NB I: Pintér a jó utolsó passzokat hiányolta; Boris a Fradira is kitért

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.11.21. 21:57
null
Pintér Attila szerint amit el lehetett végezni tíz nap alatt, abból minden megvalósult (Fotó: Földi Imre)
Az MTK 1–0-s győzelmével elhozta a három pontot Mezőkövesdről a labdarúgó NB I 11. fordulójában. A mérkőzést a két vezetőedző, Pintér Attila és Michael Boris értékelte.

„A játékosok mindent elkövettek annak érdekében, hogy megszerezzük a három pontot – mondta Pintér Attila, akit tíz napja neveztek ki a Mezőkövesd élére a távozó Kuttor Attila utódjaként. – Sajnos a futballt azonban gólra játsszák, és mi kaptunk egy elkerülhető gólt. Nagyon pontatlanok voltak az utolsó passzaink, ha azokat jobban hajtjuk végre, akkor sokkal több lehetőségünk lett volna. Az MTK talán kétszer rúgott kapura, ebből egyszer betalált, s meg is nyerte a mérkőzést. Dolgoznunk kell azon, hogy ne csak helyzeteket alakítsunk ki, hanem gólt is rúgjunk. Nyilván ki kell még elemezni a mérkőzést, de nagyjából úgy történtek a dolgok, ahogy megbeszéltük. Megszereztük a labdákat, amikből tudtunk indulni, de még egyszer mondom, csupán az utolsó passzokba csúszott hiba. Úgy gondolom, amit másfél hét alatt meg lehetett tenni, azt meg is tettük.”

Az NSO Tv kérdésére kitért arra is, volt-e ideje megbeszélni Cseri Tamással, hogy mit vár tőle, miután a Mezőkövesd kulcsembere csak csütörtökön jött vissza a válogatottól.

„Cseri Tamás érett játékos, értékes tagja a Mezőkövesdnek. De majd csak most lesz ideje megismerkedni velem és a szakmai stábommal.”

Michael Boris, az MTK vezetőedzője így látta a győztes meccset.

„Nagyon nehéz volt, hiszen az ellenfélnél edzőcsere történt, és ilyenkor ez általában pozitív hatással van az adott csapatra. Amire számítottunk, az bejött: a Mezőkövesd a pontrúgásokból próbálta kialakítani a helyzeteit, nagyon szervezetten védekezett. Örülök a győzelemnek és a csapatom teljesítményének, nagy harc volt a pályán, ami nyilván nem volt túl szórakoztató a nézőknek, de mi szereztünk újabb három pontot.”

Az NSO Tv kérdésére felidézte Patrick Ikenne-King gólját is.

„Nagyon egységes szabályaink vannak védekezésben és támadásban is. Utóbbiban az utolsó harminc méteren már a játékosok kvalitása az, ami meghatározza, mi fog történni. Azt viszont kérjük tőlük, aki a szélen egyedül van, az beadással hozza játékba a középre érkezőket. Ebből mindig kialakul valami, ahogy azt az elmúlt néhány fordulóban láthattuk. A Fehérvár ellen a Herrera, Miovszki, az Újpest ellen a Balázs, Prosser duó hozott össze így gólt. Szóval, ez egy begyakorolt dolog volt.

Az MTK jövő héten a Ferencváros otthonába látogat. Az 1. fordulóban hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az azóta a Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutó zöld-fehérekkel.

„A Ferencváros ellen játszani a Groupama Arénában mindig nagy öröm és megtiszteltetés, főleg most, hogy a BL-ben szerepel. Két esélyünk van ellene. Az egyik, hogy beállunk védekezni, és várjuk azt, hogy az általam a liga legjobb játékosának tartott Tokmac megnyeri a Fradinak a mérkőzést. Vagy hasonlóan támadó felfogásban játsszunk, mint tettük otthon, aztán meglátjuk, ki fog nyerni. Most még kiélvezzük a Mezőkövesd elleni sikert, aztán reméljük, hogy a következő napokban megtaláljuk a megfelelő megoldást."

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ

Mezőkövesd Zsóry–MTK Budapest0–1 (0–1)
Mezőkövesd,Városi Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Erdős
Gólszerző:Ikenne-King (20.)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 9 7 2 19–4 +15 23
2. Kisvárda 10 6 1 3 16–14 +2 19
3. MTK Budapest 11 5 3 3 18–14 +4 18
4. Paksi FC 11 5 2 4 22–19 +3 17
5. Mol Fehérvár 9 4 4 1 22–14 +8 16
6. Puskás Akadémia 11 5 6 16–21 –5 15
7. Budafoki MTE 9 4 1 4 13–16 –3 13
8. Zalaegerszegi TE 10 3 2 5 18–20 –2 11
9. Diósgyőri VTK 9 3 1 5 14–14 0 10
10. Újpest FC 10 3 1 6 11–24 –13 10
11. Budapest Honvéd 10 2 3 5 14–16 –2 9
12. Mezőkövesd 11 2 2 7 8–15 –7 8
NB I, 2020–2021, 11. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NOVEMBER 20., PÉNTEK
Kisvárda–Paksi FC 3–1Kisvárda,Várkerti StadionKáprály Mihály
NOVEMBER 21., SZOMBAT
Puskás Akadémia–Budafoki MTE 3–0Felcsút,Pancho ArénaPillók Ádám
Mezőkövesd–MTK Budapest 0–1
Mezőkövesd, Városi StadionErdős József
Budapest Honvéd–Ferencváros 0–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
NOVEMBER 22., VASÁRNAP
17.00: Mol Fehérvár FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó
Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC – elhalasztva
Új időpont: december 23, 18.00
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik