NB I: pozitív koronavírustesztek a Budapest Honvédnál

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.10.22. 18:57
null
Pozitív koronavírustesztek a Budapest Honvédnál (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos oldalán adott tájékoztatást arról, hogy több játékosának és edzői stábtagjának is pozitív lett a koronavírustesztje.

 

A kispestiek közleménye szerint az érintetteket elkülönítették, karanténba vonultak, a keret és a szakmai stáb többi – negatív teszttel rendelkező – tagját pedig újból tesztelik.

A klub kiemelte, hogy az eddigiekhez hasonlóan az egészségügyi protokollok szigorú betartása mellett dolgoznak. Az első csapat hermetikusan elzárva végzi a munkáját, folyamatosan tesztelik a klub alkalmazottait, fertőtlenítik az akadémiai helyiségeket, a dolgozóknak pedig biztosítják a home office lehetőségét.

Ezzel kapcsolatos hír továbbá, hogy a Budapest Honvéd elővigyázatosságból lemondta a hétvégi, Monor elleni NB III-as mérkőzését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik