NB I: példa nélküli lenne a felcsútiak fordítása az FTC-vel szemben

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.04.04. 16:32
null
Luciano Slagveerék (kékben) vasárnap 0–2-ről egyenlítettek az FTC ellen, de fordítani már nem tudtak, a tabellán hétpontos a hátrányuk hét fordulóval az idény vége előtt (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I 26. fordulója után, hét fordulóval a befejezés előtt a tabella elején és a hátsó részében is tisztult a kép. A 2. helyen álló Puskás Akadémia olyan hátrányban van a listavezető Ferencvárossal szemben, amilyenből 2016 óta még egyetlen csapat sem tudott fordítani. A 11. és a 12. helyen álló Gyirmót FC Győr, MTK Budapest kettős hátránya hat pont a 10. Mezőkövesddel szemben, de láttunk már bennmaradást ennél nagyobb hátrányból is. 

PÉLDA NÉLKÜLI LENNE A PUSKÁS AKADÉMIA FORDÍTÁSA – VERSENYFUTÁS A BAJNOKI CÍMÉRT

Azzal, hogy a Ferencváros vasárnap döntetlent játszott a második helyen álló Puskás Akadémia FC vendégeként, hét fordulóval az idény vége előtt megmaradt a hétpontos előnye a felcsútiakkal szemben, miközben a 3. helyen álló, szombaton Fehérváron vereséget szenvedő Kisvárdával szemben még növelte is a különbséget, hétről nyolc pontra.

2016 óta, mióta 12 csapattal, 33 fordulós rendszerben rendezik meg a bajnokságot, kétszer fordult elő, hogy nem az az együttes nyerte meg az NB I-et, amelyik a 26. fordulót követően az élen állt. 2017-ben, amikor a Videoton egy ponttal vezetett a Honvéd előtt, de a végére hárommal elmaradt a kispestiektől és 2018-ban, amikor a 26. forduló után jobb gólkülönbségével vezetett az FTC a Videoton előtt, de végül kétpontos előnnyel a fehérváriak nyerték meg a bajnokságot. Az elmúlt három idényben, hét fordulóval a vége előtt mindig minimum nyolcpontos előnyben volt a Ferencváros (2019: 8, 2020: 9, 2021: 13), és mind a három alkalommal növelni tudta a különbséget a folytatásban (2019-ben és 2020-ban a Fehérvár előtt 13 pontra, 2021-ben a Puskás Akadémia előtt 20 pontra).

Minden szempontból példa nélküli lenne tehát, ha a felcsútiak a hétpontos hátrányukat le tudnák dolgozni a Ferencvárossal szemben a hátralévő fordulókban, és meg tudnák nyerni a bajnokságot. Annál is inkább, mert a Puskás Akadémia először nyerhetne bajnokságot az élvonalban, ha sikerülne a bravúr. Azért is beszélhetünk bravúrról, mert a Ferencváros a hátralévő fordulókban a két közvetlen riválisával már nem találkozik, de a Puskás Akadémia még fogadja a Kisvárdát, de igen rázósnak ígérkezik a Fehérvár, valamint a bennmaradásért küzdő Gyirmót és MTK elleni idegenbeli mérkőzése is. A felcsútiak még négyszer játszanak idegenben, a ferencvárosiak háromszor. Az FTC, amennyiben érvényesíti a hátralévő fordulókban a papírformát, úgy lehet bajnok sorozatban negyedszer, 2016 óta ötödször, hogy a 26. fordulót követően most áll a legkevesebb ponttal az élen, 53-mal, míg például Thomas Doll csapata 2016-ban a bajnokság ezen szakaszában már 65 pontnál járt.

AZ 1. ÉS A 3., ILLETVE A 11. HELYEZETT PONTSZÁMAI AZ NB I-BEN A 26. ÉS A 33. FORDULÓ UTÁN
1. – 26. forduló után
1. – 33. forduló után
3. – 26. forduló után 3. – 33. forduló után
11. – 26. forduló után
11. – 33. forduló uán
2015–2016 65 76 40 53 21 31
2016–2017 48 65 41 52 28 37
2017–2018 55 68 37 49 27 36
2018–2019 58 74 43 51 25 34
2019–2020 60 76 45 54 29 39
2020–2021 61 78 40 56 26 33
2021–2022 53 ?
45 ?
25 ?

MINDEN JEL SZERINT DOBOGÓS LESZ A KISVÁRDA – HARC A NEMZETKÖZI KUPAINDULÁSÉRT

A 3. helyen álló Kisvárda annak ellenére is nagyon kedvező helyzetből várhatja az utolsó hét fordulót, hogy szombaton 3–0-s vezetésről 5–3-ra kikapott. A történelme legnagyobb sikere előtt álló, és első nemzetközi kupaszerepléséért harcoló klub ugyanis kilenc ponttal előzi meg a tabellán a 4. helyen álló ZTE-t. 2016 óta ez a második alkalom, hogy 26 forduló elteltével legalább 45 pontot szerez a 3. helyen álló csapat: 2020-ban a Mezőkövesd állt így. Más kérdés, hogy a borsodiak akkor csak a negyedik helyen végeztek, mert az utolsó hét fordulóban csak öt pontot szereztek, viszont nekik, akkor csak öt pont volt az előnyük a végül eléjük kerülő Puskás Akadémiával szemben. 2016 óta egyébként 52 pontnál többre egyszer sem lett volna szükség a 3. helyhez, és ettől már csak hét pontra vannak Claudiu Bumbáék.

