NB I: menesztették a paksi vezetőedzőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.03. 12:43
null
Már nem Szivics a főnök (Fotó: Dömötör Csaba)
A Paksi FC hivatalos honlapján szűkszavú közleményben tudatta, hogy megvált Tomiszlav Szivics vezetőedzőtől és Szabó István pályaedzőtől.

„A Paksi FC vezetősége a vasárnapi nap folyamán felmentette Tomiszlav Szivics vezetőedzőt és Szabó István pályaedzőt a további munkavégzés alól. Az új vezetőedző személyéről a későbbiekben születik döntés, melyről szurkolóinkat hivatalos honlapunkon tájékoztatjuk elsőként” – olvasható a klub közleménye a paksifc.hu oldalon.

A szakember menesztésére azt követően került sor, hogy a Paks szombat este 3–1-re kikapott a DVSC-től, sorozatban harmadik vereségét elszenvedve, egyben a legutóbbi 6 bajnokijából ötöt elvesztve.

Tomiszlav Szivicset májusban, az előző idény végén nevezték ki a Paks vezetőedzőjének, s összesen 13 mérkőzésen irányította a tolnaiakat – 11 bajnoki és két Magyar Kupa-találkozó –, mérlege a két győztesen megvívott kupameccs mellett három bajnoki győzelem, egy döntetlen és hét vereség.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2019–2020-AS IDÉNYBEN
2019. november 3.
Paks
Tomiszlav Szivics helyett ?
2019.
október 16.
Kisvárda
Miriuta László helyett Dajka László
2019.
szeptember 4.

DVTKFernando Fernandez helyett Feczkó Tamás

 

NB I, 2019–2020, 11. FORDULÓ
NOVEMBER 2., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd 1–2
Felcsút,Pancho ArénaSolymosi Péter
2123
Ferencváros–Mezőkövesd 1–1
Budapest,Groupama ArénaPintér Csaba
7437
Diósgyőri VTK–Kisvárda 3–1
Miskolc,
DVTK Stadion
Berke Balázs
4268
Kaposvár–Újpest FC 2–3
Kaposvár,Rákóczi StadionPillók Ádám
2075
ZTE FC–Mol Fehérvár FC 3–3
Zalaegerszeg,ZTE ArénaAndó-Szabó Sándor
4038
Debreceni VSC–Paksi FC 3–1
Debrecen,Nagyerdei StadionCsonka Bence
2650
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

 

AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 11 7 2 2 23–11 +12 23
2. Mezőkövesd Zsóry FC 11 7 2 2 16–9 +7 23
3. Ferencvárosi TC 10 7 2 1 14–7 +7 23
4. Puskás Akadémia FC 11 6 2 3 19–12 +7 20
5. Budapest Honvéd 11 5 1 5 15–16 –1 16
6. Debreceni VSC 10 5 5 20–18 +2 15
7. Újpest FC 11 4 2 5 15–17 –2 14
8. Kisvárda 11 4 1 6 14–18 –4 13
9. Diósgyőri VTK 11 4 1 6 12–19 –7 13
10. Paksi FC 11 3 1 7 13–22 –9 10
11. Zalaegerszegi TE FC 11 2 4 5 17–16 +1 10
12. Kaposvári Rákóczi FC 11 2 9 9–22 –13 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik