NB I: Meglehet, túlértékeljük a játékosainkat – Huszti

Vágólapra másolva!
2022.10.23. 08:19
null
Huszti Szabolcs dühös és csalódott volt a szombati döntetlen után (Fotó: Földi Imre)
A Fehérvár a hét közi kupabúcsú után szombaton a 92. percben kapott góllal szalasztotta el a győzelmet a Paks elleni NB I-es bajnokin, így a hét elején kinevezett Huszti Szabolcsnak tovább kell várnia az első győzelmére a csapat vezetőedzőjeként.

 

„Nagyon nehéz értékelni, sokat gondolkodtam, mit mondjak – kezdte Huszti Szabolcs az értékelését. – Vereséggel ér fel ez a döntetlen, szerencséje annak van, aki megdolgozik érte. A csapat sorozatban az utolsó percekben kap gólt, úgy tűnik, nem dolgozunk meg a szerencséért. A hozzáállás jobb volt, mint a szerdai kupameccsen, de a második félidőben túl akartuk élni a mérkőzést. Dühös és csalódott vagyok, meglehet, túlértékeljük a játékosainkat. Tizenkét pont tizenkét mérkőzés után, az felháborító, elfogadhatatlan.”

Huszti az első két mérkőzése alapján úgy érzi, nem feltétlenül az elődje, Michael Boris munkáját tükrözi a csapat helyzete.

„Sok edző megfordult a klubnál az utóbbi időben, nem biztos, hogy mindig velük volt a gond. Át kell beszélni a vezetőkkel, hogy milyen irányba indul el a klub, nem kérdés, a cél az, hogy jó, sikeres csapat legyen” – fogalmazott, s elmondta, várja, hogy több napig úgy dolgozhasson a csapattal, hogy nem kell mérkőzést játszani.

„Lesz egy teljes hetünk, többet lehet foglalkozni a futballal. Az biztos, hogy azon leszek, hogy kibillentsem a lejtmenetből a labdarúgókat” – mondta Huszti.

Waltner Róbert, a Paksi FC vezetőedzője úgy véli, megdolgozott az egy pontért a csapata.

„Jobban játszottunk, mint a Fehérvár, megérdemeltük volna a győzelmet – mondta Waltner. – Legutóbb nem voltam elégedett sem a hozzáállással sem a játékunkkal, ezúttal nem volt ilyen probléma. Nem voltunk könnyű helyzetben, hiszen az ellenfelünk edzőt váltott, ráadásul a Vidinek jó képességű játékosai vannak. Az utolsó pillanatig mentünk előre, dicséret illeti a játékosokat, hiszen kemény munkával, egymást kisegítve futballoztak.”

Waltnernek több fiatalt is be kellett vetnie a mérkőzésen, ennek okáról is beszélt.

„Nehéz helyzetben vagyunk, Lenzsér Bencét és Nagy Richárdot műteni kellett, Haraszti Zsolt, Szabó János és Szabó Bálint is heteket hagyott ki, ráadásul az utolsó edzésen kiderült, a csapat motorjára, Windecker Józsefre sem számíthatunk. Jól szálltak be a cseréink, de többek között annak is örülök, hogy Szélpál Norbert gólt szerzett, ugyanis nagyon megérdemelte” – mondta Waltner.

A Paks két vereség után szerzett pontot, ráadásul a lehető legjobb módon, hajrágóllal.

„Nem szabad elfelejteni, a tizenkét csapatos bajnokságban nincs könnyű párharc, az előző idény ezüstérmese, a Kisvárda is veszített már sorozatban háromszor, azaz nincs könnyű meccs. Egy pillanatra sem lehet kiengedni, a mostani játékunk, hozzáállásunk a lehető legjobb válasz volt” – mondta a szakember.

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ
Mol Fehérvár–Paksi FC
1–1 (1–0)
Székesfehérvár,MOL Aréna Sóstó, 1976néző.Vezette:Karakó
Gólszerző: Bamgboye (44.), ill. Szélpál (90+2.)

ONIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 8 2 25–7 +18 24
2. Kecskeméti TE 12 6 5 1 19–11 +8 23
3. Puskás Akadémia 12 5 5 2 16–12 +4 20
4. Kisvárda 11 5 3 3 21–19 +2 18
5. Zalaegerszegi TE 11 4 3 4 19–15 +4 15
6. Paksi FC 11 4 3 4 17–21 –4 15
7. Debreceni VSC 11 3 4 4 18–20 –2 13
8. Budapest Honvéd 12 3 4 5 14–19 –5 13
9. Mol Fehérvár 12 3 3 6 12–18 –6 12
10. Újpest FC 11 3 3 5 13–20 –7 12
11. Mezőkövesd 11 2 3 6 14–22 –8 9
12. Vasas FC 12 1 6 5 11–15 –4 9

NB I, 2022–2023, 12. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
2022. október 21., péntek
Vasas FC–Kecskeméti TE 1–2Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Farkas Ádám2022
2022. október 22., szombat
ZTE FC–Budapest Honvéd 0–2
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Bognár Tamás2216
Mol Fehérvár–Paks 1–1
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Karakó Ferenc1976
Puskás Akadémia–FTC 2–4Felcsút, Pancho Aréna
Erdős József3121
2022. október 24., hétfő
18.00: Mezőkövesd-Zsóry FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi Stadion
20.15: Debreceni VSC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik