NB I, NB II: az MLSZ is reagált a rasszista megnyilvánulásokra

2022.10.23. 19:39
null
Ricardo Monizt kiállította Bognár Tamás játékvezető a Budapest Honvéd elleni mérkőzésen (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) is reagált a hétvégi, rasszista incidensekre, amelyek a ZTE FC–Budapest Honvéd labdarúgó NB I-es mérkőzésen, illetve az MTK Budapest–BFC Siófok NB II-es bajnoki meccs után történtek. A szervezet leszögezi, a fegyelmi bizottság a legszigorúbban büntetheti a cselekményt.

Mint arról beszámoltunk, tíz percig állt a játék a ZTE FC–Budapest Honvéd mérkőzésen a labdarúgó NB I 12. fordulójában azok után, hogy az 55. percben elszabadultak az indulatok Christy Manzinga és Szabó II Alex afférja miatt, s a fővárosi szurkolók huhogtak. A zalaiak játéktérre lépő vezetőedzőjét, Ricardo Monizt kiállította Bognár Tamás játékvezető, de a tréner lehívta a pályáról csapatát, és percekig állt a játék, de végül folytatódott a mérkőzés.

Az NB II-ben az MTK–Siófok mérkőzés után a fővárosiak szerint a vendégszurkolók egy csoportja antiszemita, gyűlölködő rigmusokat skandálva fenyegette meg az MTK-drukkerek egy részét, és a beszámolók alapján a verbális mellett fizikai támadásra is sor került.

„Az MLSZ minden diszkriminatív megnyilvánulást elítél és szankcionál. Amennyiben bizonyíthatóan voltak rasszista megnyilvánulások egy mérkőzésen, akkor a fegyelmi bizottság a legszigorúbban büntetheti a cselekményt. Minden ilyen esetben eljárás indul” – írta Twitter-oldalán az MLSZ.

 

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ

Zalaegerszegi TE FC–Budapest Honvéd 0–2 (0–1)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2216 néző. Vezette: Bognár
Gólszerző: Samperio (43., 54.)

LABDARÚGÓ NB II
13. FORDULÓ

MTK Budapest–BFC Siófok 1–1 (1–0)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1626 néző. Vezette: Nagy N.
Gólszerző: Futács (39.), ill. Horváth P. (80. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59

PSK: ötgólos meccsen kapott ki a Honvéd, iksz a Panathinaikosz–Juventus találkozón

Minden más foci
2026.04.29. 17:36

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 14:16

Puskás Akadémia–Real Madrid: fiúk és lányok is pályán

Minden más foci
2026.04.29. 08:43

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 14:35

Női labdarúgó NB I: sima Honvéd-győzelem Szekszárdon

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 19:17

Eltiltása miatt a mostani idényben már nem játszhat a Paks hátvédje

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 09:20
Ezek is érdekelhetik