Arról nem beszélve, hogy akár a 2. helyre is előreléphet még a Kisvárda, hiszen csak egy pont a lemaradása a Puskás Akadémiával szemben, amelyhez a 28. fordulóban látogat, egyébként a hátralévő hétből négy meccse lesz hazai pályán, hármat játszik vendégként. Matematikailag persze még bajnok is lehet a Kisvárda, de ez a felcsútiak elsőségénél is nagyobb meglepetés lenne.

AZ 1–3. ÉS A 11–12. HELYEZETTEK HÁTRALÉVŐ MECCSEI
FTC Puskás AFC Kisvárda MTK Gyirmót
27. forduló DVSC (otthon) Gyirmót (idegenben) M.kövesd (o) Fehérvár (o) PAFC (o)
28. forduló Honvéd (i) Kisvárda (o) PAFC (i) Paks (i) DVSC (i)
29. forduló Újpest (o) Fehérvár (i) DVSC (o) M.kövesd (o) Honvéd (o)
30. forduló Paks (i) M.kövesd (o) Honvéd (i) ZTE (i) Újpest (i)
31. forduló ZTE (o) MTK (i) Újpest (o) PAFC (o) Paks (o)
32. forduló MTK (o) DVSC (i) Paks (i) FTC (i) ZTE (i)
33. forduló Gyirmót (i) Honvéd (o) ZTE (o) DVSC (o) FTC (o)

A hátralévő teljes program itt érhető el!

MTK, GYIRMÓT – A KISVÁRDA 2018-AS BENNMARADÁSA LEHET A PÉLDA

A 26. fordulóban a Gyirmót a közvetlen rivális Mezőkövesdtől (1–0-ra), az MTK az Újpesttől kapott ki (2–0-ra), így a 11 és 12. helyen egyenlő pontszámmal (25) álló két csapat hátránya hat pont a még bennmaradást jelentő, 10. helyen álló Mezőkövesddel szemben.

2016 óta egyszer volt példa arra, hogy a 11. helyen álló csapat 26 forduló elteltével 25-nél kevesebb pontot gyűjtött. Hat évvel ezelőtt a Vasas állt 21 ponttal a 11. helyen, az angyalföldieknek akkor sikerült kivívniuk a bennmaradást, viszont az akkor a 11. helyen kieső Puskás Akadémiának is csak 23 pontja volt 26 forduló után.

Ebben a lebonyolítási rendszerben eddig a 2020-ban 39 ponttal búcsúzó DVSC volt a legtöbb ponttal kieső csapat, tehát azt lehet mondani az eddigiek alapján, hogy 40 ponttal már szinte biztosan bent lehet maradni. Az „életbiztosításnak” tűnő 40 ponttól az MTK és a Gyirmót 15, a Mezőkövesd kilenc, a 9. helyezett DVSC és a 8. helyen álló Bp. Honvéd nyolc pontra van, de egyébként jó eséllyel 36-37 pont is elegendő lehet a bennmaradáshoz.

Az MTK és a Gyirmót is négyszer játszik még otthon, a fővárosiak helyzete annyival tűnik könnyebbnek, hogy a közvetlen riválisok közül a Mezőkövesddel és a Debrecennel is hazai pályán játszanak. Egyébként a hatpontos hátrány nem kevés ennyivel a vége előtt, de 2018-ban a 26 forduló után 11. Kisvárdának például kilenc pontot is sikerült ledolgoznia az akkor a 7. helyről hét meccs alatt a 11. pozícióba visszaeső és búcsúzó MTK-val szemben.

NB I, 2021–2022, 26. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Április 1., péntek
Mezőkövesd–Gyirmót 1–0
Mezőkövesd,Városi StadionPintér Csaba
800
Április 2., szombat
DVSC–ZTE FC 0–0
Debrecen,Nagyerdei StadionVad II István2830
MOL Fehérvár–Kisvárda 5–3
Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóErdős József
2054
Budapest Honvéd–Paks 1–1
Budapest,Bozsik ArénaBognár Tamás
2779
Április 3., vasárnap
Újpest FC–MTK Budapest2–0 Budapest, Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor3269
Puskás Akadémia FC–FTC 2–2 Felcsút,Pancho ArénaKarakó Ferenc
3340
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 26 16 5 5 44–21 +23 53
2. Puskás Akadémia 26 13 7 6 35–27 +8 46
3. Kisvárda 26 12 9 5 42–29 +13 45
4. Zalaegerszegi TE 26 9 9 8 33–39 –6 36
5. Paksi FC 26 10 5 11 61–50 +11 35
6. Mol Fehérvár 26 10 5 11 35–36 –1 35
7. Újpest FC 26 9 6 11 35–38 –3 33
8. Budapest Honvéd 26 9 5 12 42–41 +1 32
9. Debreceni VSC 26 8 8 10 40–40 0 32
10. Mezőkövesd 26 8 7 11 27–39 –12 31
11. Gyirmót FC Győr 26 6 7 13 24–37 –13 25
12. MTK Budapest 26 6 7 13 18–39 –21 25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik