N-P. T. 2021.09.26 19:56 Frissítve: 2021.09.27 07:31

NB I: Néha jobban élveztem a derbi hangulatát, mint a játékot – Stöger

A hét utolsó napján derbit láthattunk a labdarúgó NB I-ben: a Ferencváros sorozatban a 9. alkalommal verte meg (3–1) odahaza az Újpestet, pedig a vendégek emberhátrányban sem adták fel. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

Peter Stöger néha jobban élvezte a hangulatot, mint Besicék játékát (Fotó: Török Attila)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

Az Újpest trénere, Michael Oenning szerint ez volt az utóbbi évek egyik legkiélezettebb derbije.

„Már az első percekben hátrányba kerültünk, aztán jött a piros lap is, ami tipikus szituáció volt, a védőknek óvatosabban kell ilyenkor viselkedniük. A második gól előtt nem tudom, hogy volt-e les. De a legfontosabb, hogy ezen a ponton senki sem tett volna rá egy büdös petákot sem, hogy jól alakulhat számunkra a meccs. A félidő utolsó pillanataiban a szépítő találat a legjobbkor jött, és nagyon büszkévé tett, mert azt mutatta, hogy a csapatban még mindig van tartás és eltökéltség. Így is jöttünk ki a pályára a szünet után, presszingeltünk, előre játszottunk, sok helyzetet kialakítottunk. Bíztunk a kedvezőbb eredményben, nem véletlenül nyúltam bele a támadósorba, és hoztam be a csatárokat. A végén még volt egy nagy ziccerünk, ami sajnos kimaradt, így elmaradt a pontszerzés.”

Elmondta: büszke játékosai teljesítményére.

„Nem a tabellát figyelem. A mai eredmény miatt csalódott vagyok, már csak azért is, mert nem először fejeztük be emberhátrányban a meccset. De jó látni, hogy javul a teljesítményünk, még ha továbbra is a tabella alján vagyunk. Talán már nem sokáig. Vesztettünk, ami nem jó, de a játékosaimra büszke vagyok.”

A 3. NB I-es meccsén másodszor kiállított Abdoulaye Diabyról elmondta: messze van még attól, hogy megvonja tőle a bizalmat, mert nagyon tehetséges játékos, aki még fiatal.

Az FTC vezetőedzője, Peter Stöger szerint csapata nagyon fontos győzelmet aratott.

„Roppantul örülök a három pontnak és a hangulatnak is, ami a meccsen volt, köszönjük a szurkolóknak. Jól kezdtünk, aztán az első húsz-huszonöt perc után nem úgy folytattuk: nem voltunk elég gyorsak, túl sokat passzoltunk, másként akartuk megjátszani a labdákat, miközben az ellenfél elég jól helytállt emberhátrányban is.”

A Nemzeti Sport kérdésére válaszolva elárulta: a remek kezdés után nem számított arra, hogy az utolsó percekben még izgulni kell a győzelemért. Kollégánk arról is megkérdezte, hogy milyen volt belülről élete első magyar derbije.

„Belülről is érezni lehetett, hogy ez különleges mérkőzés. Nem végig, de néha azt éreztem: jobban élvezem a hangulatot, mint a pályán mutatott játékot.”

PETER STÖGER SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Újpest FC 3–1
(R. Mmaee 5. – 11-esből, Nguen 43., Uzuni 87., ill. Tallo 45+2.)

Budapest, Groupama Aréna, 17 349 néző. Vezette: Bogár
Kiállítva: A. Diaby (14., Újpest)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2021–2022, 7. FORDULÓ
 HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Szeptember 24., péntek
ZTE FC–Paksi FC 2–5Zalaegerszeg, ZTE ArénaKáprály Mihály1214
Szeptember 25., szombat
MTK Budapest–Mezőkövesd 1–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionFarkas Ádám
1537
Gyirmót FC Győr–Bp. Honvéd 2–4
Gyirmót, ALCUFER StadionErdős József
2381
Mol Fehérvár FC–Puskás 0–0Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóSolymosi Péter
2014
Szeptember 26., vasárnap
Kisvárda–DVSC 2–1
Kisvárda, Várkerti StadionBognár Tamás
2980
Ferencvárosi TC–Újpest FC 3–1
Budapest, Groupama ArénaBogár Gergő
17 349

 

2021.10.17 12:57:46

Labdarúgó NB I VAJDA GYÖRGY (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Supka Attila egykori csapata ellen mutatkozott be új csapata kispadján – nagyon fontos győzelemmel!

2014.07.21 13:21:03

Labdarúgó NB I BODNÁR TIBOR (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

A szabolcsiak átvették a vezetést a tabellán, a lila-fehérek értékes pontokat veszítettek.

2021.10.16 13:37:03

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Az utolsó pillanatig harcolt az egy pontért a Honvéd Székesfehérváron, de vereséggel távozott.

2021.10.16 13:24:24

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Emlékezetes gólok, bravúrok, kihagyott büntető és több nagyon fontos VAR-döntés: itt a forduló meglepetése?