NB I: Nebojsa Vignjevics a Honvéd új vezetőedzője – hivatalos

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.02.02. 10:19
null
Nebojsa Vignjevics visszatért az NB I-be (Fotó: Budapest Honvéd)
A Nemzeti Sport már kedden beszámolt róla, hogy a szerb Nebojsa Vignjevics lehet a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd új vezetőedzője. Ezt a kispestiek szerdán hivatalosan is bejelentették a klub honlapján, így a korábban az Újpestet is irányító 53 éves szakember visszatér a magyar élvonalba. 

A Budapest Honvéd vasárnap bontotta fel azonnali hatállyal Horváth Ferenc szerződését, a Nemzeti Sport pedig már a keddi számában arról írt, hogy Nebojsa Vignjevics lehet a piros-feketék új vezetőedzője. A kispestiek akkor még nem szerették volna kommentálni az értesülést, de szerdán a hivatalos oldalukon jelentették be a szerb szakember érkezését.

Vignjevics 2013 októbere és 2020 júniusa között Újpesten dolgozott, s két Magyar Kupát is nyert a lila-fehérekkel. Legutóbb a lett élvonalban szereplő FK Liepaját irányította, melyhez élő szerződés kötötte, de a kispestiek ajánlatát követően elengedték.

Az 53 éves szerb szakember megállapodása 2023. június 30-ig szól.

„Nebojsa egy határozott, karakteres edző, aki jól ismeri az NBI-et és aki a kemény munkában hisz. Ennek szellemében irányította eddigi csapatait is, amelyek eredményes és fegyelmezett futballt játszottak. A Honvédnál is ezt várjuk tőle” – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezetője.

„Nagyon izgatott vagyok, úgy érzem magam, mint egy kisgyerek. Tudom, hogy hová érkezem, a Honvéd egy jelentős klub, komoly múlttal, és örülök, hogy itt lehetek – idézi Nebojsa Vignjevicset a Honvéd honlapja. Tisztában vagyok vele, hogy mit várnak tőlem, szeretném megköszönni a bizalmat a klubvezetés részéről, azért fogunk dolgozni, hogy sikeres tavaszunk legyen, ez a közös célunk. Ebben hiszek, a közös munkában, mert természetesen fontosak az egyéni ambíciók, de a csapatért kell mindent megtenni. Most csak az számít, hogy stabilizáljuk a csapatot és lépésről lépésre menjünk előre.“

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik