NB I: Megérdemelt vereség, készülünk a Leverkusen ellen – Csercseszov

Vágólapra másolva!
2023.03.12. 21:08
null
Sztanyiszlav Csercseszov az első félidő miatt csalódott (Fotó: Árvai Károly)
A Leverkusen elleni Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágójára készülő Ferencváros odahaza 2–1-re kikapott a Puskás Akadémiától vasárnap este a labdarúgó NB I 23. fordulójának záró mérkőzésén. A PAFC történelmi győzelmet aratott, hiszen először nyert bajnokit a Groupama Arénában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Puskás Akadémia trénere, Hornyák Zsolt boldogan értékelt a találkozó után.

„Egy nemzetközi szintű, jó csapat ellen játszottunk, ráadásul az utolsó mérkőzésünk nem sikerült jól. Taktikailag nagyon jól játszottuk az első félidőt, próbáltuk azt a felállást megközelíteni, amit a kupában, Debrecenben is alkalmaztunk. Meg kell dicsérni a játékosaimat, főleg Grubert és Puljicot, megérdemelten kerültünk előnybe. Tudtuk, hogy a Fradi két nehéz meccs között nem lesz olyan százszázalékos állapotban, mint a többi fordulóban. A fiúk nagyon jól álltak hozzá, csak azt sajnálom, hogy Gruber nem tudta megrúgni a harmadikat is, pedig két lehetősége is volt rá. De a kettő egyes győzelem is nagyon értékes.”

HORNYÁK ZSOLT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

KOMÁROMI: ÚGY ELCSENDESÜLT A GROUPAMA, HOGY AZT HITTEM, NEM ADTÁK MEG A GÓLOM

Az FTC vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov azzal kezdte: ezen a találkozón számára az első félidőben mutatott teljesítmény volt csalódás.

„Sajnos ma megérdemelten kaptunk ki, nem játszottunk jól. Abszolút tiszteljük az ellenfelet, gratulálunk neki, és most fel kell készülnünk a Leverkusen ellen.”

SZTANYISZLAV CSERCSESZOV SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

BOTKA: NEHÉZ ELFOGADNI, HOGY NEM JÁTSZHATOK A LEVERKUSEN ELLEN

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ

Ferencváros–Puskás Akadémia 1–2 (0–2)
Gólszerzők: Botka (90+6.), ill. Komáromi (27.), Puljic (37.)

Budapest, Groupama Aréna. Vezette: Pintér Csaba

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 23 15 5 3 47–19 +28 50
2. Kecskeméti TE 23 9 12 2 33–22 +11 39
3. Debreceni VSC 23 9 7 7 38–34 +4 34
4. Puskás Akadémia 23 8 9 6 29–29 0 33
5. Paksi FC 23 9 5 9 40–38 +2 32
6. Kisvárda 23 8 8 7 34–37 –3 32
7. Mezőkövesd 23 7 7 9 24–29 –5 28
8. Zalaegerszegi TE 23 7 6 10 28–28 0 27
9. Újpest FC 23 7 6 10 28–38 –10 27
10. Budapest Honvéd 23 6 7 10 26–36 –10 25
11. Mol Fehérvár 23 6 6 11 28–34 –6 24
12. Vasas FC 23 3 10 10 17–28 –11 19
NB I, 2022–2023, 23. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Március 11., szombat
Kisvárda–Debreceni VSC 0–1
Kisvárda,Várkerti StadionKáprály Mihály
2450
Paks–Mol Fehérvár 2–1
Paks,Fehérvári úti StadionBerke Balázs
1785
Budapest Honvéd–Zalaegerszegi TE 1–0Budapest,Bozsik ArénaErdős József
3000
Március 12., vasárnap
Kecskeméti TE–Vasas 2–0Kecskemét,Széktói StadionFarkas Ádám
3223
Újpest–Mezőkövesd 1–0
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor
2547
Ferencváros–Puskás Akadémia 1–2
Budapest,Groupama ArénaPintér Csaba
7051
Legfrissebb hírek

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
8 órája

Hornyák Zsolt: Sok mindenen el kell gondolkodnom, a középpályánk még nem állt össze

Európa-konferencialiga
8 órája

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
18 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
20 órája

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében

Európa-konferencialiga
20 órája

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
21 órája

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
22 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:56
Ezek is érdekelhetik