, azt a szabolcsiak nyerték meg 2–1-re.

♦ Az előző másfél esztendőben kétszer is összecsaptak Magyar Kupában. Február elején a Szusza Ferenc Stadionban Csongvai Áron hosszabbításban betekert szabadrúgásával, hátrányból felállva 2–1-re nyert az Újpest, egy évvel korábban, a várdai kupaelődöntőn pedig Giorgi Beridze találata döntött a fővárosiak javára. A legutóbbi hét egymás elleni tétmeccsükből így a várdaiak csak egyet tudtak megnyerni, a legutóbbit.

♦ Az Újpest pályaválasztása mellett lejátszott bajnokikon csak egyszer, legutóbb ikszeltek (0–0). Ezen kívül 4 hazai győzelem és 1 vendégsiker született. Az első három Megyeri úti találkozójuk 1–0-s lila-fehér diadallal zárult, a negyedik 3–0-val. A várdaiak tehát hatból ötször gólképteleneknek bizonyultak. Amikor viszont 2020 szeptemberében betaláltak, meg sem álltak négy gólig és mind a három pontot elvitték a IV. kerületből (2–4).

♦ A lila-fehérek szerezték a legkevesebb gólt eddig az NB I-es mezőnyben, mindössze hatot (a lila-fehérek nagyon megérzik a nyáron távozó Beridze és Zivzivadze, valamint a sérült Croizet hiányát…), tehát még a mérkőzésenkénti egyes átlag sincs meg (0.86) nekik. A Várda ezzel szemben 16 találatával a második legeredményesebb együttes, csak az FTC előzi meg.

♦ A jól rajtoló Kisvárda az előző két bajnokiját elvesztette, sőt, ezalatt gólt sem szerzett (0–1 otthon a Honvéd ellen, majd 0–3 az FTC vendégeként). Sorozatban két veresége legutóbb idén áprilisban, a 26. és 27. fordulóban volt a szabolcsiaknak, de olyan, hogy közben gólt sem értek el, 2021 február–márciusában, még Supka Attila edzősége idején fordult elő velük. Akkor három fordulón át tartott ez a rossz szériájuk.

♦ Az Újpest az előző hazai meccsén idénybeli első győzelmét aratta a Vasas ellen (2–1), és a sikernek köszönhetően a 8. forduló után nem áll kieső helyen. Milos Kruscsics együttesének a hazai mérlege 1–2–2, viszont vendéglátóként kiugróan a legtöbb gólt (12) kapta az élvonalban.

♦ A Várda idegenben két 3–1-es diadallal indított – Zalaegerszegen, majd Pakson –, legutóbb azonban egy sima hármast kapott a bajnoki címvédő Ferencvárostól, így harmadik a vendégtabellán.

♦ A lila-fehérek legutóbbi három hazai bajnokiján mindig legalább három gól esett, akárcsak a Kisvárda három előző idegenbeli NB I-es fellépésén.

DEBRECENI VSC–BP. HONVÉD

♦ 1943 óta ez lesz a két csapat 99. élvonalbeli összecsapása, a kispestiek akkor 5:1-es kiütéssel nyitottak a debreceniek ellen, és az első 15 meccsükből 14-et ők nyertek meg. Az örökmérleg 34 Loki-győzelem, 24 döntetlen, 40 Honvéd-siker.

♦ Alkalmanként legkevesebb öt gól esett a két együttes előző bajnokságban lejátszott három mérkőzésén.

♦ Debrecenben 47-szer feszültek egymásnak, 21 alkalommal nyert a hazai csapat, 12 iksz és 14 kispesti diadal mellett. A Honvéd a legutóbbi négy alkalommal nem tudott nyerni a Nagyerdőben (1 iksz, 3 vereség), előtte viszont sorozatban háromszor mind a három pontot hazavitte – ez a kispestiek leghosszabb győzelmi sorozata a hajdúsági megyeszékhelyen.

♦ A hármas széria része volt az a 2017. májusi bajnoki, amelyen 5–2-re nyert a Honvéd, és máig ez a rekordgyőzelme a Loki otthonában.

♦ A legutóbbi tíz NB I-es meccséből csupán egyen tudott győzni a Loki, két körrel ezelőtt – Dombi Tibor debütáló meccsén – a Fehérvárt verte meg 1–0-ra. Emellett ötször ikszelt, négyszer pedig veszített.

♦ Az előző három bajnokiján nem kapott gólt a Honvéd, ilyen sorozat legutóbb két és fél éve, 2020 februárjában, még Giuseppe Sannino irányítása alatt fordult elő a kispestiekkel. Most már összesen 306 játékperce érintetlen a válogatott kerettag Szappanos Péter hálója.

♦ Nem igazán gólgazdagok mostanság a DVSC hazai találkozói, a legutóbbi öt meccse közül egyen sem volt kettőnél több találat.

♦ Idegenben eddig felváltva nyert és vesztett a kispesti csapat (2 diadal, 2 vereség). Ha a sorminta folytatódik, most egy vereségnek kellene következnie.

♦ A bajnoki szünetben az átmenetileg megbízott Dombi Tibor után Szrdjan Blagojevicset nevezték ki a Loki vezetőedzőjének, aki a hatodik külföldi szakember a klub életében, de az első szerb nemzetiségű. A 49 éves tréner szeptember közepén távozott a kazah Asztana FK-tól, amelyen 28 tétmérkőzésen 15–7–6-os mérleggel 1.86-os pontátlagot ért el. Előző csapatával az Európa-konferencialiga selejtezőjében is szerepelt, és a második fordulóban két vereséggel (0–5 és 0–1) alulmaradt a lengyel Raków Czestochowával szemben.

VASAS FC–ZALAEGERSZEGI TE FC


♦ Tíz és fél év után után mérik össze az erejüket újra az NB I-ben, ez lesz a 72. találkozójuk, az örökmérleg: 33 Vasas-diadal, 17 döntetlen, 21 ZTE-siker. A zalaiak az élvonalat tekintve hármas nyeretlenségi sorozatban vannak az angyalföldiekkel szemben (1 döntetlen, 2 vereség).

♦ 2013 és 2019 között hatszor mérkőztek meg egymással az NB II-ben, itt hatalmas a Vasas fölénye: 5 győzelem, 1 vereség. Legutóbb, 2019 májusában azonban az egerszegiek a Szusza Ferenc Stadionban 5–0-ra lelépték a Szanyó Károly vezette piros-kékeket, akik kapusuk kiállítása miatt a 33. perctől 10 emberrel játszottak.

♦ Amikor a Vasas volt a pályaválasztó, csak háromszor tudtak győzni a zalaiak, 1982-ben 3–2-re, 2001-ben 2–1-re, majd 2010-ben megint csak 3–2-re. Az angyalföldiek hazai pályán 26-szor verték meg a ZTE-t, hatszor pedig döntetlen lett a csata vége.

♦ Már csak a sereghajtó Vasas nyeretlen az NB I-ben, viszont az újonc játszotta a mezőnyben a legtöbb döntetlent, ötöt.

♦ A Zalaegerszeg két gólzáporos meccsen aratott győzelem után legutóbb hazai pályán maradt alul a Puskás Akadémiával szemben, így ötvenszázalékos teljesítménnyel áll a középmezőnyben (3 diadal, 1 iksz, 3 vereség). Ricardo Moniz együttese az előző öt fordulóban egyszer sem végzett döntetlenre.

♦ Az angyalföldi együttes a hazai tabellán is utolsó, érdekesség, hogy a két döntetlent vidéki csapatok – Paks és Puskás Akadémia – ellen érte el, a két vereségét pedig fővárosi riválisoktól – a Honvédtól és az FTC-től – szenvedte el.

♦ A ZTE pontjai 70 százalékát idegenben zsebelte be, tízből hetet. A házon kívüli egyenlege 2–1–1, eddig egyedül az újonc Kecskemét otthonában kapott ki (1–3).

♦ A Zalaegerszeg legutóbbi öt bajnokiján rendre legalább három gól született.

♦ Kondás Elemér, a Vasas és Ricardo Moniz, a ZTE mestere eddig háromszor meccselt egymással. A holland szakvezető 2012 és 2013 között a Ferencvárossal kétszer nyert, egyszer vesztett Kondás Debrecene ellen.

VASÁRNAP

KECSKEMÉTI TE–FERENCVÁROS


♦ Most játszanak 13. alkalommal a legfelső osztályban, az örökmérlegben jelentős a zöld-fehérek fölénye: 2 kecskeméti diadal, 3 iksz, 7 Fradi-siker. A KTE a legutóbbi hét összecsapásukon nyeretlen maradt a fővárosiakkal szemben (3 döntetlen, 4 vereség).

♦ Miután a Ferencvárost 2006-ban a másodfokú licencadó testület kizárta az első osztályból, négyszer találkoztak NB II-ben, és a zöld-fehérek akkor egyszer sem tudtak győzni (1 iksz, 3 vereség). A Fradi-szurkolók számára máig kellemetlen emlék, hogy kedvenc csapatukat is megelőzve 2008-ban a Keleti csoportból a KTE jutott fel az élvonalba.

♦ Kecskeméten hatszor csaptak össze az NB I-ben és a mérleg kiegyenlített (2–2–2). A KTE rögtön az első, 2009. októberi találkozójukat (3–1), majd a 2011. szeptemberit (1–0) húzta be. Legutóbb, 2014 júliusában Böde Dániel triplájával 3–1-re győztek a ferencvárosiak.

♦ A lila-fehérek a legnagyobb különbségű győzelmüket csaknem 15 éve, 2007. október 13-án aratták az FTC fölött, amikor a másodosztályban 4–0-ra ütötték ki Csank János gárdáját – igaz, a zöld-fehérek Vincze Ottó kiállítása miatt a 62. perctől emberhátrányban játszottak.

♦ Az újonc Kecskemét nyolc forduló alatt 13 pontot gyűjtött (3 siker, 4 iksz, 1 vereség), élvonalbeli történelmének ez az eddigi legjobb idénykezdete. 2011 őszén volt hasonló, de akkor ugyanennyi meccsen „csak" 12 pontot gyűjtött Tomiszlav Szivics együttese és ötödikként zárt.

♦ A Fradi ebben az idényben hat bajnoki mérkőzése alatt még nem vesztett pontot, hasonlóra 2015 őszén volt példa a zöld-fehérek életében, akkor sorozatban kilencszer nyertek Thomas Doll tanítványai.

♦ A legutóbbi öt bajnokiján úgy diadalmaskodott az FTC, hogy már a félidőben is nyerésre állt.

♦ A KTE pontjainak több mint a háromnegyedét otthon gyűjtötte be, 13-ból 10-et. A Széktói Stadionban még veretlen (3 győzelem, 1 döntetlen), sőt, mindössze két gólt kapott.

♦ A Ferencváros vendégként mindössze kétszer lépett pályára, 6–0-ra kiütötte az Újpestet, majd 1–0-ra megverte a Vasast. Ez lesz az első vidéki fellépése ebben a kiírásban. Sztanyiszlav Csercseszov együttese a 2022-es naptári évben idegenben csupán egyszer veszített, mindjárt az első bajnokiján, január 27-én a Puskás Akadémia ellen (0–1).

♦ Szabó István korábbi kecskeméti vezetőedzői időszaka alatt egyszer irányított a Fradi ellen, 2012 áprilisában csapata 2–1-re kikapott az Üllői úton.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ 2013 ősze óta 23-adszor rendezik meg a Fejér megyei rangadót, a vendégek eddig kétszer annyi győzelmet arattak, mint ellenfelük. Az örökmérleg 5 Puskás Akadémia-siker, 7 iksz, 10 fehérvári diadal.

♦ A Vidi már két éve képtelen nyerni Hornyák Zsolt csapata ellen: a Mol Aréna Sóstóban háromszor ikszeltek, a két felcsúti meccset pedig egyaránt 1–0-ra bukták el a fehérváriak.

♦ A Puskás Akadémia pályaválasztása mellett 11-szer találkoztak, 3 felcsúti győzelem, 3 döntetlen és 5 fehérvári diadal a mérleg. Az első PAFC-diadal csak a hetedik próbálkozásra, a 2018. szeptemberi, bunyóval véget érő meccsen jött össze (2–1), a második tavaly márciusban, a harmadik pedig idén januárban.

♦ Már hét találkozó óta nem kapott ki a felcsúti csapat, az egyetlen vereségét még a nyitó fordulóban a bajnok FTC otthonában szenvedte el. Azóta 3-szor nyertek és 4-szer ikszeltek az akadémisták.

♦ A Vidi továbbra is hullámzóan szerepel, otthon mind a három bajnokiját megnyerte, idegenben mind a négyet elbukta, döntetlent legutóbb az előző bajnokság zárásaként, a Pakssal játszott (2–2).

♦ A Puskás Akadémia három találkozó után otthon még veretlen (2 diadal, 1 iksz), és ezeken a meccsein egyszer sem esett kettőnél több gól.

♦ A Fehérvár négyből négy pofonnal utolsó a vendégtabellán, látogatóként még pontot sem szerzett és gólt is csak egyet rúgott, azt is tizenegyesből – kapott viszont tízet.

♦ A Vidi előző hat bajnokijából ötön legalább három gól született, a kivételt a két fordulóval ezelőtti, debreceni 0–1 jelenti.

♦ Hornyák Zsoltnak, a felcsútiak vezetőedzőjének eddig abszolút kiegyenlített a mérlege a fehérváriak ellen (3–3–3), Michael Borisszal szemben viszont nyerésre áll (2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség).

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2022–2023-AS IDÉNY KÖZBEN
2022. 08. 31.
DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. 09. 06.
Vasas
Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. 09. 06.
Mezőkövesd
Supka Attila helyett Kuttor Attila (szept. 14-én nevezték ki)
2022. 09. 21.
DVSC
Dombi Tibor helyett Szrdjan Blagojevics
NB I, 2022–2023, 9. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Szeptember 30., péntek
20.00: Mezőkövesd–Paks Mezőkövesd, Városi StadionAntal Péter
Október 1., szombat
14.30: Újpest–Kisvárda
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
17.00: DVSC–Budapest Honvéd
Debrecen, Nagyerdei Stadion
19.30: Vasas–ZTE Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Október 2., vasárnap
16.30: Kecskemét–Ferencváros Kecskemét, Széktói Stadion
18.45: Puskás Akadémia–Mol FehérvárFelcsút, Pancho Aréna
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 6 6 18– 1 +17 18
2. Kisvárda 8 4 2 2 16–12 +4 14
3. Kecskeméti TE 8 3 4 1 10– 6 +4 13
4. Puskás Akadémia 8 3 4 1 9– 6 +3 13
5. Paksi FC 7 3 2 2 13–13 0 11
6. Zalaegerszegi TE 7 3 1 3 14–11 +3 10
7. Mol Fehérvár 7 3 4 9–12 –3 9
8. Budapest Honvéd 8 2 3 3 7–12 –5 9
9. Debreceni VSC 8 1 4 3 10–14 –4 7
10. Újpest FC 7 1 3 3 6–14 –8 6
11. Mezőkövesd 8 1 2 5 9–17 –8 5
12. Vasas FC 8 5 3 7–10 –3 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik